VIII. Fejezet

Rémképek és fejvadászok

 

 

A sárga ajtó félresiklott és egy fiatal, ragyás bőrű troll nézett vissza Ubi van Kenőmájasra, aki hamar megállapította, hogy ez is pont ugyanolyan, mint a többi.   

- Szia Baba, apukád itthon van? – szólította meg a kis trollt Shake Err. 

- Ja. – jött a tömör és egyáltalán nem udvarias válasz a ’’ kisfiútól ’’. Félreállt az útból, és miközben a jövevények beljebb mentek, beordibált az egyik szobába:

- Apa! Shake Err van itt, meg valami fickó, az nem mutatkozott be.

Ubi van elszégyellte magát, mivel tényleg kihagyta ezt a részét a látogatásnak.

Hamarosan megjelent az előszobában egy újabb troll, amin Ubi meg se lepődött, azon már annál inkább, hogy ez a példány akkora volt, mint ő.

Arcára kiült a csodálkozás, és valószínű ezt Shake Err is észrevette:

- Majd elmagyarázom. – hazudott a dzsedáj fülébe.

Tango Fej jól nevelt rusnyaság volt, és hogy példát mutasson a dzsedáj mesternek, kezét előre nyújtva bemutatkozott:

- Üdvözlöm, drága idegen! Én Tango Fej vagyok, ő pedig a fiam Baba Fej, örülök, hogy hajlékomban láthatom.

Ubi vannak nem tetszett az alak, nagyon is erőltetettnek találta a szavakat, amelyek elhagyták Tango száját, valamiért úgy érezte, hogy a férfi nagyon is utálja őt. Ettől függetlenül viszonozta a kézfogást.

- Ubi van Kenőmájassal vagyok, dzsedáj lovag. Csak egy apró kérdés erejéig zavarnám.

- Egy dzsedájra mindig van időm. – mondta továbbra is negédesen Tango.

Ubi van körülnézett, a lakás elég kicsi volt, alig lehetett két szobás, a falak pedig fehérek voltak. Lényegében ez volt az egyetlen, nem sárga lakás vagy épület, amit eddig látott ezen a bolygón.

- Jártál mostanában Koszorún? – tért a lényegre a rövid lakástúra után Kenőmájassal.

- Ig..izé..nem. Már jó pár éve nem mozdultam ki erről a bolygóról. – válaszolt, kissé idegesen a troll.

- De hát apa, két napja nem ott vo…- kezdett bele Baba, ám az apja egy lábon rúgással lecsendesítette.

A dzsedáj belefúrta tekintetét a férfi szemébe, ami eléggé ijesztő majd csak ennyit mondott.

- Hát jó. Köszönöm, hogy rám szántál egy kis időt, már megyek is. Egy élmény volt. – köszönt el Ubi van, majd egy rövid kézfogás után távozott a szobából.

A sárga folyosóra a dzsedáj belemerült gondolataiba, ahonnan Shake Err húzta ki.

- Szóval ezért a két percért kellett magát idehoznom? Fél órát kutyagoltunk, amíg ideértünk a központból, és maga egy kérdés után lelép?! – dühöngött a kombino-i.

- Igen. – nyugtázta Ubi, majd miután elindultak a folyosón a hajója felé, hozzátette. – De nem akármilyen kérdés volt.

Shake Err értetlenkedve nézett a dzsedájra.

- Nos… - fogalmazta meg aggodalmait a dzsedáj, gondosan megválogatva a szavait, amely után döbbent csendet várt. – bár nem vagyok benne biztos, de szerintem… hazudott.

- Könyörgöm Amdul, mondd már el, hogy hova készülsz? – rimánkodott Vy Agra. A fiú egy órája csak pakolt be-ki, de nem szólt egy szót sem. Elég fura volt, hogy az ifjú nem vette észre, hogy semmi értelme annak, amit csinál. Ez azonban jelenleg senkit nem érdekelt, hiszen a szenátor csak kiabált és kiabált, ami már nagyon idegesítette a ház többi lakóját.

- Emberek, szeretnénk aludni! – a baloldali szomszédházból a felháborodott lakó hangja pedig már Amdult idegesítette.

- Kuss legyen, vagy átmegyek, és addig ütlegellek a bőröndömmel, amíg meg nem döglesz. – kiabált vissza a dzsedáj lovag.

- De nagy a szánk, odaátról. – feleselt továbbra is a szomszéd.

- Ne akarja, hogy átmenjek…

- Amdul, ne ordibálj már azzal a hülyével, hanem figyelj végre rám! – sikítozott Vy Agra.

- Milyen hülyével?! Rólam beszél? – háborodott fel a másik lakás hangos lakója. – Hívjam a rendőrséget?

- Azoknál már csak a maga felfogása a lassabb!- szólt bele megint Amdul.

- Csend legyen már!

A jobboldali szomszéd se bírta már sokáig, így ő is bekapcsolódott a vitába.

- Na, jól van, ha még egyszer valaki megszólal ordítva, azt feljelentem. – fenyegetőzött a szenátornő.

Erre nagy csend lett. Az ok annyi volt, hogy mindkét szomszéd olyan illegális dolgokkal foglalkozott, amelyre nem lett volna jó, ha a rendőrség rátalál.

- Még az előbb, a rendőrséggel fenyegetőzött. Ebből is látszik, hogy csak beszél és beszél! – üvöltött át a baloldalra Amdul, ám Vy Agra az ő dühöngését is megunta, ezért leütötte a fiút egy vaslapáttal.

Két és fél óra múlva, Amdul sajgó fejjel ébredt, de úgy érezte, hogy most már megnyugodott.

Szenátor barátnője mellette ült, valószínűsíthetően már várta, hogy a fiú visszatérjen a körébe.

- Szóval, - kezdett bele teljesen higgadtan Vy Agra. – miért kezdtél el pakolni?

Amdulnak kezdtek derengeni dolgok, amelyek az ütés után kiszálltak a fejéből.

- Láttam anyámat. – mondta lassan. – Bajban volt, szerintem elrabolták a va-kondok.

Húzdmeg Vy Agra tátott szájjal hallgatta végig Amdul beszámolóját az álomról.

- Te most egy álomra alapozva akarsz elutazni, itt hagyva engem, miközben már kétszer meg akartak ölni?! Egy héten belül!! – a lány kicsit dühös lett, hiszen az ő életét helyezték a háttérbe, olyannal szembe, akivel talán nem is történt semmi.

 - Igen… Már egy ideje ezt álmodom, szóval biztos vagyok benne. – zárta le az el sem kezdett vitát Amdul, majd egy kis gondolkozás után hozzátette. – Plusz, kaptam egy e-mailt, amiben egy pasas azt állította, hogy ismeri anyámat, és hogy pár napja eltűnt. 

Úgy tűnik ez az elektronikus üzenet, már a szenátornőt is meggyőzte, és mivel rejtett szerelme Amdul iránt, ott motoszkált benne, eldöntötte, hogy segít a fiúnak.

- Nem mehetsz egyedül. – mondta komolyan. – Apám boltja mögött van egy csillaghajó. Hasonlít a kubaiakéhoz. Azzal elmegyünk a Tatúra, és megkeressük édesanyádat.

A dzsedáj először tiltakozni akart, de mikor látta Vy Agra elszánt tekintetét, a szerelem úrrá lett rajta és csak ennyit mondott:

- Akkor húsz perc múlva indulunk és..és..köszönöm!

A lány elmosolyodott, majd elindult pakolni.

A sárga ajtó a sárga leszállópályán kinyílt, és Tango Fej rohant ki rajta, fiával. Ubi van Kenőmájassal már hosszú percek óta erre várt, mióta csak elhatározza, hogy magával viszi a fejvadászt.

Egy hajó mögött bújt el, amiről Shake Errtől úgy értesült, hogy Tangoé. A kis Baba már felfutott a hajóra, ám mielőtt az apja is utánamehetett volna, a dzsedáj előugrott rejtekéről és elállta a férfi útját.

- Netán elfelejtett valamit? – Tango ezúttal is próbált barátságos lenni, ám ez most nem ment neki.

- Én nem, ám mestereim szívesen kérdeznének magától egyet-mást. – válaszolt Ubi van mosolyogva.

Tango Fej nem erre a válaszra várt, és úgy gondolta, a dzsedáj mester rájött arra, hogy nem sokkal ezelőtt hazudott neki. Eldöntötte tehát, hogy nem adja magát könnyen. Előhúzta tokjából kétlövetűjét, és rögtön meg akarta célozni a férfit, aki azonban átlátott rajta és válaszképp kék lézerfakardját tartotta felé.

- Megadom magam! – kiáltotta a fejvadász, aminek nem volt sok értelme, hiszen a dzsedáj ott állt előtte két centire.

Azért, hogy szavainak nyomatékot adjon el is tette a fegyverét.

És várt.

Várt.

Nem is kellett sokáig várnia, mert a hajó motorja felzendült, és pár perc múlva már a levegőben is volt.

Ubi van Kenőmájassal annyira meglepődött, a rá szegeződő négy ágyútól, ami a hajó külső részén volt, hogy el is felejtette Tangot.

Az ki is használta a helyzetet, és rakétáit beindítva felrepült a hajóra, ami most a dzsedájra tüzelt.

- Büszke vagyok rád fiam. - mondta Tango, Babának, miközben lehuppant a pilótaülésbe.

Baba elmosolyodott, rögtön ki is húzta magát, hiszen jól estek neki apja szavai. Az igazat megvallva egy ocsmány képet mutatott a két troll együtt.

- Most pedig tűnjünk el innen. – mondta a fejvadász, és pár gomb lenyomása után, a hajójuk már az űr felé tartott elhagyva ezt a sárga bolygót.

 

 

*

 

 

Ubi van Kenőmájassal csalódottan nézett a távolodó, papucs alakú hajó után.

Csalódott volt, hiszen nem sikerült elkapnia a fejvadászt, akiről immár biztosan állította, hogy megszöktette a helyttartót és megölt egy másik szakmabelit.  De azért valami öröme is volt a mesternek. Bár a lövések elvonták a figyelmét, mégis sikerült egy jeladót rádobnia a távolodó hajóra.

Nyomban elindult a saját vadászgépéhez, hogy követni tudja a menekülőket. 

- Az a nyamvadt kis troll. – szitkozódott, miközben beindította a hajtóművet. – Alig van negyven centi, de lövöldöz itt rám az ágyúval…

Valamiért a dzsedájt mélyen érintette, hogy egy kissrác majdnem elintézte.

Lehet azért, mert kiskorában molesztálták.

Azért a mester szerette, és tisztelte is a gyerekeket, hiszen övék a jövő. Ubi is sokszor megbánta, hogy cölibátust fogadott, lehet, hogy akkor most lenne egy kis lurkója, akit nevelne, etetne, itatna, és még fürdetné is, valamint megtanítaná neki az élet nagy dolgait. Nem hiába, érzelmes ember volt.

- …ha a kezem közé került, megfojtom!

Furcsa érzés kerítette hatalmába az ifjú Admul Skywalkmant. Visszatért szülőbolygójára, de még nem tudta, hogy ennek örüljön-e vagy sem. Utált mindent, ami csak itt történt vele a Tatún. A meleget, a bűzt, a rabszolgalétet, de így utólag már a fogat-húzó versenyt is. Boldog volt azonban, hogy újra láthatja édesanyját.

Már ha életben van még.

- El is felejtettem, hogy itt milyen meleg van. – fintorgott Vy Agra, miután kilépett az űrhajójából a szabadba. – Nem hiányzott.

Amdul elgondolkozott. Nem rémlett neki, hogy látta volna szerelmét a bolygón, mikor oly sok éve a két dzsedájjal megismerkedett.

A szenátor, mintha olvasna a fiú gondolataiba, hozzátette:

- Sokat lófráltunk erre-arra, miközben Ubiékra vártunk.

A két fiatal elég sokat beszélgetett Mos Apart városába menet, többet, mint eddig valaha, ám mikor átléptek a határt, Amdul elcsendesedett, és csak figyelt, így az exkirálynő már nem tudott vele kommunikálni.

Egy idő után a lány láthatóan aggódni kezdett:

- Valami baj van Amdul?

- Semmi.. csak újra és újra látom anyámat… egy..egy sátorban. De csak mióta megérkeztünk a városba.

- Nem látsz esetleg valami mást? Valami nyomot, hogy hol lehet?

A dzsedáj felsóhajtott.

- Sajnos nem. Mindig csak képeket látok.

Már egy ideje sétáltak, és bizony Vy Agrát a fiú állapotán kívül más is érdekelt.

-         Egészen pontosan, hova is megyünk most, ha nem tudod, hol van édesanyád?

Az ifjú először nem felelt, mintha még ő is csak most döntené el pontosan, mit is akar csinálni.

- Vackorhoz. – nyögte ki végül. Anyám az ő tulajdonában van, biztos tudja, mi történt.

- Talán az e-mailt is ő küldte.  – tette hozzá a szenátornő.

Skywalkman bólintott, és most, hogy teljesen tisztázták az útvonalat, már ő is határozottabban lépkedett.

És még kevesebbet beszéltek.

Vackornál nem volt nagy tömeg.

Konkrétan, nem volt ott senki.

Csak!

Vackor.

- Mibön sögíthötök? –élénkült fel a beszédhibás tulaj, a vevők láttán.

Amdul kiskorában nagyon utálta kék főnökét, most mégis elmosolyodott, mikor meglátta.

Nem azért mert irtó hülyén nézett egy repülő, kék, kiselefánt szakállal, hanem mert valamennyire hiányzott neki volt tulaja.

- Látom, nem megy a bolt Vackor. – mondta a fiú, akit nem érdekelt, hogy nem a kérdésre válaszolt.

- Ismörjük ögymást? – érdeklődött A főnök.

- Ejnye, nem ismered meg az egykori rabszolgádat, akit oly sok éven keresztül kínoztál, és aki most dzsedáj lovagként tért vissza hozzád, egy dögös csajjal és egy kék fakarddal, amivel bármit szét tud kapni egy perc alatt? – vigyorgott a dzsedáj tanonc.

Vackor felnevetett örömében, de aztán rögtön el is menekült, mivel a mondat többi részét, valamiért fenyegetésnek fogta fel.

Valamiért.

Két órába és három doboz nyugtatóba telt, mire sikerült elkapniuk az őrülten fel-lemenekülő bolt tulajdonost. 

- Megnyugodtál? – kérdezte finoman a leszedált élőlényt Amdul. – Rosszul kezdtem. Nem akarlak megölni, csupán édesanyámat szeretném látni.

Vackor úgy tűnik felfogta a dolgot, hiszen mosolyra görbült a szája és megölelte a fiút.

- Úgy örülök, hogy látlak. Öl söm tudom mondani.

Ezzel körülbelül eltelt még fél óra, és Vy Agra biztosra vette, hogy Vackor beleszeretett Amdulba. A láv sztorinak azonban hamar vége szakadt, mivel a szenátornő (talán féltékenységből?! – a szerk.) ismét rátért Sims Skywalkman hollétére.

- Az az igazság fiam.. hogy.. öladtam édösanyádat. Két évvöl azután, hogy ölmöntél. – fogott bele a mondandójába, és mikor látta, hogy az ifjú dzsedáj lovag arca eltorzul, gyorsan folytatta. – Adósságom volt, túl sokat jártam a didi bárba. Kénytölön voltam eladni, hidd öl! A bolt nöm mögy, abból nöm tudtam fizötni, nöm maradt más választásom.

- Ne használja már annyiszor a nem szót. Azzal nem változtat a tényeken, hogy képes volt eladni az anyját. – fortyogott Vy Agra, Amdul helyett is, mivel a fiú szóhoz sem jutott a dühtől.

- Jól van, na..

Ezután hosszú csend következett, amitől Vackor úgy beijedt, hogy belei működésnek indultak.

- Kinek adtad el? – kérdezte végül Amdul, mikor sikerült erőt vennie dühén.

- Egy farmörnök valami Lámának. – válaszolt a kék kis mit ugrálsz. – Ott lakik a város nyugati határán. Innön látszik a vögyipari gyárának a kéményöi.

- Reménykedj, hogy anyámnak nem esett baja. – fenyegette meg Vackort az ifjú dzsedáj, majd kiviharzott a boltból.

Vy Agra vetett egy szánakozó pillantást a tulajra, majd társa után ment.

Láma lakhelyét tényleg nem volt nehéz megtalálni, közvetlenül a gyára mellett volt.

Abba azonban se Amdul, se a szenátornő nem volt biztos, hogy ez egészséges és biztonságos.

A ház önmagában is elég nagy volt, de a mögötte álló gyárral, már félelmetes látványt nyújtott.

Az ifjú dzsedájon félelem lett úrrá, egyre jobban féltette anyját, és azt se tudta, hogy hogyan szólítsa meg Lámát.

De nem is kellett ezen sokat agyalnia, mivel hamarosan megszólították, méghozzá a háta mögül.

- Amdul? Amdul Skywalkman?

A fiú megpördült a tengelye körül háromszor, aminek következménye az volt, hogy megszédült, de végül csak rá tudott nézni a hang tulajdonosára.

A barna, rövid hajú, borostás férfi rokonszenves volt, és épp kezét nyújtotta felé.

- Baab Láma vagyok. Én írtam az üzenetet.

Ekkor jutott Amdul eszébe az e-mail, és az is, hogy ezt a dühtől elfelejtette megkérdezni Vackortól.

De így már nem bánta.

- Honnan tudta, hogy én vagyok az? – kíváncsiskodott.

- Édesanyád sokat mesélt rólad, ráadásul nagyon hasonlítasz rá. – mondta vigyorogva Láma, mint egy igazi pedofil.  - Már egy jó ideje követtelek titeket, és örülök, hogy így is eljutottatok hozzám.

- Hol van az anyám? – miután befejezte a csevegést, Amdul rátért arra, amiért igazából jött. – A gyárba?

- Fiam… - kezdett bele sírva a farmer. – sajnos édesanyádat egyik este… elrabolták.

 

VII. Fejezet

Újra a Na Bún

 

 

Vy Agra mosolyogva nézte szülőbolygója körül keringő szellemeket. Már egy jó ideje nem tért haza, mert a kötelesség mindig Koszorún marasztalta, és soha sem volt alkalma meglátogatni családját és barátait. De ez most nem érdekelte, mert újra itt lehet és az örömét nem ronthatja el semmi. Több órán keresztül utazott egy kis szállítóhajón, ami mellesleg tele volt menekültekkel és kövér, de nagyon kövér emberekkel. Általános érvényű dolog, hogy ha sok túlsúlyos vagy legalábbis erősen meghízott személy utazik egy kis helyen, akkor előbb utóbb szagos lesz ez a kiruccanás, ami jelentősen csökkenti annak élvezetét. Ez most is pontosan így történt.

A szenátornő végigpásztázta a leszálláshoz készülő hajót még egyszer, és szeme végül Amdulon akadt meg. A barna, tüsi hajú ifjú volt talán a legjobb ebben az útban, hiszen nem volt kövér és büdös se, ezen kívül rengeteg viccet tudott, ami nagyon feldobta ezt a hosszú és monoton utat. Az ifjú dzsedáj Q-Ka-val malmozott már egy ideje, és arcáról leolvasható volt a nagy orrcsipesz ellenére is, hogy megkönnyebbült, mikor a hangosbemondó tájékoztatta az utasokat arról, hogy leszállnak. Vy Agra mélyen elgondolkozott, valahol, legbelül vonzónak találta a fiút, noha ezt hangosan nem ismerte volna el.

Gondolatait egy rezgő tárgy zavarta meg.

Nem OLYAN tárgy.

Hanem a mobilja.

Vy Agra előkotorta a lila válltáskájából a készüléket, és hamar megállapította, hogy sms-t kapott. A feladó Pannon volt:

Szia Cuncikám! Nagyon aggódom érted, remélem nem kellemetlen inkognitóban utaznod… Úton vagyunk egy űrkikötőbe, ahol Ganaj Túrót látni vélte egy alkoholista hipohander. A dzsedájok bíztak meg az üggyel, de többet nem mondhatok, mert a Kereskedelmiek lehallgathatják, a tel..

A telefon ekkor megint rezgő hangot adott ki, és egy újabb sms jött. A szenátornő egyből megnyitott a folytatást.

efonokat, és visszaolvassák az smseket is. Így egy darabig most nem beszélhetünk, mert még a végén rájönnének, hogy elmentél a Na Búra bujkálni egy dzsedájjal, és hogy szüleidnél fogsz lakni, ahová több helyen is, mint például a meggyengített baloldali résznél be tudnak törni és el tudnak vinni téged. Szóval, pszt. Ahogy lehet, megkereslek, addig is gondolj rám magán..

A harmadik, egyben legrövidebb rész is megérkezett:

yos éjszakáidon miközben tudod…grr. Puszii a te Pannonod)))

Vy Agra elmosolyodott egy pillanatra, és rögtön szégyellni kezdte magát, amiért nem régiben arról ábrándozott, hogy megcsalja partnerét, mondjuk Amdullal....

Pár perc múlva már az ifjú dzsedájjal és Q- Ka-val Na Bú utcáin lépdeltek.

Az utóbbi inkább gurult, hiszen a kis droidra maradt a poggyász.

- Nincs ínyemre, hogy ott kellett hagynom Koszorút, mikor olyan fontos kérdésben döntenek, mint a hadsereg felállítása. – dühöngött Vy Agra. Az utazás alatt egyszer sem gondolt erre a kérdésre, de most valahogy hirtelen eszébe jutott.

- A te biztonságod áll mindenekfelett. – nyalizott Amdul. – Ha Koszorún maradsz, nem biztos, hogy a harmadik merényletet is megúszod. 

A szenátor nem felelt semmit, de azért látszott rajta, hogy ezzel egyetért.

- Ráadásul te dolgoztál a legtöbbet a sereg ellen, mindent, amit majd a szavazáson felmutatnak a támogatóid te hoztál létre. – érvelt Amdul. – Hidd el, amit lehetett megtettél.

A nő arca lágyabb lett, de méltóságát megtartott, ezért inkább nem válaszolt. Hirtelen azonban elmosolyodott és megszólalt.

- Tudod Amdul, sokkal érettebb lettél az utolsó találkozásunk óta.

- Hát igen, főleg nemileg. – ábrándozott a fiú. – De tudod, tíz év alatt sokat változik az ember.

- Ez igaz.

- Q-Ka, - fordult a dzsedáj, droidjához. – nem ártana, ha sietnél, nem akarunk a végén órákig várni rád.

- Tütütüü tü. – válaszolt a szokásos módon Q-Ka.

Az exkirálynő nem volt egy lángész, de annyi időt töltött már a droiddal, hogy felismerje a hangleejtésen a durva és sértő szavakat.

Nem kellett sok idő hozzá, és máris a Királyi Palota lépcsőin lépkedtek, majd végül megérkeztek a trónterembe. Mindenki könnyekkel küszködve emlékezett vissza, hogy régen mekkora buli volt itt, mikor megünnepelték a győzelmet. Ittak, ettek, hánytak majd megint ittak és aztán mindenki mindenkivel, kedvére… szóval jó hangulat volt az biztos.

A teremben épp egy gyűlés folyt, mikor hőseink megérkeztek, és elsőre nem is vették őket észre.

Másodjára se.

Ha az igazat megvalljuk, harmadjára se.

Két- három óra után, azonban az egyik szenátor kiszúrta őket, és bejelentette a társaságot a jelenlegi királynőnek.

- Nagyon örülök, hogy újra látlak téged Vy Agra, - köszöntötte az újdonsült királynő. – élve.

- Én is örülök Hayki. – mosolygott a szenátor, és miután mindenkit üdvözölt, Amdul felé fordult, aki ez eddig nagyon jól elbeszélgetett a sarokkal.

- Szeretném mindenkinek bemutatni Amdul Skywalkmant, a testőrömet, aki nem mellesleg dzsedáj lovag.

Amdul biccentett egyet, jelezve, hogy nem kíván a társalgás további fázisaiban részt venni.

A megbeszélés alig háromórás volt, így mire a dzsedáj és a szenátor elszabadult a palotából, már besötétedett.

- Ez jól ment. – szólt menet közben Amdul, nem kis iróniával a hangjában.

Vy Agra egy kicsit mosolyra húzta a száját, de ezt a napszak miatt Amdul nem látta.

- Mehetett volna jobban is, de azért elég sok mindent meg tudtam beszélni velük.

- Ez kétségtelen. – nyugtázta a dzsedáj, majd egy kis csend után, kérdően nézett a szenátorra. – Mondd csak, hova is megyünk pontosan?

- A szüleim házába. Teljes biztonságban leszünk ott, nekem elhiheted. – jelentette ki könnyeden Vy Agra.

Így is lett, miután megérkeztek az alig kétszázhúsz négyzetméteres kis erődbe, amely fegyveresekkel volt körülvéve, a dzsedáj tudta, hogy itt tényleg nincs mitől félniük, legalább is a külső támadásoktól semmiképp.  Az este további része italozással és persze a család megismerésével telt Amdul számára. Miután a család hölgy tagjai összeestek a fáradtságtól, Vy Agra apja pedig a Na Búi whiskytől, a szenátornő és Skywalkman ittas állapotban ugyan, de átvonultak a hálószobába. A szoba nem volt túl nagy, éppen csak egy francia ágy, két ruhásszekrény és egy tűzhely fért el benne. Amdul begyújtott, miközben Vy Agra feltett egy kis zenét. Sokáig csak nézték egymást, egyikük se tudott felhozni semmit témának.

- ööö… Mi újság a pasikkal? – kérdezte a dzsedáj, de magában már le is szidta magát.

- hát..izé..semmi. - hazudott a szenátor. Maga se tudta miért, de nem akarta elárulni a fiúnak, hogy ami közte és Pannon között van, az több mint egy futó kaland.

Leginkább három futó kaland.

Skywalkman viszont teljesen fellelkesült a hír hallatán, és innentől kezdve nem volt kérdés, hogy miről beszéljenek. Ahogy fogyott az alkohol, úgy folyt a társalgás a szerelem égető, boldogító mégis kínzó érzéséről.

Amdul egymás után, szebbnél szebb bókokkal bombázta Vy Agrát, aki pirulva fogadta azokat és igyekezett ugyanazokat visszamondani. Ez persze furán hangzott a dekoltázsra vonatkozó dicséret esetében, de ez őket nem érdekelte. Ahogy telt az idő a két fiatal egyre közelebb került egymáshoz, majd a romantika végén pedig elcsattant a nagy csók. Ennek hatására, hirtelen mindketten kijózanodtak, pedig az eddigi ’’üdítő” mennyiség után, lett volna esélyük arra, hogy másnap semmire se emlékezzenek.

- Ezt nem szabadott volna. – pironkodott Vy Agra.

- De hát miért nem? – értetlenkedett Amdul. – A szomszéd vak bácsi is látta, hogy vonzódunk egymáshoz, ma megismertem a családod, akiket megkedveltem és ők is engem, és egyikünknek sincs senkije. ( Itt a szenátornő köhintett egyet és újra elpirult.)

- Ez igaz, de én politikai tisztviselő vagyok, te pedig dzsedáj, így nem kezdhetünk közös életet.

Amdul elkeseredett, mert tudta, hogy a társadalmi normák valóban nem engednék, hogy ők ketten együtt legyenek.

- Igaz. Dzsedájként megesküdtem, hogy senkihez sem kötődöm majd érzelmileg, neked már a karrieredet tenné tönkre, ha tudnának arról, hogy egy lovaggal vagy.

Vy Agra arcvonásai még jobban enyhültek, közelebb húzódott Amdulhoz és megölelte. Néma csend volt, majd végül felállt és az ajtó felé indult. Ott megállt majd visszafordult és csak ennyit mondott:

- Én is sajnálom. – majd kisétált a szobából.

A fiú csüggedten ült az ágyon, nem is nézett szerelme után. Most jött csak rá, hogy mióta csak megismerte Vy Agrát annak idején, szereti és tiszteli őt. Csalódott volt, hiszen nem csak hogy kikosarazták, de még meg is szegte az esküjét, amit egy szál pelenkába tett le Joghurt mesternek és a Dzsedáj Tanácsnak, fél lábon, két tojással a kezében és eggyel a fején.

Végül elterült az ágyon, és bár még mindig kavarogtak a fejében a szerelmes gondolatok, végül elnyomta az álom. Az álom, ami miatt az egész cselekmény megváltozik…

 

 

*

 

 

Éjszaka volt, és rohadt hideg. Egy csapat va-kond, a homokban kúszva haladt előre. Amdul Skywalkman és köztük volt. Hátulról figyelte az eseményeket, ahogy a többiek elfognak egy boldogan éneklő, és tatú ürüléket vidáman takarítgató nőt. Szegény pára, mit sem sejtett. Nem messze a helytől ahol voltak, egy nagyobb házból még fény szűrődött ki, ezért óvatosnak kellett lenniük, ha a nő egyet is sikkant… De nem fog. Ők nem hagyják. Már egészen közel értek, mikor Amdul eljelelte, hogy támadhatnak. Az idősödő hölgynek semmi esélye nem volt, száját befogták, kezét gyorsan megkötözték, és pár pillanat múlva már Amdul előtt gubbasztott. A fiú lenézett az áldozatra, aki lehorgasztott fejjel látszólag a homokot bámulta.

- Hogy hívnak? - kérdezte Amdul, furcsa, magas hangon, amely egy politikusnak is jól állt volna.

A nő nem felelt, kitartóan bámulta a nagy semmit.

- Mondd, meg hogy hívnak, és talán nem halsz meg. - fenyegetőzött a fiú ugyanazon a tőle szokatlan hangon.

Úgy tűnt ez hatott a fogolyra, ( – mert most komolyan, ez kire nem hatott volna? – a szerk.) mert felnézett Amdulra. 

A dzsedáj hátrahőkölt a látványtól.

Nem, nem azért mert olyan ocsmány volt, hanem mert felismerte az arcot. Az arcot mely sok éven át etette, mosdatta, és szerette.

A nő végre megszólalt, kemény arcvonásai ellenére, hangja remegett:

- A nevem…a nevem Sims Skywalkmen. – úgy tűnt, hogy ő nem ismerte fel a fiát.

 

 

*

 

 

Másnap Amdul Skywalkman a napsütötte, Na Bún, Vy Agra családi házának teraszán ülve gondolt vissza az előző esti álomra. Ha egyáltalán az volt. Olyan valóságosnak tűnt. Máskor is álmodta már ugyanezt. Tatún egy va-kond csapat vezéreként elfognak egy nőt. Egy nőt, aki az ő édesanyja, bár arcát most látta először. Mikor elsőnek látta a foglyul ejtést álmába, rögtön elrohant Joghurt mesterhez, aki viszont rövid úton elküldte őt kivizsgálásra, és drogtesztre. Mivel előző este elég sok drogot fogyasztott nem is csodálkozott mikor az pozitív lett, így aztán el is felejtette a dolgot. Most viszont nem szívott semmit, csak ivott.

Azt viszont jó sokat.

Vy Agrával.

Megitta kávéját, majd elővette laptopját, hátha küldött neki valamit a mestere, például a merénylőről, ami talán elfelejteti vele ezt a nyomasztó álmot. Belépett email fiókjába, és valóban kapott is levelet, de nem mesterétől.

Egy idegen email címhez tartozott az üzenet, amelynek tárgya ennyi volt:

Segíts!!!

- Biztos valami adománygyűjtéses hülyeség, amit egy gyorsan meggazdagodni vágyó ember működtet, akinek amúgy semmi baja. – gondolta magában Amdul, de mivel jótét lélek volt megnyitotta az üzenetet.

Hamar kiderült azonban, hogy egyáltalán nem erről volt szó. A levél rövid volt és tömör, és Amdul falfehérre válva olvasta végig. A kávés csészét kiejtette a kezéből, felpattant és csapot-papot ott hagyva, elindult, hogy becsomagoljon.  

Most csütörtökön folytatódik a 2. rész a VII. Újra a Na Bún című fejezettel!

Köszönöm a türelmeteket!

Sajnos nem volt gépem így az Újra a Na Bún című fejezet késik, kérek mindenkit, hogy ne haragudjon!

 

Megértéseteket Köszönöm!

VI. Fejezet

Kombino

 

 

Másnap reggel, Ubi van és Amdul útja rögtön a Dzsedáj Tanácsba vezetett, így aztán koszosan, ápolatlanul pizsamába jelentek meg az ülésen, hiszen a fürdőszoba kimaradt. A Dzsedáj Tanács tagjai nem lepődtek meg, - mivel nagyrészt ők is pizsamában voltak még – így aztán a két dzsedáj beszámolt a történtekről. A tanács a történet meghallgatása után nagyokat néztek egymásra, volt, aki kicsiket és végül Joghurt szólalt meg mind a negyven centijével:

- Roppant nyugtalanító, hogy valaki szervezkedik a háttérben. A helyttartó szökése, és ezek a merényletek. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlen.

- Nem az. – erősítette meg Ész Winetu is, majd ezt egyesével elmondta minden tanácstag.

- Mester, ugye az a shit még mindig börtönben van? – kérdezte Kenőmájassal kicsit félősen. Mindig is utált a nyilvánosság előtt beszélni és kérdezni is, főleg mert ostoba kérdései miatt sokszor kapott a fejére egykori tanítójától.

- A tíz évvel ezelőtti? – kérdezett vissza Ész. – Igen ő még ott van. Sokkal szigorúbban őrzött fogoly, mint Ganaj volt.

Ubi van látszólag megnyugodott, majd kérdezett még egyet. Inkább felvetette magának, mintsem ténylegesen megkérdezte volna:

- De vajon miért szabadították ki?

- A helyttartó idióta, ehhez kétség sem fér, azonban nagyon befolyásos. – érvelt Ész.

- Valamint azt se felejtsük el, – szólt közbe Amdul. – hogy a kereskedelmiek sorozatosan rossz döntéseket hoznak, mióta Íti a vezetőjük. Kezdjük rögtön a Köztársaságból való kilépésükkel.

- Na, igen. – adott tanítványának igazat Ubi van.

Ezután hosszú csend következett, ami alatt sokan facebookoztak, sokan pedig kávészünetnek hitték, ezért elmentek a büfébe. Miután visszatértek Winetu nagymester megint megszólalt, Kenőmájassalnak címezve szavait:

- Térjünk vissza az eredeti témára. Azt mondtad egy mérgezett nyíllal ölték meg a nőt. A nyíl nem segít valamit?

Ubi van megrázta a fejét.

- Nem, mester. Egész este pofoztam, kihallgattam, megkínoztam, de nem mondott semmit.
Ész előbb Amdulra, majd Joghurtra nézett. Az utóbbi kicsit megrázta a fejét és csak ennyit tátogott:

-  Hagyjad, meleg.

Winetu úgy nézett Ubira, mint a szerencsétlenül járt kiskutyára, legszívesebben megpaskolta volna a fejét. Meg is tette, majd Amdulra nézett, ezzel jelezve, hogy tőle várja a választ.

 - Semmi. Az analizáló droidunk nem tudta beazonosítani. – felelte a fiú.

Hirtelen az egyik tanácstag felállt, és egy „Várjunk csak „kiáltással odasietett a kör közepén álldogáló Amdulhoz és Ubihoz. Kivette az idősebbik kezében lévő nyilat, rövid ideig vizsgálgatta és elégedetten elmosolyodott.

- Én tudom hol készült. Egyszer régen jártam arra bauxitot keresni, és belebotlottam egy furcsa sárga népbe, akik állandóan villamoson közlekedtek. Kiderült, hogy klónozók, és hogy illegálisan kereskednek nemes fémekkel. Emlékszem meg is fenyegettem őket, hogy ha hazajövök jelentést teszek, és akkor le lesznek buktatva, de elfelejtettem mire ideértem. Mit is akartam mondani?

- Kiha – Én – Nem mester, tudod mi a bolygó neve? – kérdezte fellelkesülten Amdul.

- Milyen bolygónak édes fiam? – szegény idős dzsedáj mester, szenilis volt már kicsit, na meg pedofil is, de ez nem derült ki első ránézésre.

Winetu mester azonban rögtön tudta, hogy melyik világról van szó.

- Kombino. – mondta. – Én is jártam már ott, bár az illegális tevékenységeikről nem tudtam, és a mérgezett nyilaikról sem.

- Akkor hát mindent tudunk. – összegezte Joghurt nagy-nagy mester. – Kenőmájassal mester, te elutazol Kombinora, és folytatod a nyomozást.

- Ne haragudj mester, - pofázott vissza Ubi van. – de mi lesz Vy Agra szenátorral? Az ő védelme is nagyon fontos, szerintem még nem tettek le az orvgyilkolásáról.

- A szenátort rábízzuk a tanítványodra. – jelentette ki Joghurt helyett Ész és Amdulra nézett. – Skywalkman, te vidd el a szenátornőt a Na Búra, ott biztonságban érzi magát és könnyebb lesz megvédened őt, amíg Ubi van oda van.

Egy óra múlva, minden részlet le lett tisztázva. Amdul a szenátorhoz tartott, így Ubi van, Ész Winetu és Joghurt együtt sétáltak ki a tanácsteremből.

- Nem tudom mester, szerintem úgy is lehet sakkozni, hogy nem ülünk rá egy nagy banánra. – válaszolt Joghurt felvetésére Ubi.

Winetu alig hallhatóan odasúgta neki:

- Helyes. Csak arra volt kíváncsi, hogy meleg vagy –e.

Ubi van lemondóan sóhajtott. Beletörődött, hogy most már állandóan el kell viselnie ezt. Azért megpróbált témát váltani.

- Nem hiszem, - kezdte óvatosan. – hogy Amdul elég érett egy önálló feladatra.

- Ne hidd, hogy átsiklunk a témán Ubi van. - dorgálta meg Joghurt. – Mindazonáltal tény, hogy Skywalkman nagyon fiatal, de sokszor bizonyította rátermettségét.

- Az is mellette szól, hogy valószínűleg a merénylő már nem fog próbálkozni. – fejtegette Ész. – Legalább is egy jó darabig nem.

Ubi van sejtette, hogy ennek az utóbbi érvnek a hallatán Amdul rögtön kikérte volna magának, hogy ennyire nem bíznak benne, mindazonáltal a fiú most nem volt itt, ezért nem volt olyan, aki tiltakozott volna.

Késő délután a középkorú dzsedáj már készen állt az utazásra. Bepakolta mindenét, bár azt Jár Jár, aki Vy Agra szenátor helyettese volt, amíg az a Na Bún tartózkodott, rendszerint kipakolta. Ubi vannak ezért meg kellett többször fenyítenie a gennyt, míg végül már tényleg sikerült elindulnia. Kenőmájassal mindig is utálta a repülést, de mióta King Kong magára hagyta sikerült még jobban megutálnia. Amdul se segített túl sokat ezen, mikor nagyon is veszélyes mutatványokat hajtott végre azon a gépen, amin amúgy Ubi van is tartózkodott. E miatt a mélyről fakadó gyűlölet miatt lehetett, hogy minden hosszú távú utazásnál, a csí segítségével olyan meditációs transzba hozta magát, amelynek segítségével átaludhatta az utat. Így volt ez most is és nem másképp. Mikor felébredt, az egyszemélyes gépe már javában adta ki a vészjósló riasztó hangokat. Még épp időben sikerült felhúznia a gépet, így nem csapta el az egyik sárga villamos. A dzsedáj már hallott ezekről a nagyszerű néha nagyon is rosszul működő szerkezetekről, ami Kombino ismertetőjegye volt.

Elmanőverezett még egy mellett, hiszen a földön és a levegőben is közlekedtek ezek a nagyszerű járművek, és végül megpillantotta a leszállásra kialakított platformot. Őszinte meglepetésére, egy sárga, hosszúnyakú élőlény várta őt díszes ruhában. 

Ubi van kikászálódott a gépéből és elindult az idegen felé.

- Üdv, Ubi van Kenőmájassal vagyok, hat danos dzsedáj mester. – köszöntötte, kezét előre nyújtva. Nagy megelégedésére a fogadója beszélte a nyelvet.

- Köszöntelek Kombino bolygón dzsedáj mester. Az én nevem Shake Err. - mondta az, viszonozva a kézfogást.

Kimért, halk, akcentus nélküli hangja volt. Minden további csevej nélkül a sárga illető elindult az épület felé, amiből a leszállópálya állt ki.

Ubi van nem látta értelmét, hogy elkezdjen beszélni, – ez nála haladást volt – csak követte Shake Errt.

Amilyen sárga volt minden kint, olyan sárga volt minden bent is. A fal, a padló, a plafon, a világítás és Doroty kikövezett útja is sárga volt. A folyosó kör alakú volt, és a felénél a két férfi belépett egy másik ajtón. Most egy nagy terembe érkeztek, amely színében ugyanolyan, mint minden más, közepén pedig egy tárgyalóasztal és két szék volt fellelhető. Az Ubiéktől távolabbi székben már ült valaki. Szintén hosszú nyaka, de társáénál szebb és pirosabb ruhája volt. Amint meglátta a belépőket felállt – mert nem volt bunkó – és biccentett egyet.
- Üdvözöllek! Már nagyon vártunk dzsedáj mester.

Ubi van nagyot nézett, pedig sok mindent tapasztalt már szaros kis életében.

- Már..már vártatok?

A másik értetlenkedve viszonozta a pillantását.

- Igen, leszállása előtt már egy órája üvöltöztünk a rádióban, de nem akart válaszolni. Szóval mindannyian alig vártuk, hogy ideérjen, és jól ellássuk a baját.

A dzsedáj arca elkomorult és ujjait kardjának markolatára helyezte.

Ekkor azonban megint meglepődött, mert mindkét sárga idegen elkezdett nevetni.

- Jaj, ne vágjon már ilyen képet! Csak vicceltem. Persze, hogy vártuk, hiszen két egység elkészült a megrendelésből, és azt hittük, hogy a nyakunkon marad, a fejlesztés meg kidobott pénz volt.

- Két egység mi?

- Troll, természetesen. Hisz ezért jött nem? – kérdezte a díszesebb ruhás.

- ööm.. igen. – mondta óvatosan Ubi van. Fogalma sem volt, hogy ki ez az alak, és hogy miről beszél, de úgy sejtette fontos ember lehet. – Bár már nem egészen emlékszem, hogy miért is kértem trollokat.

- Ezen nem is csodálkozom, - mondta amaz vigyorogva. – mivel nem maga kérte a trollok elkészítését, hanem Szipós Diaz mexikói dzsedáj mester. Igazából őt vártuk.

Ubi van már kezdte megszokni, hogy minden második percben meglepődik.

- Szipós Diaz mester lassan tíz éve halott. Meggyilkolták. – mondta. – Áruld el, nem tudod mi célból rendelt trollokat a mester?

- Hát már hogy a viharba ne tudnám? – méltatlankodott a hosszúnyakú. – A Köztársaságnak szánta. A trollok ugyanis nagyon jó harcosok. Kicsik, de hatásosak.

Ubi most már végképp nem értett semmit, de úgy döntött, hogy ezt inkább nem teszi szóvá.

- Láthatnám esetleg őket? – bukott ki belőle a kérdés.

Pár perc múlva, már egy hosszú, természetesen, sárga folyosón sétáltak, amely ablakokkal voltak szegélyezve. Ubi van kíváncsisága kielégült, hiszen az ablakokon túl megpillantotta a már oly sokszor említett trollokat. Kicsi, alig hetven centiméteres, leginkább törpékhez hasonló lények voltak ezek. Arcuk ragyás volt, és enyhén zöld színű, rajta lebiggyesztett száj, megy rossz benyomást keltett, testükön pedig fehér páncélt viseltek. Amint a dzsedáj körbenézett, azonnal megállapította, hogy különböző korú trollok vannak itt. Akadtak olyanok, akik még a harminc centit se értékel, ők voltak a fiatalok, és épp egy számítógép előtt ültek. Arrébb már kifejlett példányok teljes harci készültségben, sisakkal a fejükön ültek – így azért barátságosabbaknak tűntek – és nézték a többieket.

- Ez a több százezer katona alig tíz év alatt készült el. – dicsekedett a piros ruhás kombinoi, akiről időközben kiderült, hogy a polgármester. – Természetesen fejlődésgyorsításon, ragyakezelésen és arcpakoláson vettek részt, magasságukat pedig mi csökkentettük le ennyire.

- Gyönyörűek. – Hazudta Ubi van. Már egy órája mentek a folyosón és még mindig nem tudta, hogy merre tartanak. Aggasztotta az, hogy valaki megrendelt egy komplett sereget a Köztársaság számára és ők még csak nem is tudtak róla. Vagy csak neki nem mondták? Ennyire nem bíznak benne, vagy csak simán utálják? Vajon miért ilyen rondák ezek a teremtmények?

- Na, és jól harcolnak? – kérdezte az elnököt.

- Kitűnően. Hidd el értik a dolgukat. – mosolygott továbbra is az. – A mintaegyedre ütött mindegyik.

- Ki az a mintaegyed? – csapott le a témára a dzsedáj, mint éhes ember a hálaadási pulykára.

- Egy Tango Fej nevű fejvadász. Kért magának egy nyers klónt, amivel nem csinálhattunk semmit, és nem bökdöshettük tűvel. – a miniszterelnök elgondolkozott. - Érdekes kérés nemde?

- De az. – felelte a dzsedáj, pedig rohadtul nem érdekelte. Valami más foglalkoztatta. – Tudják, hol van ez a fejvadász?

- Tango itt van. Nem rég tért haza. – adta ki az infót a miniszterelnök. – Akarsz vele beszélni?

- Igen szeretnék.

Ubi van végre érezte, hogy talált egy nyomot. Talán ez a fejvadász lehet a megoldás, talán ő az embere, és Ubi megtalálta. Neki sikerült. Ilyen diadalittas gondolatok jártak a fejében, mikor egy kérdés kezdett körvonalazódni benne. Ez a kérdés már ott motoszkált benne, de csak most tört utat magának. Nem bírta türtőztetni magát, így hát végül feltette azt:

- Mondd csak, milyen hosszú ez a folyosó? Már másfél órája megyünk rajta!

 

V. Fejezet

Második merénylet! Kész? Csapó!

 

Az ajtó kinyílt és Amdul sietett be rajta. Ubi van rögtön felnézett a számítógépről – minden illetlen és perverz dolog becsukását követően – és miután látta tanítványa gondterhelt arcát, csak ennyit kérdezett:

- Semmi hír?

- Semmi. – rázta a fejét Amdul, és lehuppant Ubi van mellé. – A helyttartónak se híre, se hamva.

Mióta Ganaj Túró megszökött, feje tetejére állt minden. Alfateam szigorított intézkedéseket hozott, és nagy erőkkel keresték azt az átkozott helyttartót.

- A kancellár mindenkivel üvöltözött, akit csak meglátott. – mesélte Amdul. – Még a takarítónővel is, majd miután levetkőztette és testüreg vizsgálatot tartott, kifaggatta, hogy mióta segít a kereskedelmieknek. Nehéz volt meggyőzni róla, hogy csak ártatlan és kissé alulfizetett munkás.

- Aztán megérkeztek az Al Katraz őrei is, akik felváltva egymás haját tépték, és Alfateamet okolták, amiért sóher volt, és nem engedte meg, hogy még több biztonsági kütyüt rakjanak abba a börtönbe. Úgy hogy kész rémálom, ami itt a szenátusban folyik.

- Ne is mondd. – válaszolt gondterhelt arccal Ubi van. – Ahogy meghallottuk, hogy mi történt, máris meg lett kétszerezve az őrség, itt az épületben. A Dzsedáj Tanács is szorítja a golyóimat, és Jár Jár és bármikor befuthat, mivel segít Vy Agrának elrendezni pár ügyet.

- Szarügy. – érzett együtt az ifjú dzsedáj. – Jut eszembe, mi a helyzet a szenátorral?

- Semmi. Épp alszik, az volt a mániája, hogy hívjam ide Pannont is és csináljuk hármasban. – csóválta a fejét Ubi van. – De én sohasem voltam ennek a dolognak a híve. Kivéve, persze ha két csajról van szó. Akkor minden jóból kettő van, és még olyan is van, amiből négy.. Miről is beszéltünk?

Amdul már megszokta, hogy mestere gyakran kezdett el valamit, amiről egy másik dolog elvonta a figyelmét és végül teljesen összezavarta. Ezért csak vállat rántott, és hátradőlt. Próbálta elterelni féltékeny gondolatait Pannonról és Vy Agráról, ezért a Jútubon nézett videókat, miközben mestere különböző hívásokat fogadott az őröktől, a kancellártól, a szenátoroktól, Joghurt nagymestertől, Pannontól, – aki épp úton volt a kubaiakkal, és csak Húzdmeg Vy Agra hogyléte felől érdeklődött-, de még King Kongtól és egy prostituálttól is. Az utóbbi roppant olcsó tarifákat ajánlott fel, és egy csomag használt óvszert, amivel Kenőmájassal nem akart élni. Amdul az ’’Egy turbó meghajtású gördeszkás hülyegyerek félresikerült ugrását a hatodikról” című videót nézte, mikor koccanó hangra lett figyelmes. A szenátor szobája felől jött a hang, ami előtt ültek. Gyorsan ránézett mesterére, és kézjelezésbe fogott. Az értetlenül nézett rá, ezért inkább mégis csak a beszédet választotta:

- Hallottad?

- Mit? – kérdezett vissza Ubi van, amivel szinte meg is válaszolta a kérdést.

- Zajt hallottam bentről. Olyan volt, mint ha valami koccant volna az üveghez. – mondta aggodalmas képpel Amdul. – Szerintem valaki megpróbál bejutni az ablakon.

Ubi van legyintett:

- Q-Ka bent van és figyel rá. Hidd el, senki nem tud bejutni.

Skywalkman épp ellenkezni akart, amikor fájdalmas, mechanikus kiabálás hangzott fel.

- A PICSÁBA!!! – kezdte, majd rögtön folytatta. – A francért nem tudtam nagyobb lyukat vágni erre a hülye ablakra. Most aztán mehetek a szervizbe.

Amdul ijedt, mégis furcsán öntelt arccal nézett, szégyenkező mesterére, majd a rövid összenézés után, futottak be a szobába. Az ifjú dzsedáj, - miközben kinyílt Vy Agra hálójának szobája – előrántotta kék színű lézerfakardját, és körbe se nézve össze-vissza kezdett vagdosni, profi dzsedájhoz méltóan. Semmit nem talált el, viszont elesett a sipítozó Q-Kába, aminek az lett az eredménye, hogy végig gurult vele a szobán. Ubi van azonban egy fokkal óvatosabb volt, és a szobába lépés után, egyből meglátta a kiabáló valamit.

Egy kis droid volt, se karja, se lába. Teste egy focilabdához hasonlított, tetején egy mikrofonnal ellátott kamera díszelgett. Oldalából pedig egy hatalmas tű lógott ki, amivel valószínűsíthetően – legalábbis Ubi így gondolta – a szenátor életét akarta kioltani. Amint az is észrevette a dzsedáj mestert, rögtön kiszállt a már korábban kritizált, valóban nagyon kicsi lyukon, ami az ablakon tátongott. Igazából kipréselte magát. Ubi van azonban nem volt rest, - mivel ismerte a forgatókönyvet és tudta, hogy ezt kell tennie – és a gyilkoló gép után ugrott. A dzsedáj mester érezte, ahogy a kitörő üvegszilánkok megvágják, de nem érdekelte. Kezét előre tartotta és imádkozott, hogy az ugrás előtt elvégzett gyors fejszámolások pontosak legyenek. Az írói gondviselésnek hála, azok voltak, így sikerült megkapaszkodnia a menekülő merénylőbe.

Amdul lassan feltápászkodott, és meglepődve nézte a levegőben szálló és egyre távolodó mesterét. Azután Vy Agrára pillantott, aki nagy nyugalomban, az igazak álmát aludta. A dzsedáj tanonc elgondolkozott, aztán észrevette a szenátor fülében lévő kis dugót, - amit óvatlanul lefekvés előtt tett be magának, hogy nyugodtan tudjon aludni - és egy csapásra mindent megértett. Úgy döntött nem ébreszti fel a békés hölgyet, ezért Q-Ka földről történő felállítása után kirohant a helyiségből. Egyenesen a szenátusi épület garázsa felé tartott, ám útközben valaki feltartotta.

- Mi a fene történt? – kérdezte Hipo, aki hálóköntösében volt és épp csipáját törölte ki szemfedős szeméből. Nem tudni hogyan csinálta.

- Újabb merénylet történt, de hál istennek lefüleltük így nem történt komolyabb baj. Ubi van üldözi az elkövetőt, segítenem kell neki. – mondta Amdul sietve, majd rögtön tovább futott. Az épület ’’ parkolója” nem volt tele, de azért a dzsedájnak sikerült találnia járműt. Először fedett tetejűt akart elvinni, hál’ istennek azonban idejében rájött, hogy mestere nem igazán örülne, ha a sikló tetején kellene ülnie, miközben ő, Amdul, kétszázzal száguldozik a városban. Tehát keresett egy nyitott tetejűt és már el is indult a vak világba. Egy valami azonban nyugtalanította. Egy icike – picike apróság. Olyan lényegtelen dolog, ami tényleg említésre se méltó, mégis komoly gondot jelentet. Az ifjú sehogy se tudott a kérdésre válaszolni, miközben már Koszorú utcáit hasította a járműben. Újra és újra feltette magának a kérdést, majd végül hangosan is megfogalmazta, hátha az segít:

- Hogy fogom én megtalálni ebben a hatalmas városban?

Égető dolog volt ez, a légtér ugyanis tele volt hajókkal.

Jam Wasal tűnődve nézte Koszorú sötét, nyüzsgő, büdös egét. Vajon a droid sikerrel járt? Vagy elkapták? Egyáltalán eljutott addig?

Ilyen és ehhez hasonló dolgok jártak a fejében. Örült volna, ha ezúttal sikerrel jár, hiszen Tango Fej nagyon dühös volt rá, amiért a múltkor rossz embert robbantott fel a leszállópályán. Azután a fejvadász adott neki egy új lehetőséget, mondván, hogy ha sikerül, akkor megbocsát. Jam imádta Tangot. Felnézett rá, mint mentorára, és mint leendő férjére. Persze ehhez előbb, ki kellett érdemelnie Fej figyelmét, és ehhez pedig sikerrel kellett megölnie Húzdmeg Vy Agra szenátort, hiszen ez volt az a feladat, amivel egy rejtélyes idegen megbízta Tangot. Tangot és nem pedig őt. Még is neki kell elvégeznie a munkát, és ő kap dorgálást, ha valami nem sikerül. Igazságtalannak érezte a dolgot, és biztos volt benne, hogy csak Fej iránti viszonzatlan szerelme miatt tűri el ezt. Régen bezzeg nem nyelte volna le ezt, az biztos. Addig ütötte, szadizta, rugdosta, nyalogatta volna a megbízót, amíg az bocsánatot nem kér tőle. Aztán persze fellógatta volna valahova, megerőszakolja egy piszkavassal, majd lelövi egy macskával. Igen, Jam Wasal egy beteg nő volt. Barna hosszú haját fújta a szél. Szélcsend volt. Gondolatai és figyelme az órájára terelődött.

- Itt kellene lennie. – mondta magában. Szemével a térséget pásztázta. A főtéren egy épület oldalában, az ablakpárkányon ült hajója mellett. Siklók, buszok százai robogtak el a közelében, és persze messze tőle. De a kis robotot sehol se látta. A biztonság kedvéért elővette a távcsövét, hogy hátha annak segítségével olyat is meglát, amit előtte nem. Így is történt. A sok jármű között megpillantott egy férfit. A furcsa az volt, hogy ez a férfi látszólag nem ült semmilyen siklóban, hanem magától lebegett, vagyis inkább repült. Méghozzá elég nagy sebességgel. Jam használta a zoom nevű nagyszerű találmányt, amivel rögtön észrevette a járműnélküli repülés okát. Eddig se túl vidám arca még szomorúbb lett. Tehát elbukott. A droidját észrevették, és hamarosan elkapják. Mindjárt odaér hozzá, hiszen automatán bele van programozva, hogy ha baj van, vagy ha sikerrel jár, nyomban térjen vissza a feladóhoz. Wasal eddig jutott a gondolatsorban, hiszen hirtelen rémület lett úrrá rajta.

- Basszus! Ez ide tart! – kiabálta. Gyorsan odarohant siklójához, kivette rövidke, mindössze kétméteres kézi pisztolyát, majd gyorsan célba fogta a vészesen közelgő férfi kezében lévő droidot. Mikor a cél tiszta volt, Jam meghúzta az elsütő billentyűt, mire a vele repülő utas gyorsan mélyrepülésbe kezdett. A lány azonban nem tudta sajnálni. Gyorsan bepattant sárga színű járművébe és maximum sebességre állítva azt, elindult, hogy minél hamarabb eltűnjön a helyszínről, maga mögött hagyva második kudarcát is.

 

 

*

 

 

Ubi vanon olyan érzések lettek úrrá, amilyenek még soha. Kellemesen bizsergető, lágy, mégis erős. Emlékek is jutottak eszébe. Mikor gyerekkorában, alig hat évesen a fűben játszott a Dzsedáj Tanítóképzőben, és egy követ emelt fel majd ejtett Joghurt mester fejére a csí segítségével.  A sok móka és kaland, amiben része volt, együttesen jöttek elő képek formájában a fejéből. Nyugtató és jó érzés volt, mintha minden csodás lenne, mintha soha semmi baj sem történhetne vele. Kinyitotta a szemét, amely eddig logikusan csukva volt, és nagyon rossz volt arra eszmélnie, hogy több mint negyven méter magasságból zuhan. A levegőben forgolódni kezdett, hogy hassal legyen lefelé. Persze nem azért, mert abban reménykedett, hogy talán így kevésbé fog fájni, hanem hogy csökkentse a sebességet és csak hatvankét százalékban roncsolódjon meg a teste, miután földet ért. Emellett reménykedett, hogy valaki mindjárt megmenti. Azt, hogy ebbéli reményét mire alapozta, nem tudni. Viszont ha valamiben Ubi van jó volt, az a reménykedés. A dzsedáj nem csak hithű, hanem mázlista is volt, így a segítség hamarosan meg is érkezett. Amdul Skywalkman egy fedett tetejű siklóban épp füllegesen és Ubi vannal párhuzamosan szintén a föld felé tartott. Miután gyorsabb volt, mint mestere, gyorsan egyenesbe hozta a gépet és Ubi alá irányította azt, így mire a mester odaért a zuhanásban, már puhára esett. Na jó ez nem volt igaz. Valójában nagyon is kemény dologra esett, melynek következtében megint nagyon megfájdult az a lába, amely az előző könyv során két ízben is eltört. Üvöltözve ugyan, de helyet foglalt Amdul mellett, majd a műszerfalon található rádiót kezébe vette és beleszólt:

- Nunabubus.

A készülék halk sercegést hallatott, majd egy érces hang szólt bele:

- Ön a koszorúi rendőrkapitányság jelszóval védett hipertitkos számát hívta. Miben segíthetek?

- Itt Ubi van Kenőmájassal dzsedáj lovag. Kérem, aktiválják az összes sebességmérőt és a hozzátartozó kamerákat. Egy sárga V- típusú járművet keresek, ami igen nagy sebességgel hagyta el a helyszínt, egy gyilkos ül benne. – hadarta el gyorsan Ubi van.

Amdulnak lövése se volt, hogy a mestere mikor figyelte meg ilyen jól a menekülő járművét, azt viszont tudta, hogy a lokalizálása eltarthat egy jó darabig.

Tévedett.

A hang szinte azon nyomban újra megszólalt.

- Hay és a Sux sarkán lefülelték, most a Suxon halad.

- Köszönöm. – köszönte meg afgánul Ubi, majd a rádiót visszarakta helyére és fanatikusan nézett előre. Amdul tudta, hogy ez azt jelenti, hogy induljon. Így is tett. Az ifjú tanonc nagyszerű pilóta volt, hiszen a tíz évvel korábbal történtek meghozták a kedvét a repüléshez. Szépen manőverezett, csak néhányszor okozott totalkárt, és heveny forgalmi dugókat, valamint pár esetben könnyebb sérüléseket egy gyalogos átkelőnek. Több méter magasból ezt nehéz volt véghezvinni, de neki sikerült. Pár pillanat múlva már meg is pillantották a menekülő siklót, felzárkóztak, és ekkor elindult egy lélegzetelállító, akciófilmbe való látványos pörgős hajtóvadászat. Szívesen leírnám, ezzel növelve eme remekmű színvonalát, sajnos azonban ez nem egy akció könyv, ezért nem érzem szükségét ezt megtenni. Az üldözött és eszement üldözője fél Koszorún átmentek, még végül egy bárnál, Amdul egy veszélyes mutatvány után kipörgette ellenfelét a levegőben, aki így irányíthatatlanná váló gépével lezuhant egy közeli kocsma negyednél. A roncsdarabok nem találtak el egy részeget sem, így viszonylag sikeresnek mondható volt a dolog. A merénylő azonban nem adta fel könnyen, kikászálódott a felismerhetetlenségig összetört immár inkább M- típusú gépéből és oldalát fogva megpróbált futva tovább menekülni. A két dzsedáj letette a siklót, nem messze a zuhanás helyszínétől, majd utána eredtek. Ez a része a történetnek azonban nem tartott sokáig, hiszen közeledett a fejezet vége. A menekülő végül egy hatalmas dugig megtelt kocsmába rohant be melynek stílusosan ’ KOCSMA’ volt a neve. Mikor beértek Ubi van rögtön megállapította, hogy okos ellenfelük van, hiszen ebben az alkoholos bódultsággal megáldott társaságban könnyű elvegyülni, mivel hogy sokan voltak.

- Na jó. Úgy érzem, hogy ketté kell válnunk, hogy sikeresen megtaláljuk az emberünk. – kezdte el a terv ismertetését a dzsedáj mester. – Nyilvánvalóan elbújni jött ide, úgy hogy légy óvatos.

- Igazságosan elosztjuk a munkát: te érzékeiddel keresd meg, járd körbe a helyet, kérdezgesd ki az embereket, én addig megiszok két felest és egy karkói zöldet.

- Ez neked az igazságos munkaelosztás? – háborodott fel Amdul, de tudta, hogy hiába. Mestere bármit megtehetett, amit csak akart, mert ő volt az öregebb, a tapasztaltabb, így hát jogot formálhatott arra, hogy kedve szerint ugráltathassa őt, miközben ő ittasan szórakozik, karaokeizik és fetreng. Az ifjú kedvtelenül kezdte el bejárni a kocsmát, de egyszer – egyszer azért az ajtóra sandított, hogy az alak nem próbál-e meg kisurranni.

Ubi van szépen lassan odasétált a pulthoz, és kikérte a már említett italokat, majd leült egy bárszékre. Szeme sarkából követte Amdult egy darabig, majd miután az kikerült a látómezejéből, ő is elkezdte pásztázni ezt a kulturális szempontból fontos helyet. Közbe többen akartak neki ’’ A ’’ kategóriás drogokat eladni, és néhányan fel is ajánlkoztak nekik. Lányok, fiúk és azonosíthatatlan neműek is. De ő elküldött mindenkit. A gyengébb felfogásúak kedvéért elővett egy acéllábast is, hogy azzal is szavait nyomatékosítsa, ám hirtelen egy figyelmeztető, fenyegető érzés fogta el. Szabadjára engedte magában a csít, majd mikor megtudta, amit akart, gyorsan előrántotta kékfakardját és hátra csapott vele.

Az üldözött alak – aki szemét módon odasettenkedett mögé, miközben a középkorú dzsedáj mester épp a drogdílereket üldözte el - összeesett, eszméletét majdnem elvesztette, de helyette végül csak a fél kezét. Ubi van elrakta fegyverét és a kíváncsiskodó tömeg felé nézett, majd ennyit mondott:

- Nyugalom, béke van!

Amdul időközben odasietett mellé.  Felsegítették a merénylőt, (a fiú kezet nyújtott felé, hogy felsegítse, de hamar rájött, hogy ez már lehetetlen) és kivitték a hátsó ajtón. Egy sikátorba érkeztek, ahol le is lökték az félkezű áldozatot. Amdul rögtön elkezdte a kihallgatást, méghozzá a tőle telhető legbarátságtalanabb hangnemben:

- Ha nem akarod, hogy levágjuk a másik kezedet is, mondd el, hogy miért akartad megölni Húzdmeg Vy Agra szex…szenátornőt?

A sebesült - a dzsedájok hamar megállapították róla, hogy nő – dacosan nézett maga elé.

Kenőmájassal félrehívta tanítványát.

- Ezt inkább bízd rám. – mondta, és meg sem várva Amdul válaszát visszatért a gyanúsítotthoz, és nagyon halk, lágy, nyugodt hangon szólt hozzá.

-  Ne haragudjon a fiú viselkedése miatt, kissé ideges. Tetszik tudni rosszul, érinti, ha egy pszichopata nő meg akarja ölni a barátját, majd a mesterét, és aztán hosszú és fáradtságos üldözés után még beszélni se akar. – hatásszünet. – Úgy hogy kérem szépen, ha nem akar fájdalmas kínok között, az életéért könyörögve meghalni, árulja el, amit tudni akarunk.

Ezután a dzsedáj mester eleresztett egy bíztató mosolyt és rákacsintott a nőre.

A merénylő láthatóan mérlegelte lehetőségeit, és végül az észérvekre hallgatva neki kezdett mondókájába:

- Megbízást kaptam egy fejvadásztól, aki sok pénzt és egy jó éjszakát ígért. Előbb telefonon keresett, aztán találkoztunk személyesen is. Előre fizetett, de a leszállópályán történt hiba miatt visszavette a fejét. Az ő megbízóját nem ismerem, csak annyit tudok, hogy ő rendelte el Ganaj Túró kiszabadítását is. A fejvadász neve…

A mondatot nem tudta befejezni, mert hirtelen egy nyíl fúródott a testébe. A két dzsedáj rögtön körbenézett és meg is látták a tettest. Egy tetőről lőtt, majd miután látta, hogy kiszúrták, aktiválta jetpackjét és elmenekült.

Ubi van a nőre nézett, aki egy darabig hörgött, láthatóan mondani akart még valamit, de végül csöndben maradt és becsukta szemét.

Feje félrebillent.

Ubi van és Amdul összenéztek majd rá a hullára, és megint egymásra, utána pedig a tetőre ahol az előbb még a gyilkos volt.

- Erről lecsúsztunk. – jelentette ki végül Amdul.

- Erről le. – összegezte Kenőmájassal is, és a nyíl eltávolítása és egy bizonyítékgyűjtő tasakba való elhelyezése után – ami mindig volt Ubinál. – visszaindultak a még mindig alvó Vy Agrához.

 

IV. Fejezet

Sötét erők ébredése

 

 

Az éjjel sötét volt. Ez nem egy megdöbbentő felfedezés, csupán a drámai kezdés miatt nem árt kijelenteni, hogy sötét volt. Koszorú egén a holdat, csak pár felhő tarkította. A börtön előtt szokás szerint két őr állt, állig felfegyverezve, és a tengert nézték. De hogy minek nézték, azt nem tudni. Az Al Katraz Koszorú leghíresebb börtöne volt, egy kis szigeten helyezkedett el, mert így a tenger miatt nehéz volt a szökés. Kivéve, persze ha az embernek volt hajója, mert akkor nem. De ahhoz ki is kellett jutni az épületből, ami már egy fokkal bonyolultabb volt. Viszont bejutni…na az könnyű volt. Hehe. A legkisebb bűncselekményért is lecsukták már az embert, mert Alfateam kancellár ezzel akarta megszilárdítani a Köztársaság erejét. Ezért, ha csak egy rágót is lopott valaki a boltból, már küldték is az Al Katrazba, ahol kevés kaja volt, még kevesebb alkohol, viszont napi rendszerességgel voltak nemi erőszakolások és az őrök részéről verések. Néha napján egymást verték, de általában a szerencsétlen rabokat, akik nem is csináltak semmit, csak épp arra jártak. Tehát bekerülni ide nem volt nagy kunszt. Csak ha nem követtünk el semmit, mert akkor viszont már nagyobb. A rengeteg őr és videokamera valamint biztonsági high-tech eszközök miatt, kétszer is meg kellett gondolnia annak aki, mondjuk ki akart szabadítani valakit.

A két őr csak nézte a hullámzó tengert és a benne csapkodó hajótöröttet, így aztán nem vették észre a mögöttük lopódzó csuklyás alakot. Az alak eltöprengett, hogy vajon legyilkolja-e a rend őrzőit, vagy hagyja őket fuldoklókat nézni. Mivel a célja más volt, végül az utóbbit választotta.

De csak ezért!

A falmentén észrevétlenül eljutott a bejáratig. A gond az volt, hogy körülbelül eddig volt megtervezve a szöktetés.

- Na, most mi van? – kérdezte magától a sötét alak, és csapkodta magát, amiért ilyen meggondolatlan volt.

A probléma azonban magától megoldódott, ugyanis a bejárati vaskapu kinyílt. Két újabb őr menetelt ki rajta, és a tengert bámulók felé tartottak.

- Valószínűleg az őrségváltás! Ezt a mázlit. – beszélt továbbra is magában a csuklyás. Sokszor volt már emiatt pszichológusnál, de eddig semmi újat nem mondtak ezzel kapcsolatban. Skizofrén és kész.

A két újonnan érkezett őr elment mellette, ami után áldotta magát, hogy feketében jött, mert így aztán nem vették észre. Sötét is volt, az épület is fekete, meg ő is így minden összevágott. Ahogy a két őr már csatlakozott a tengert bámulókhoz, ő simán beiszkolt a nyitott kapun. Egy hatalmas, kivilágított területre érkezett, ami nem mellesleg egy aknamező volt. Erre a mi gonosz hősünk hamar rájött a taposó aknát ábrázoló képről, ami ki volt rakva a homokba, a kapu után rögtön. Az aknamező másik végén pedig egy fémajtót pillantott, meg ami a cellákhoz nyílt, előtte és körülötte a tornyokban pedig sok-sok őr.

- A csendes megközelítés nem fog menni, - kezdte a gondolatsort a sötét alak, majd elmosolyodott, ami a csuklya és az alatta lévő sisak miatt nem volt egyből észrevehető. – tehát akkor marad a tűzpárbaj.

Az udvaron véletlenszerűen pásztázó reflektorok egyike ekkor rátalált a behatolóra. Az erre ledobta magáról fekete köpenyét és páncéljához rögzített tokjaiból kirántotta fegyvereit. Mind a kettőt.

- Kapjatok el, ha tudtok! – ordította hangosan, majd a hátára rögzített jetpackkal felrepült a magasba és ész nélkül lövöldözni kezdett, minden börtönőrre, akit csak megpillantott. Természetesen senki sem volt rest, és jött a választűz is. A repülő betolakodó lőtt mindenfele, miközben szépen fokozatosan az aknamező vége felé ért, ott aztán kikapcsolta a hasznosnak bizonyult repülő eszközét és likvidálta az ajtó előtt lévő őröket.

- Riadó! Riadó! Mindenkinek, behatoló a börtönbe, ismétlem behatoló a börtönbe! – harsant megkésve a kihangosított rádió, azoknak, akiknek a szellemi kapacitását meghaladta az, hogy meghallják a lövöldözések zaját.

- Azt hiszitek, elbánhattok Tango Fejjel? – kérdezte diadalittasan inkább magától, mintsem a lepuffantott őrtől a behatoló. Szegényt valószínűleg nem szerethették a szülei, azért beszél ennyit magában és ezért van ilyen neve. Most már azonban csak az egyik pisztolyát használta, a másikat a tokjába süllyesztette, majd egy az övén lévő zsebéből előkapott egy kis robbanóanyagot. Az ajtóra helyezte, majd fedezékbe vonult és megnyomta a detonátorként funkcionáló gombot. A robbanás kicsi, ám annál hatásosabb volt. Az ajtó berobbant, így Tango - továbbra is az őrtornyokból rázúduló lövések közepette – könnyen be tudott hatolni a börtönblokkba. Bent se volt azonban sokkal jobb, ahogy beért már fogadhatta is a lézereket, rögtön bevágta magát egy nyitott cellába, és a falának feszülve viszonozta a tűzet. Egy darabig ez így ment, majd Tango eltette másik fegyverét is, és a karján, a páncélban elrejtett gombokat keresve le is nyomta azokat. A páncélból egy ismerős épület, az Al Katraz tervrajzának holografikus képe jelent meg, a közepén egy piros pöttyel.

- Nincs már messze. – nyugtázta Tango Fej. A tervrajzot – pár gomb benyomása után – eltűntette, és ismét kezébe fogta a fegyvereit, majd kirúgta magát a faltól és elindult vakon előre miközben lőtt, lőtt és lőtt. Páncélja jól viselte a becsapódó lézereket, de Tango Fej tudta, hogy nem bírja sokáig. A cellák mellett elhaladva, azok számát kereste, de amit keresett nem találta meg.

- Itt kell lennie. – suttogta, miközben lövöldözött továbbra is, majd hirtelen megtorpant. Üres volt ez a blokk, ami nyugtalanította a betörőt, viszont a páncélja már kezdte megadni magát, ezért inkább szétlőtte a rácsokat és berohant, hogy ismét biztonságba tudhassa magát. Ahogy berohant, még megfordulni se tudott, mert hirtelen nagy és fájdalmas ütés érte a fejét. Tango Fej lerogyott a földre, szólni akart, azonban nem tudott, mert újabb ütés érkezett és a világ elhomályosult.

 

 

*

 

 

- Riadó!  Riadó!... – szólt a hangszóróból a jól ismert börtönrádiós hangja. Ganaj Túró meggyötörten hallgatta, mivel már háromnegyedórája ismétlődtek ezek a mondatok.

 - Most komolyan! Nem lehetne lelőni a palit? – háborgott a helyttartó a fülét fogva.

Az egyik felfegyverzett őr válaszolt neki:

- Maradjon csendben és húzódjon a falhoz, mert még le találom lőni magát!

A helyttartó arca eltorzult a dühtől, de nem válaszolt. Nem mert válaszolni, mert még a végén idő előtt meghal, és ezt nem szerette volna.

Nagyon nem.

Az is elég volt neki, hogy nap, mint nap kínozták reggel, délben és még este is lazításképp. Tíz éve csücsült már ebben a cellában és ez alatt az idő alatt, nem igen volt olyan nap, hogy ne átkozta volna el magát, amiért lepaktált Darts Sicosito nagyúrral. Valójában azért az elején reménykedett még abban, hogy szövetségese esetleg kimenti, de öt-hat év után ez a lelkesedése is letört. Sokszor átkozta meg a sith sötét nagyurát, nem egyszer el is játszotta, hogy mit mondana neki, ha kiszabadulna (ekkor a nagyúr szerepét egy wc kefe játszotta. – a szerk.). Most is kezébe ragadta a műanyag eszközt, amiről az őrök nem tudtak, mivel nem szabadott volna ott lennie a cellába. Ennek az volt az oka, hogy egy okos és ügyes bűnöző könnyen fegyverré alakíthatta volna ezt a nagyon büdös és fontos eszközt. A helyttartó azonban nem volt okos ember, tehát jó eséllyel akkor se vették el volna tőle az őrök, ha tudják, hogy ott van. De nem tudták, tehát nem volt mit tenni.

- Vajon mi lehet ez a riadó? – vetette fel az egyik őr a másiknak miközben előreszegezték fegyverüket és úgy tettek mintha lenne is előttük valaki.

- Nem t’om. Biztos csak valami riadó. – felelte amaz. -Menjünk előre és nézzük meg.

Mindketten elindultak előre hát, magára hagyva a helyttartót és a fegyverként funkcionáló kefét.

Ganaj Túrónak kissé rosszul esett, hogy nem nézik olyan találékonynak, hogy ott hagyjanak egy őrt az esetleges szökési kísérlet miatt. Bosszankodva várt, és próbált hallgatózni, hátha megtud valamit. Az udvar felől lövések dördültek és robbanások rázták fel a börtön ’’lakóit”.

- Mi a f.. – kezdte el a helyttartó, ám nem fejezte be. Az udvarra nyíló ajtó ugyanis berobbant, vele két őr hullája. Ganaj Túró gyorsan a falhoz húzódott, magához szorította fegyverét egyik kezével, másik kezét a szájába tette, és megfeszült idegekkel várta, hogy mi lesz.

 

 

*

 

 

Tango Fej ordibálva kelt fel a földről. Még mindig homályosan látott, és mind e mellé rettentően dühös volt. Ahogy sikerült kissé feltápászkodnia megint leütötték, és ez már kezdett az idegeire menni.

- Állj! Elég már! Azért jöttem, hogy kiszabadítsam! – kiabálta. Nem volt biztos benne, hogy a mondanivalója eljutott a címzetthez, mivel az életben maradt őrök, még mindig lőttek felé. Hamar kiderült azonban, hogy nagyon is eljutott a fogolyhoz, mivel sikerült végre felállnia, anélkül hogy agyoncsapták volna. Látása lassan kezdett kitisztulni, és rögtön észrevette, hogy még több lövés érte a páncélját. Gyorsan beállt a falhoz, és támadója felé fordult, miközben elkezdte viszonozni a tüzet. Megint.

- Ganaj Túró? – kérdezte a vékony, zöldbőrű, piros szemű, megnyúzott alaktól Tango.

Az alak egy wc kefét szorongatott, és a helyttartó kiszabadítására küldött Tango ezt azonosította támadó fegyverként.

Az alak bólogatott, de azért nem mert leereszteni a kefét. A behatolónknak fogalma se volt, hogy miképp került a helyttartóhoz egy budi kefe, azt meg végképp nem tudta, hogyan okozott neki ez akkora fájdalmat, de most jelenleg nem is érdekelte. Folyamatosan tüzelt a börtön elszánt őreire.

- Ide figyeljen! T-Rex küldött magáért valami Sicosito parancsára. Maradjon mellettem, mert mindjárt futnia kell.

Ganaj Túró továbbra se válaszolt, csupán bólogatott, hogy vette a parancsot.

Tango Fej ezzel is beérte, és most már teljesen az őrökre koncentrált. A baj ott kezdődött, hogy a börtön nemes és szadista őrei közben megsokszorozódtak, nem véletlenül volt az Al Katraz Koszorú legjobb börtöne. Nem a korszerű technika miatt volt az elsők között, hanem az elfogyhatatlan smasszerek miatt, és persze a napi háromszori verés is híres volt. Tango Fej mérlegelte a helyzetet, mivel nagyszerű és éles eszű fejvadász volt, és rájött, hogy így ez nem jó.

- Oké, változtatunk a stratégián. – mondta, és előkapart egy kis robbanóanyagot az övéből. Rádobta a falra, ahol meg is tapadt, majd a helyttartót magával rántotta a földre. A hatásra nem kellett sokat várni, a fal kirobbant. Ez megnyugtató volt, mert a be is robbanhatott volna, és így a törmelékek komoly gondot okozhattak volna nekik.

De!

Kirobbant.

A fejvadász magához szorította a helyttartót, és nem a ferde hajlama miatt, hanem hogy miután aktivizálta a jetpackjét kiröppenhessen vele a frissen robbantott lyukon. Miközben Tangoék kifelé tartottak, a fejvadász még lőtt egy sort a bent sipítozó, csodálkozó őrök felé, majd szép lassan lőtávolságon kívűl repültek.

Miután átrepülték a tengert, Koszorú kikötőjében szálltak le, közvetlenül egy konténer mögött. Az igazság az, hogy csak Tango szállt le, Ganaj inkább leesett, mivel a fejvadász nem akarta már tovább cipelni.

Bár jó pár kilométerrel arrébb voltak, még mindig tisztán lehetett hallani az Al Katraz riadójelzéseit.

- Nincs sok időnk, siessünk innen. – hadarta Ganaj Túró, aki lassan felfogta a körülötte zajló eseményeket, és most már nem félt megszólalni.

- Egy kicsit még tudunk várni. – mondta halkan Tango Fej, még is olyan volt, mintha parancsolta volna.

Megnyomott pár gombot a kezén lévő konzolon, majd a szerkezet tárcsázott. Hirtelen egy alak hologramja jelent meg. Sűrű, ősz haja és szakálla volt, és rajta is sötét kezeslábas és köpeny volt. Övén pedig egy olyan fegyver volt, amit Ganaj Túró egyből felismert. Csak úgy, mint magát a személyt. Még mikor tíz éve elkezdte a kegyetlenkedést, volt a Köztársaságban valaki, aki teljesen egyetértett az ő törekvéseivel. Egy dzsedáj, aki a Köztársaság átszervezését akarta. Ez az alak Kuglóf gróf volt, aki megunta a korrupt politikusokat, a csaló hazug embereket, és a rengeteg mocskot hazájában. Ezért kilépett a Dzsedáj Tanácsból és szélsőséges csoportot alakított a Köztársaság ellen. Mindez közvetlenül a helyttartó letartóztatása előtt történt, így Ganaj Túrónak volt szerencséje tárgyalást folytatni a gróffal.

- T-Rex! Megvan a csomag. Most? – mondta a hologramnak Tango Fej. Ganaj Túrónak fogalma se volt, hogy miért hívják Kuglófot T-Rexnek, de momentán ez nem zavarta.

-  Cső Kuglikám, mi a helyzet? – ordított a helyttartó, mielőtt a gróf válaszolhatott volna a fejvadásznak.

Kuglóf gróf arca elsötétült, úgy tűnt, hogy ő egyáltalán nem tartja olyan jó barátjának Ganajt, mint ahogy ő azt hitte.

- Kussoljál! – ripakodott rá a gróf, majd Tangora emelte tekintetét. Nem tudni, hogyan csinálta. – Vigye ezt a barmot, az idióta segédje és a droidja mellé.

- Értettem. – értette meg a fejvadász a parancsot, és már épp bontani akarta a kapcsolatot, mikor T-Rex ismét megszólalt. Hangja még így a hologramon keresztül is mély és öblös volt, így elég ijesztőnek hatott.

- Várj még egy szóra. Ha leszállítottad a helyttartót, menj a Szenátusi épülethez. Vy Agra szenátornő még mindig életben van, ami nagy hiba. A keleti szárny, negyedik emeletén van a szállása. Tedd, amit tenned kell, és lehetőleg most ne cseszd el, mint a leszállópályánál. – majd ismét Ganaj Túróhoz fordult. – Magát várják egykori társai, és egy járattal a Genyenózisra jönnek.

- Miért mennék én oda? – értetlenkedett a helyttartó, bár egykori riválisa meggyilkolásának tervezése nagy izgatta. – Most szabadultam a börtönből, megyek a tengerpartra és egésznap vedelni és csajozni fogok.

- Azért szabad, mert én azt akartam. – szögözte le egy szögbelövővel Kuglóf gróf, ezt a roppant fontos dolgot. – Ezért elvárom, hogy a Kereskedelmi Szövetség támogasson a seregével, Köztársaság elleni harcomban.

Tango Fej kezdte sejteni, hogy Vy Agra ex királynő megölése azért szükséges, hogy a helyttartót befolyásolni tudják ebben az ügyben. Feltételezhetően Ganaj Túró is rájött a dologra:

- Tehát gondolom a némber megölése is ezért fontos. Ezzel akar lefizetni, igaz?

- Hát, igen! – jelentette ki Kuglóf gróf minden köntörfalazás nélkül, majd hozzátette:

- Na és működik?

- Igen. – mondta határozottan a helyttartó. – Kész vagyok segíteni.

- Pompás. – könnyebbült meg a gróf. – Akkor told ide a beled különben téged is megöletlek.

A helyttartó csak bólintott, majd Tango bontotta a kapcsolatot. Karját azonban nem engedte le, ismét tárcsázott. Ezúttal egy nő karcsú alakja jelent meg. Sisak volt rajta, így Ganaj nem tudta megsaccolni a korát.

- Jam, a szenátor túlélte. Találkozzunk a szokásos helyen egy óra múlva. Új és finomabb módszerhez kell folyamodnunk, mert több hibát nem követhetünk el. – mondta végig ezt a jó előre megírt mondókáját Tango, majd miután a nő egy karcos igennel nyugtázta a dolgot berekesztette ezt a beszélgetést is.

- Ez meg ki a jó ég volt? – kíváncsiskodott Ganaj Túró, akinek nagy volt a pof… vagyis az arca, és nem félt megkérdezni semmit. Ez okozza majd a vesztét is. Hehe.

- Valaki. – zárta le a témát, ami ki se lett nagyon nyitva, a fejvadász. – Most menjünk, a járata mindjárt indul, és már nagyon várják. Azzal Tango Fej izzította hátrakétáját és elrepült. Tíz perc után persze tudatosult benne, hogy a helyttartót otthagyta, ezért visszament érte, és az Al Katraz riadózaja mellett, elindultak a fényes Koszorúi utcák felé.

III. Fejezet

Esküvő

 

 

A két dzsedáj és King Kong, az idős exdzsedáj udvarán ültek és egy díszített oltárt néztek. Az oltár fehérfából készült, a talapzat és a tető között négy oszlop volt. Az oszlopok mentén szép liliomok lógtak le, és ez a virág mindhárom férfit ámulatba ejtette. Pedig a nőket szerették.

Még Ubi is.

Az oltárral szemben több száz szék volt kipakolva, az udvar közepén, kettéosztva. A baloldali szárnyban ültek ők, és nagyban beszélgettek.

- Nem hittem volna, hogy valaha is megnősülsz. – mondta Ubi van jókedvűen. – Főleg a hörcsögös eset után. Ráadásul mikor anno elváltunk, azt tervezted, hogy nagy világi életet fogsz élni, mindennap más nővel, sok droggal és piával.

- Tudod Ubi van, mikor találkozol egy olyan nővel, mint Corélia, megváltozik az életed. Nem tartasz semmit sem fontosabbnak nála, nem vágysz parti-élet után, csak ő kell. – válaszolta szerelmesen King Kong. – Ráadásul tíz év eltelt azóta, és ez idő alatt érettebb leszel. Még te is. Hiszen látom, kisszakállat növesztettél, nálad ez már haladás.

- Ez mind szép és jó Kong, - szólt bele Amdul is. – de akkor is, esküvő?

- Eleinte én se akartam. Kezdjük azzal, hogy csak egy nővel?! Az szánalmas. Aztán ott van az is, hogy mindig megmondja valaki, hogy mikorra gyere haza, állandóan dirigál, és az anyja egyfolytában ott veri magát nálunk. – kezdett bele Kong, majd rátért a dolog pozitív oldalaira is. – Mindazonáltal, ami a legfontosabb: van, aki főz, mos, takarít rám. Ráadásul miután visszavonultam, nem nagyon volt munkám, csak egyszer kétszer voltam gyümölcs a Jogobellában, ezért aztán Corélia hozza házhoz a pénzt is.

Amdul és Ubi van szinte röhögve nézett egymásra, ez utóbbi érv tűnt a legütősebbnek.

Ilyen és ehhez hasonló, az esküvő témakörével kapcsolatos beszélgetések zajlottak, mikor az égen sorra tűntek fel a hajók.

- Úgy látom, érkeznek a vendégek, szóval én el is kezdek készülni, ha kérhetem, fogadjátok őket. – mondta King Kong az eget fürkészve.

Ubi van és Amdul bólintott, majd miután Kong elindult a házba, – továbbra is az eget bámulva, aminek az lett a következménye, hogy belelépett egy kutyagumiba és elesett három alkalommal, és csak másodjára találta meg az ajtót is. – elindultak az esküvő helyszínétől nem messze található nagyobb pusztához, ami leszállópálya gyanánt működött. 

A hajóból sorra szálltak ki a vendégek, egy kisebb hajóból a mennyasszony családja, – ez onnan derült ki, hogy Amdul megkérdezte – a többi járműből azonban jórészt dzsedájok és politikusok szálltak ki. Ubi van megpillantotta a nagy Joghurt mestert, Ész Winetut, majd közvetlenül a nyomukban lépett ki Húzdmeg Vy Agra szenátor – az ő arcáról Amdul aggodalmat olvasott le, Alfateam Valuta kancellár és egy pompás díszkíséret. Mikor a tömeg kezdett felgyülekezni, Amdul megpillantotta Q-Ka-t, akivel volt már közös múltja.

Na, nem úgy.

A droid egy másik mellett állt, akit Amdul szintén felismert, mivel ő építette.

Sztrip-10 és egy mindkét szemét szemfedővel védő férfi, épp nagyban beszélgetett Pannon kapitánnyal.

Amdul sorra fedezte fel az ismerősöket, amikor az egyiket meg is hallotta.

- Amdul, Ubi van! – jött a hang valahonnan az érkező hajók felől.

Az ifjú dzsedájtanonc előbb mesterét kereste meg szemével, és mikor látta annak riadt arckifejezését, rögtön tudta, hogy ki az ordító hang tulajdonosa.

Mondjuk logikusabb lett volna a hang tulajdonosát keresni, de mindegy.

Jár Jár Szarni olyan elánnal ugrott Kenőmájassal ölébe a díszes szenátori ruhájába, hogy Amdul nem bírta ki röhögés nélkül.

Ubi van azonban nem pont így reagált. Egy szép mozdulattal levágta Jár Járt a földre, és a régi idők emlékére megrugdosta kicsit. Skywalkman tudta, hogy az egyetlen élőlény, akit Ubi mindennél jobban utált az Szarni volt. Miután elült a por, és mindenki elhagyta a hajóját, Amdul és Ubi van a tömeg élére állt, majd a dzsedáj mester tömören ennyit ordított:

- Utánam!

A tömegnek, - bár sokan közülük értelmi fogyatékkal élők voltak, mint Nass főnök – sikerült felfognia ezt az utasítást, és elindultak a két dzsedáj után.

Mármint Amdul és Ubi van után.

Mert volt ott sok más dzsedáj is.

De őket felesleges lett volna követni.

Az ideiglenes leszállópálya nem volt messze King Kongék házától, így aztán ezen a rövid úton nem halálozott el senki, csupán Jár Jár állt közel hozzá. Ő ugyanis már elfelejtette, milyen nézeteltéréseik vannak Ubival, így aztán erőszeretettel beszélt hozzá.

A dzsedáj mester viszont ezt nem vette jó néven, és – csak úgy, mint régen – megnevelte párszor a gennyt. 

Ezt leszámítva az út nyugodtan telt.

Az udvaron mindenki megtalálta a helyét, Alfateam a balszárnyon ült a többi politikussal, Joghurt és a dzsedájok pedig a jobb oldalon. Jár Jár Szarni pedig a gennyekkel, egy speciálisan erre a célra kialakított, hatalmas kerti budin ültek.  Húzdmeg Vy Agra elszakadt kíséretétől, és Ész Winetuval az oldalán Amdulékhoz ment.

- Skywalkman, Kenőmájassal, egy szóra kérlek. – szólalt meg Winetu dzsedáj mester.

-  Lökjed, tesó! – mondta Amdul miután Vy Agra, Winetu, Ubi és ő félrehúzódtak. 

- A helyzet az, hogy Vy Agra szenátor nagy bajban van. – kezdett el mesélni Winetu, ám semmi mást nem mondhatott, mert a szenátornő közbeszólt.

- Nemrégiben Koszorúra utaztam, hogy egy a Köztársaság számára felállítandó hadsereg ügyében kampányoljak, - kezdte Vy Agra csevegő hangon. – ám a leszállópályán a hajóm felrobbant. Nyílván valaki bombát helyezett el a hajón, hogy rohadna meg.

Mikor látta, hogy Ubi van és Amdul nagyban méregetik, folytatta:

- Hipo kapitány, a személyi testőröm előzőleg megkért, hogy az egyik vadászgépben utazzam, mint a kísérő osztag egy pilótája, ugyanis a kapitány számított a veszélyre.

- Bizonyára bölcs ember. – simította meg szakállát Ubi van.

- Nos, valóban hasznos munkaerő. - ismerte el a szenátornő.

- Alfateam kancellár úgy gondolja, hogy Vy Agra szenátornak szüksége lehet egy fokkal erősebb testőrségre. – szólt ismét Winetu.

- Így van! – kiáltott fel Amdul, Vy Agrának címezve. – Nem engedhetjük, hogy bármi bajod essék.

Vy Agra elvörösödött és huncutul elmosolyodott, ám szólni nem tudott semmit, ugyanis Ubi van vette át a szót.

- Gondolom, mi úgy jövünk a képbe, hogy nekünk kéne vigyázni a szenátornőre, régi ismeretségünket figyelembe véve.

-  Igen, pontosan ezt akartam mondani! – mondta sértődötten Ész Winetu. Nem tetszett neki, hogy a jóval fiatalabb dzsedáj az ő szövegét mondta el.

- Van valami nyom, amin elindulhatunk? – töprengett Amdul.

- Sajnos a merénylő nagyon tiszta munkát végzett, nincs semmiféle nyomunk. – válaszolta bánatosan Winetu mester.

- Szerintem Kuglóf gróf tette. – szólt közbe halkan a szenátornő.

- Hölgyem, ezt már ezerszer megbeszéltük. – kezdte türelmesen Ész. – Kuglóf gróf egykor dzsedáj volt, és most lehet, hogy szélsőséges politikus, aki nem egy mozgalmat szervezett a Köztársaság ellen, valamint sok civilt ölt meg, nem olyannak ismerem, aki megtámadna egy szenátort.

- Ezt talán ne most vitassuk meg. – mondta Ubi van, miközben oldalra pillantott, és látta, hogy a pap már az oltárnál áll. – Ugyanis kezdődik az esküvő. Ez King Kong és Corélia napja.

- Igaz, holnap majd foglalkozunk a merénylővel. – értett egyet Amdul.

Erre mind bólintottak és elindultak a tömeg felé.

A szertartás rövid, hagyományos és nagyon unalmas volt.  Mivel az emberek nagy része már többször is vett részt hasonló rendezvényeken, ezért nem igazán hatotta meg őket ez a szertartás. A gennyeket viszont igen. Jár Jár Szarni egyenesen bömbölt Nass főnök vállán, aki meg a mellette lévő genny vállára hajtotta fejét sírás közben, és így tovább. Groteszk látványt nyújtottak annyi szent. Sötétedés után pedig következett az esküvők legjobb része.

A parti.

- Ingyen pia dögivel. – kiáltott fel Pannon ex-kapitány, aki az előző könyv eseményei óta lemondott posztjáról és a kubaiakkal egy új békefenntartó egységet hoztak létre. Most pedig esküvőkön portyázott, és mindig kihasználta az ingyen alkoholt. Mint ahogy most is.

De nem mondhatnám, hogy ő egyedül volt így ezzel. Lássuk be, az emberek nagy része – a házaspárt leszámítva – az ingyen evést-ivást várja a legjobban ezeken az eseményeken.

Kora reggel mindenki részegen fetrengett valahol a bokorban, leszámítva King Kongot és újdonsült feleségét, akik már javában frigyüket ünnepelték.

A hálóban.

Kettesben.

Azonban Amdul és Ubi van is józanok voltak már, és a takarítást végezték.

Valójában Jár Jár Szarni takarított, Ubi vanék pedig a messzi távolból figyelték, hogy jó munkát végez e. Hamarosan Vy Agra is feltűnt, épp egy fa tetejéről mászott le Pannonnal, akivel eddig azért nem kezdett ki, mert a testőre volt. Most azonban már a kubaiak kapitánya volt, és így nem volt Vy Agra beosztottja.

Tehát jó éjszakájuk volt. 

Mikor Amdul meglátta őket, ahogy kézen fogva, egymást nyalják - falják, furcsa érzés kerítette hatalmába. Nem ismerte ezt az érzést, de tudta, hogy ezt neki nem szabadna éreznie. Mert a dzsedájoknak mindenfajta érzelem tilos. Nehéz egy élet volt. Féltékeny gondolatait Ubi van törte meg:

- Lassan nem ártana indulni. Amíg rá nem jövünk, hogy ki áll a merényletek hátterében, kénytelenek vagyunk a szenátornő minden lépésére figyelnünk. Neki pedig fontos jelenése lesz este a szenátusi ülésen. Úgyhogy hajrá.

Amdul örült, hogy most egy pár napig Vy Agra közelében lehet. Hozzáférhet a személyes tárgyaihoz, kitudakolhatja a titkos szenvedélyeit, az ágyában alhat, felveheti a ruháit.

Milyen szép is a szerelem.

Délre a vendégek nagy része már elment. A kubaiak először, aztán Alfateam kancellár és a gennyek. A Dzsedáj Tanács tagjai is útra készek voltak, csak úgy, mint Ubi van Kenőmájassal, tanítványa, és Vy Agra is. Így már csak egy rövid búcsúzkodás fért bele, majd miután King Kong könnyes szemmel tudomásul vette, hogy a vendégek és ex tanonca lelép, mindenki elindult haza.

- Rendben, ami a legfontosabb összeírtam egy rövid listát, a teendőkről és óvintézkedésekről, amit muszáj kiviteleznünk fenséged védelmére. – kezdte ismertetni a helyzetet Ubi van és a hajó asztalára csapott egy vastag könyvet, amit alig tíz perccel azelőtt írt meg. Vy Agra szörnyülködve nézte a vaskos gyűjteményt, mert ezt mind el kellett olvasnia, mindazonáltal örült neki, mert ez is fényes példája volt, hogy gondos emberek kezében van az élete. A Koszorúba tartó út így nagyon is hosszúnak ígérkezett, mivel a testőrség, és még Amdul is a könyv olvasásával volt elfoglalva. Ubi van azonban hanyatt vetette magát kabinjában, és mosolyogva aludt el. Mosolygott, mert, végre ő lehetett az, aki kicseszhetett mindenkivel.

 

II. Fejezet

Mennyből a King Kong

 

 

Amdul Skywalkman olyan hirtelen esett le a magasból, hogy még én is meglepődtem, pedig én írom a könyvet. Már egy órája harcoltak a fysk nép harcosaival, de még mindig nem sikerült a csatát eldönteni. A fysk békés nép általában, de mikor a két dzsedáj lovag közül az idősebbik beszélni kezdett, elszabadult a pokol.

A dzsedáj olyan sok fajta módon küldte el őket édesanyukájukba, hogy annyiféle képpen nem is lehet.

A földre érkező Amdul vagy három fysket kicsinált, és másik hármat készült elintézni kékre színezett fakardjával.

- Mester, mi lenne, ha legközelebb én intézném a tárgyalást? – kérdezte Amdul, miközben szétcsapott a fyskek között.

- Nagyon vicces, - válaszolt Ubi van Kenőmájassal – de fogalmam sincs, hogy mi bajuk. Én csak udvarias szavakkal köszöntöttem őket, és kérdeztem, hogy merre található a főnökük. A franc gondolta, hogy erre így nekem esnek.

Ubi van az előző könyv eseményei óta eltelt idő alatt nem lett okosabb.

Csak hülyébb.

No meg szőrösebb. A mester ugyanis úgy gondolta, hogy rangjához méltó a szakáll. Az viszont biztos, hogy Kenőmájassal továbbra is a legjobb dzsedájok közé tartozott, pedig egyáltalán nem volt nyelvérzéke, ami a fyskekkel folytatott csevej során ki is derült. Már pedig a béke őrének elég fontos volt, hogy tájékozott legyen a galaxis nyelveiben.

De ő nem volt az.

Amdul viszont annál inkább, bár az is igaz, hogy a fyskek nyelvét még ő se ismerte.

Az ifjú dzsedáj tanonc, az évek során rengeteget változott. Főleg magasabb és okosabb lett.

Nappal dzsedájként tartotta fent a békét, és mentette meg mesterét, aki állandóan bajba került, míg este csak is a bulinak élt. Ez mesterének nem igazán tetszett, sokszor meg is fenyítette, de nem volt mit tenni.

- Nem gondolod, hogy rendezni kéne a félreértést, mester? – próbálkozott kevésbé véres megoldást találni Amdul, miközben egy kisebb fysk csapatot fejezett le.

- Nincs itt semmilyen félreértés, ez a nép agresszív és minden ok nélkül ránk támadt. – tiltakozott Ubi van, aki szintén rendesen tizedelte szegény fysk férfiakat.

Amdul nem tett le az előbbi ötletéről, és miközben újabb és újabb lényt kaszabolt le, elgondolkozott azon, hogy ismerősei közül van-e olyan, aki megérti ezt a fura népet.

A megoldás hirtelen ütött bele, mint a villám Pista bácsi fejébe, aki csak véletlenül járt arra.

- Mester, tartsd a frontot- szólt oda mesterének a dzsedáj tanonc, és félre vonult az egyik sarokba.

Igen, nem lényegtelen infó, hogy egy nagy épületben voltak, valószínűsíthetően egy palotában. A két dzsedáj ugyanis azt a megbízást kapta a nagy Joghurt mestertől, hogy kössenek egyezséget ennek a bolygónak a királyával. A galaxisnak ennek a részében ugyanis rengeteg arany volt fellelhető, amire a Köztársaságnak nagy szüksége volt. Mert hát kinek ne lett volna.

A legérdekesebb az volt, hogy a fyskeknek az arany olyan volt, mint nekünk a műanyag. Sok volt belőle, és mindenki rühellte. Ezért aztán a tárgyalás könnyűnek ígérkezett, de mint azt láthatjuk az élet más sorsot szánt a két dzsedájnak.

Amdul komlinkje aktiválódott, majd miután az ifjú bepötyögte a felhívni kívánt személy nevét és számát, a szerkezet tárcsázott. Három csöngés után, a komlink kivetítőjén egy elég öreg, szakállas, jelen pillanatban meztelenül álló férfi jelent meg.  Arcán a fáradtság és az öröm jeleit lehetett észrevenni, és mikor meglátta, hogy ki hívta, még boldogabb lett.

- Szervusz Amdul, mond, minek köszönhetem hívásod? – tért a lényegre a férfi, aki nem szeretett teketóriázni, hanem mindig a tárgyra tért.

- Jó estét mester, valójában a segítségedet szeretném kérni. – válaszolt Amdul, szintén nem köntörfalazva.

- Persze hogy azért hívtál, mivel mindig azért hívsz fel te vagy Ubi van. Szóval én arra gondoltam, hogy miben segítsek? – okoskodott a férfi.

- Zseniális. – nyugtázta Skywalkman. Mindig ámulatba ejtette őt ez a nagyfokú előrelátás. – Nos, akadt egy kis félreértés a fyskekkel, és meg kéne oldani, mert nem szeretnénk több emberüket lemészárolni.

- Hányszor mondtam neked Amdul, hogy ne engedd Ubi vant tárgyalni, mert nem tud. – rótta meg az ifjú dzsedájt az öreg, miközben vállán lévő sebét tapogatta.

- Amdul! Nem ártana ha sietnél, kezd eldurvulni a helyzet! – ordibálta Ubi van a háttérből.

- Bocsáss meg mester, nem fordul elő többet. – válaszolt Amdul a férfinak, ügyet se hagyva kiabáló tanítójára.

- Azt is ezerszer elmondtam, hogy ne nevezz mesternek, mert nem vagyok az. – folytatta a megrovást a meztelen férfi, akinek lételeme volt a leszidás.

- Dzsedáj tanoncom van egy kis baj, - kiabálta Ubi van teljes erőből. – a fyskek épp most tartanak ránk egy ágyút és szerintem már meg is töltöt… Feküdj!!!

Mielőtt Amdul bármit is szólhatott volna bárkinek is, a baj már megtörtént. Az ágyú eldördült. Az ágyúgolyó szerencsére nem találta el egyik hősünket se, de a robbanásról, ami ezután következett, már nem mondható el ugyanez. A fyskek saját találmányuknak tartották a C-4-essel felszerelt ágyúgolyót, ami nem volt nagy szám, mert bárki csinálhatott ilyet, akinek volt golyója meg robbanószere, de kétség kívül elég hatásos volt.

Erre Amdul és Ubi van is rájöhetett.

Leginkább az előbbi.

A robbanás központja, azaz a golyó becsapódási helye közvetlenül Amdul mellett volt. A fiút nem kapta el, de a detonáció neki vágta a szemközti falnak, ami eléggé fájhatott, és kiverte kezéből a komlinket, valamint a kardot is. Amdul azonnal elájult, de így még jól járt, hiszen csoda hogy nem halt meg. Mestere azonban az eseményektől távolabb volt, így neki csak a felé szálló vakolatdarabokkal kellett foglalkoznia. Ezt pedig egy hasra fekvéssel megoldotta. A legnagyobb gondot mégse ez, valamint ájult tanítványa okozta. Hanem inkább a palota, ami összekészült omlani. Ezért nem okos dolog a házban ágyúval lövöldözni. Ubi van rendre kerülte el a plafonról leeső téglát, csillárt, fysket. Arról, hogy az utóbbi hogy került oda, fogalmam sincs. A lényeg hogy ott volt, egészen addig amíg le nem esett.

Nagyon elmés.

Kenőmájassal kitűnően használta reflexeit, így nem tartott sok ideig hogy elérjen a tőle negyven méterre fekvő Amdulhoz.

- Amdul, Amdul válaszolj, gyerünk kelj fel! – szólítgatta tanítványát Ubi van, és még pár pofont is lekevert, hátha segít. Amdul azonban nem válaszolt, bár egy ájult embertől ne várjunk sokkal többet.  A dzsedáj dolgát tovább nehezítette, a fokozatosan omló palota mellett, a szintén kiváló reflexszel rendelkező és meghalni nem akaró fyskek. Kitartó népség volt, és ahelyett hogy hanyatt-homlok menekültek volna, még most is támadtak. A dzsedáj védelmi pózt vette fel ájult társa mellett, és lelkileg felkészült a tégladarabokat ügyesen kikerülő és nagyon gyorsan közeledő fyskek rohamára. Az égiek – vagy inkább én – azonban vele voltak és a palota mennyezete megadta magát. A plafon pont az irtózatos sebességgel közeledő fyskekre zuhant. Ezt már nem tudták kikerülni. Ubi van félve, mégis elégedettséggel nézte végig, ahogy a fyskeket agyoncsapja a sok tégla. Örömködni kezdett, táncolt, énekelt, még egyszer megütötte eszméletlenül fekvő tanítványát.

Mindezt azonban korán tette. Túl korán.

A mennyezett omlás lehet, hogy a fyskek felett kezdődött, de felette folytatódott. Ubi van arcára fagyott az öröm, mikor meglátta a közeledő bajt. Még mielőtt bármit is tehetett volna, a mennyezet felette is leszakadt.

  - Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. – mondta Ubi van ijedten, és arra gondolt, hogy ma nem kellett volna felkelni.

 

 

*

 

 

-         Dzsedáj tanoncom van egy kis baj, - kiabálta Ubi van teljes erőből. – a fyskek épp most tartanak ránk egy ágyút és szerintem már meg is töltöt… Feküdj!!! – hallatszódott a komlink másik végéről, majd egy hatalmas robbanás, és az adás megszakadt. King Kong most már teljesen felébredt, és aggodalommal nézte végig az előbb leírtakat.

-         Amdul! Amdul! - szólítgatta az ex dzsedáj a mostanit, de hiába. Nem jött válasz.

-         Valószínűleg eltört a komlinkje… - találgatott King Kong, aki nagyon jó volt ebben, és gyakran csak leült és találgatott. Ez furcsa volt, főleg mikor a wc-n ült, és rajta kívül nem volt senki se a lakásba. Nem úgy, mint most.

Most ugyanis volt. Egy roppant csinos, megfelelő idomokkal rendelkező nő feküdt az idős ex dzsedáj ágyában. King Kong tudott élni, és mióta elhagyta a dzsedáj köteléket, egyre több időt szentelt a két, általa oly’ szeretett dologra, ami a pia és a nő volt. Vagy épp fordítva. Az már mindegy. A lényeg, hogy a nő ott feküdt az ágyába, ami megmagyarázta, hogy Kong mért volt meztelen.

- Segítenem kell nekik! – mondta inkább magának, mint a nőnek, aki mellesleg alig egy perce kelt fel.

- Ugyan drágám, mindig is voltak bajaik, és mindig segíteni akartál. De nem tetted, és látod még élnek. – válaszolt neki a nő negédesen, és ebből sejthető, hogy már egy ideje együtt él az öreg ex dzsedájjal.

King Kong elgondolkozott, de nem nyugodott meg.

- Most nagyobb a baj, - mondta. – érzem! Eddig Amdul megmentette Ubi vant, de most láthatod, hogy vele is történt valami.

- De Kong, ha állandóan fogod a kezüket, sose fognak önállósodni. – mondott nagy igazságot a nő. Nagyon bölcs asszony volt. Nyugodjon békében.

- Ez most nem erről szól, nem hagyhatom hogy meghalljanak. – vitatkozott tovább King Kong, és már el is kezdett öltözni.

- De szívem, azt se tudod hol vannak, így hogy akarod megtalálni őket? – akadékoskodott Kong élettársa.

- Amdul azt mondta, hogy a fyskekkel van nézeteltérésük, és fyskek csak egy bolygón élnek. – okoskodott Kong – és az a bolygó itt van nem messze.

A nő várta volna a folytatást, például hogy melyik az a bolygó, vagy ilyenek, de a már elég ősz hajú ex dzsedáj nem mondott semmi többet. Ennek két oka volt. Az egyik, mert nem szeretett mindent élettársa orrára kötni, a másik pedig az, hogy még én se találtam ki, ami azért elég fontos.

King Kong közben teljesen felöltözött, rövid ősz haját felzselézte, ami elég groteszk látványt nyújtott, majd felkapta napszemüvegét és kiviharzott a lakásból.  Aztán gyorsan rájött, hogy valamit elfelejtett és tudta, hogy ezért barátnője könnyen megharagudhat. Ez elég ok volt rá, hogy visszaforduljon.

- Bocsáss meg drágám. – mondta lágy, öreges hangon Kong, miközben szájon csókolta a faképnél hagyott nőt. – Tudod milyen vagyok, ha valaki veszélyben van.

- Tudom Kong, - nézte el a férfinak ezt a kis hibáját a nő, aztán gyorsan folytatta, mert Kong tovább is akart állni. – de ha három nap múlva össze akarunk házasodni, akkor tudnod kell neked is kompromisszumot kötni.

King Kong lesütötte szemét, majd bólintott, magyarul megpróbált úgy tenni mintha értené mennyasszonyának ezt az utolsó mondatát.

A nő megcsókolta Kongot, majd szemével intett a férfinak, hogy most már mehet. Ez elég fájdalmas lehetett, ha jobban belegondolunk. King Kong még egy szerelmes pillantást vetett álmai nőjére, egy pillanatra a nem sokára esedékes nászéjszakára gondolt, majd kiviharzott másodjára is a lakásból.

Ubi van futott, mint az őrült. Mondjuk mást nem is nagyon tehetett volna, mivelhogy egy több tonnás ház készült rászakadni ezzel is végérvényesen eltűntetve őt a föld színéről. Azonban az élet más sorsot szánt neki, főleg mert ő az egyik főszereplő, ezért neki nem igazán kellett volna aggódnia. De persze ezt ő nem tudta, így igen is aggódott.

Mondhatni beszart.

Nagyon.

A csí segítségével próbálta tartani a plafont, de ez rohanás közben nagyon is nehéz volt, így nem igen reménykedett benne, hogy élve kijut ebből az épületből.

Ebből is látszik, hogy Ubi van nem ismerte a forgatókönyvet. Mikor már épp azon volt, hogy feladja, újabb robbanás rázta meg az épületet. Már ami megmaradt belőle.  A dzsedáj azt hitte a vég jött el, azt hitte, hogy ez az épület és egyben az ő és Amdul végének a hangja.

- Istenem, Amdul! – jutott eszébe tanítványa, akit ott hagyott úgy negyedórája, eszméletlenül, miközben a plafon törmeléke, felé tartott. – Hogy lehetek ilyen hülye? Ezt nem hiszem el! – bosszankodott, és úgy döntött visszafordul, hogy megmentse tanítványát. Már ha még nem késő. Merthogy erre is volt esély. Ubi van a romok között masírozott visszafele, így lényegében önként sétált a halálba, mivelhogy már nem a kijárat felé futott. Tudta, hogy most életét kockáztatja egy olyan emberért, aki talán már nem is él. Ezt meg kellett tennie Amdulért, ennyivel tartozott.

Hatalmas megdöbbenésére azonban, tanítványa nem halt meg. Sőt nagyon is élt és virult.

Mikor Ubi van visszaért oda, ahonnan percekkel ezelőtt elindult, tanítványát egykori mestere társaságában találta, igaz kicsit vérző fejjel.

 Bár nagyon örült egykori mesterének, mégis előbb Amdulhoz szaladt, és mint anya a gyermekét, megölelte.

- De örülök, hogy nem esett bajod. – mondta.

- Nos, a fejemből ömlik a vér, de ne zavarjon. – mondta kicsit gúnyosan, de mégis boldogan Skywalkman. Örült, hogy élt, örült, hogy láthatja egykori és mostani mesterét.

- Az mindegy, de legalább élsz. – látta meg a jót King Kong. – Mi újság Ubi van? Látom a beszédkészséged nem sokat fejlődött.

Ubi van elmosolyodott, pedig akár bosszankodhatott volna a beszólásért, de egykori mesterének elnézte ezt.

- Nos, igaz, ami igaz…  - mondta végül vigyorogva.

- Nem akarom megszakítani ezt a beszélgetést, tényleg. Nagyon örülök, hogy láthatlak Kong, de én továbbra is elvérzem. – szólt közbe Amdul is, hiszen eléggé idegesítette az, hogy senki sem figyel rá. Egoista.

- És persze azt a tényt sem kéne figyelmen kívül hagyni, hogy mindjárt ránk szakad az épület.

- Rendben, igazad van Amdul. Bocsáss meg. – kért bocsánatot King Kong, majd az épület egyik falára mutatott. Azon is egy lyukra. Már ami megmaradt belőle. – Ott jöttem be, gyerünk, hagyjuk el ezt a helyet mihamarabb.

 

I. Fejezet

Merénylet a leszállópályán

 

 

Az űr, most is olyan volt, mint mindig. Mert hát ugye milyen is lenne. Sötét, tele van ragyogó csillagokkal.

Mondjuk akkor már nem is annyira sötét.

A nagy semmiből egy hajó tűnt fel.

Nem is egy, hanem három.

Két vadászgép követett, egy nagy szállítóhajót, aminek az oldalán a MADE IN CHINA CUBA felirat volt olvasható, ami sok mindenkit megzavart.

A hajó fedélzetén csend volt. Olyannyira, hogy még a nem létező legyek zümmögését is hallani lehetett.

- Felség, nem sokára leszállunk. – jelentett egy katonatiszt – akinek innentől kezdve nem lesz szerepe, így hát annak is örül, hogy ezt elmondhatta – egy tetőtől talpig díszruhába öltözött nőnek.

Ez a viselet mindennapos volt a Na Bú-i vezérkar körében, de az átlagember számára inkább hasonlított eszkimóhoz a ruha viselője, mint egy tehetős emberre.

A nő bólintott, majd elvonult kabinjába testőreivel együtt.

Azt, hogy mit csináltak, nem áll módomban közölni, csak ha azt a bizonyos tizennyolcas karikát látod valahol a könyvben.

A hajó közben belépett Koszorú légterébe. A légvédelem ki is lőtt tévesen egy rakétát a hajóra, de szerencsére nem talált.

- Bocs! – kért bocsánatot a komlinken keresztül a légvédelem vezető beosztású tisztje, a hajó pilótájától, azért, hogy majdnem lekaszabolta mindannyiukat. – Csak marha unalmas ez a munka, és néha kell a szórakozás. De direkt mellé céloztam. – hazudta a légvédelmis.  

- Semmi baj, megértem. – válaszolta a pilóta együttérzően. – A repülés és nagyom unalmas tud lenni tíz év után, csak a feketeséget és több millió csillagot látok nap, mint nap.  Fizetésemelést nem kapok már mióta, pedig jóval többet dolgozom, mint három éve, ráadásul a televíziót és kivették a pilótafülkéből, mert valami idióta egyszer úgy ütközött neki egy másik hajónak, hogy közben valami filmet nézett.

- Amatőr. – nyugtázta a légvédelmis, miközben a hajó landolt.

- Az. Tíz éve kezdtem a szakmát ugyanebben a hajóban, és miután a kubaiak jóban lettek Húzdmeg Vy Agra egykori királynővel, mindenhová elkísérik. Pedig most már csak egy egyszerű szenátor. A kubaiak pedig minden utazás során részegen bejönnek a fülkébe, pedig tudják, hogy én is nagy piás vagyok, de munka közben nem ihatok. Szemetek. – fejezte be nyafogását a pilóta, amikor észrevette, hogy a komlink vonalának másik végén nincs az égadta egy világon senki.

Közben a két vadászgép is leszállt, majd annak a két pilótája a szállítóhajó előtt találkoztak.

- Látja úrnőm, nem történt semmi. – mondta nyugodt hangon, az egyik, aki szemfedőt viselt.

Mindkét szemén.

Ő volt a Na Bú-i testőrség legkiválóbb katonája, pedig lényegében nem is látott.

- Nem baj, jobb félni, mint megijedni, kapitány. – válaszolta a másik, lágy nőies hangon.

Ez azért lehetett, mert nő volt.

 - Nagyon igaz. – bólogatott a katona, majd társával a szállítóhajó felé fordult, melynek rámpája lenyílt, és máris, egy látszólag magas beosztású hölgy és hat testőr indult a két pilóta felé.

Viszont már soha nem érhettek oda, a szállítóhajó ugyanis felrobbant.

A testőrök szanaszét szálltak, a két pilóta pedig a földre vetette magát a feléjük szálló roncsdarabok elől.

Aki csak a leszállópálya mellett haladt el, megdöbbenve nézte az égő hajót, és a rengeteg embert, akinek a fele már halott lehetett, a másik fele meg félholt.

Kivéve két embert.

Ők egyik kategóriába se tartoztak.

A két pilóta felállt a földről és a díszruhás nőhöz szaladtak, akin most már nem volt dísz.

Meg ruha se.

Az egyik leguggolt, levette a sisakját:

- Ford, jól vagy? – kérdezte aggodalommal a hangjában.

- Hát úrnőm, voltam már jobban. – válaszolta elhaló hangon az immár meztelen nő. – Azt nem említették, hogy ez a meló ezzel jár.

- Mi az, hogy nem tudta? Mit gondol mi a szerepe egy hasonmásnak? – háborodott fel a szemfedős pilóta, aki férfi volt, és nem tudta hogyan kell beszélni egy haldokló emberrel.

- Azt mondták, hogy felvehetem ezt a szép ruhát, és repülhetek ingyen. – itt köhögött, a Fordnak nevezett hölgy, egy kis vért. – Csak ezért vállaltam, nem azért, hogy meghaljak.

- Hát bizony az élet sokszor átver minket. – mondta együttérzően a férfi, aki kezdte a kegyeletsértés határait súrolni.

Ezért lehetett, hogy a pilótanő arcon csapta egy vasalóval.  

Ez elég fájdalmas volt, de hát nem volt mit tenni, aki szemét volt, annak bűnhődnie kellett.

- Tarts ki Ford…Ford.. – a pilótanő ekkor vette észre, hogy az általa szólított nő eltávozott az élők sorából. Egyenesen a mennyországba, merthogy azok, akik az életüket áldozzák a nagy semmiért, azok általában oda kerülnek.

Gondolom.

- Úrnőm, itt nem biztonságos. – mondta a szemfedős a közbe zokogásba kitört pilótanőnek, akit momentán nem érdekelt, hogy a férfi miről beszél.

Szegény embernek nehéz lehetett, állandó bántalmazás mellett élt, mióta Húzdmeg Vy Agra exkirálynővel útra kelt pár hete. Bejárták a galaxist, és a nő általában rajta vezette le a feszültséget. Mindezek után pedig még a véleményére se adtak, így aztán kezdett mély depresszióba süllyedni. Ez csak azért kellemetlen, mert egy testőr nem lehet depis. Hisz ha a saját életét is feleslegesnek tartja, akkor a máséval mit törődjön.

- Nekem kellett volna meghalnom. – zokogott Vy Agra exkirálynő, mostani szenátor.

- Így van. – válaszolt őszintén a szemfedős férfi, akit nem mellékesen Hiponak hívtak. – De az égieknek biztos szándéka van magával, ha mégis más halt meg ön helyett. Magának most egy fontos szavazásban kell részt vennie, ez a feladata. Úgyhogy most menjünk. – fejezte be mondanivalóját Hipo, majd karjánál fogva felrántotta a földről síró felettesét és elhagyták a leszállópályát. Egyenesen a kancellárhoz indultak, hogy panaszt tegyenek a Koszorúi fogadtatás miatt, és hogy elfelejtsék az itt történteket.

Ez azonban nehéz feladat volt.

 

 

Tíz év telt el azóta, hogy az ifjú Amdul dzsedájjá történő kiképzése és a shitek elleni harc elkezdődött, de hőseink semmit sem változtak. Sicosito nagyúr és újdonsült tanítványa  Kuglóf gróf  újra rosszban sántikál. Eközben Ubi van Kenőmájassal és tanítványa ismét-az immár szenátori posztban lévő- Vy Agrának segítenek. A pörgős és változatos cselekmény során megismerhetjük a Kombino és a Genyanózis bolygót és újra eljutunk Tatúra és a Na Búra. Kiderül Joghurtról hogy táppénzcsaló és hogy mik azok a trollok ebben a történetben.

 

Az első rész fent van, ám innentől kezdve többet kell várni a fejezetekre, mert csak az első rész paródiája volt meg. Igyekszem hetente felrakni egy-egy fejezetet, ahogy az időm engedi. A második részből már meg van kettő, azokat majd hamarosan felrakom. Addig is kérlek titeket, hogy írjátok meg véleményeteket, és ötleteiteket, és persze a kedvenc karaktereiteket, egyelőre persze csak az első részből. A legtöbb szavazatot kapott kikerül az oldalra, mint az adott rész legjobb karaktere. ( Egyenlőre Ubi van Kenőmásjassal van ezen a poszton, de csak mert ő kedvencem. :D) Ettől függetlenül ha mást mondtok lecserélem! Nos hajrá, írjatok!

 Ez lett volna tehát az első rész! A fejezeteket kommentálhatjátok és értékelhetitek, tisztában vagyok vele, hogy nem lett mindegyik elég ütős. De nekem megteszi, remélem nektek is. Zárásul egy kép, ami a kötött  forma borítója lesz majd!

XV. Fejezet

Az utolsó fejezet

 

 

- El se hiszem mester, hogy tényleg visszavonulsz. – mondta szomorúan Ubi van, miközben mesterével a Na Bú-i palota trónterme felé haladtak.

- Én se gondoltam volna, de mikor tegnap, a shittel harcoltunk, rájöttem, hogy már túl koros vagyok. Mostanában még az is gondot okozott, hogy téged bántalmazzalak. – felelt őszintén King Kong. Válla be volt kötve a szúrás helyén, és még mindig pokolian fájt az idős dzsedájnak.

- Van valami terved a későbbiekben? – érdeklődött Ubi van.

- Valószínűleg a következő években utazgatni fogok, aztán pedig letelepedek valahol, ahol van sok nő és munkalehetőség. Ha kellően idős leszek, pedig eggyé válok a csível, és szellemalakban fogom a gyerekeket ijesztgetni. – mondta King Kong, miközben bele is gondolt, hogy mi vár még rá.

- Szép terv, mester.

A trónterem ajtajához érve, King Kong és Ubi van Kenőmájassal megállt.

- Ide már nem kísérlek be. – kezdett neki búcsúzásába Kong. – Nagyon örültem, hogy téged taníthattalak, ha bármikor szükséged lesz rám, hívj fel nyugodtan. Ha esetleg nem veszem fel, akkor épp nővel vagyok, de majd visszahívlak. Vigyázz magadra Ubi van, a csí legyen veled, és bár sokat szekáltalak, büszke vagyok rád!

- Én köszönöm a tanításod mester, sok szerencsét az életben! A csí legyen veled. – ölelte meg mesterét Ubi van, könnyes szemmel.

King Kong utoljára rákacsintott tanítványára, majd sarkon fordult és elindult a nagyvilágba, ahol nem kellett dzsedájként élnie, ahol nem kellett harcolnia.

A trónterem, hetek óta most volt először ennyire üres.

Még a trón se volt bent, ezért aztán elgondolkozhatnánk azon, hogy miért hívják trónteremnek, amikor az, amiről a nevét kapta, nem volt bent.

Joghurt azonban bent volt. Az ablak mellett volt, és meghatottan nézett ki az udvarra, ahol kubaiak, Na Bú-iak, gennyek és köztársasági harcosok, pilóták egyaránt gratuláltak egymásnak.

Alfateam – aki nemrég érkezett meg-, Vy Agra, Pannon kapitány, Amdul, Jár Jár Szarni és Cu-Na-Mi épp King Kongtól búcsúzott el.

Az utóbbi kicsit vonakodva.

- Azért az ünnepséget megvárhatta volna. – mondta Joghurt a helyiségbe most belépő Ubi vannak.

Az ifjú dzsedáj tudta, hogy a nagymester egykori mesterére gondol.

- Menni akart. Megérdemli a pihenést. – válaszolt Ubi van.

- Semmi kétség, igazad van. – adott igazat Joghurt, majd arcán a komolyság jelei kezdtek megjelenni. – A Dzsedáj Tanács döntött az ifjú Skywalkman ügyével kapcsolatban. Tekintve, hogy egyedül felrobbantott egy droid anyahajót, a tanács úgy döntött, hogy dzsedáj lehet belőle.

- Helyes. – nyugtázta mosolyogva Ubi van, aki őszintén örült ennek a hírnek.

Joghurt folytatta mondanivalóját:

- Mivel King Kong visszavonul, ezért a tanács rád bízza Amdul kiképzését.

- De úgy tudtam, hogy dzsedáj mesterek taníthatnak. – vonta fel szemöldökét Kenőmájassal.

- Ez így is van, ebből jön a logikus következtetés, hogy innentől kezdve, a hivatali rangod: dzsedáj mester. Nem vagy többé tanonc. – mondta mosolyogva Joghurt, majd olyan valakit pillantott meg, hogy nyomban arcára fagyott a mosoly.

A helyttartót, annak a shitnek a társaságában vezették a rabszállító siklóhoz, akit elvileg Ubi van kicsinált.

Ubi van, aki időközben Joghurt mellé ment, szintén megdöbbenve vette észre, hogy a Darts még él.

- Ez hogy lehet? – kérdezte Ubi van, nem titkolva dühösségét.

- Ifjú dzsedáj mester, vannak olyan dolgok az életben, amelyekre nincs magyarázat. – mondta Joghurt, majd miután látta Ubi van értetlen tekintetét, folytatta. – Hát ez pont nem ilyen.

A Na Bú-n elég gyakran előfordult, hogy részegek törtek be a palotába, és ki azért mert annyira berúgott, hogy nem tudott járni, ki pedig azért mert üldözték őket, rendszerint beleestek a liftaknába. A liftek már évek óta nem működnek. Ezek miatt a sajnálatos halálesetek miatt, hoztak egy rendeletet, hogy helyezzenek el többrétegnyi gumimatracot a liftakna aljába.

- Ez nem lehet igaz. – rángatózott Ubi szeme, de aztán erőt vett magán, és végül nem kezdett el ordibálni.

- Hát sajnos, előfordul az ilyen. Ezért most ezt a titokzatos shitet Koszorú legszigorúbban őrzött börtönébe viszik, míg Ganaj Túró bíróság elé áll tetteiért. – vigasztalta Joghurt, az újdonsült dzsedáj mestert.

- Most azonban siessünk, az ünnepség nem sokára megkezdődik.

 

 

*

 

 

- Nagyon sajnálom, hogy visszavonul. Sok szerencsét az életben. – zárta a King Kongtól elbúcsúzók sorát Vy Agra.

- Magának is, és vigyázzon, hogy legközelebb ne igázzák le a bolygóját. – viccelődött Kong, majd Pannonnal kezet rázott, és elindult a gépéhez, amely elrepítette valahová az ismeretlenbe.

- Azért engem még érdekelne a maga sztorija is, felség. – fordult Vy Agra fele Alfateam. – Már hallottam azt, hogy az ifjú Amdul Skywalkman hogy bírt el a droidok parancsnoki hajójával, a gennyek hősies helytállását, azt, hogy a dzsedájok hogy győzték le -itt a kancellár nagyot nyelt – a shitet, de hogy maga hogy fogta el a helyttartót, még nem.

- Két gránáttal elintéztük a folyosón lévő droidokat, ami a maga emberei nélkül nem sikerült volna, majd a kíváncsiskodó helyttartó és segédje, valamint egy droid, aki feljegyzések szerint egy póttizedes lehetett, ki nem jött a folyosóra.

Csak a droid kezében volt fegyver, de hála Amdulnak, a droid megszűnt működni. Így a fegyvertelen helyttartót könnyű volt elkapni. – válaszolt büszkén Vy Agra, miközben a rabszállító sikló fele nézett.

- Bár egy dolog azért nyugtalanít, - szólalt meg Pannon. – Íti, a segéd ugyanis megszökött, és a póttizedest is magával vitte.

- De hogy tudott megszökni? – értetlenkedett Alfateam. – Maguk azért elég nagy túlerőben voltak.

- Jól van na, a franc gondolta, hogy kiugrik az ablakon és túléli. – emelte fel a hangját Pannon, majd szúrós szemekkel elsietett a kancellár mellől.

Az ünnepség, ami egyfajta felvonulás volt, a győztes csata harcosaival – kivéve King Kong - a város leghosszabb utcáján történt.

Az élen Nass főnök és Jár Jár valamint a gennyek haladtak. Énekeltek, röhögtek, üvöltöztek és integettek a városlakóknak, akik szintén őrjöngve kiabáltak.

Mögöttük a kubaiak haladtak élükön Pannon kapitány. Ők visszafogottan csak integettek.

Meg ittak.

Rumot.

Mögöttük jött a kancellár negyvenfős serege, akik az előző két csoporthoz hasonlóan önfeledten kiabáltak, szórakoztak, integettek.

Őket követte a pilóták serege, élükön Q-Ka, aki azért velük haladt, mert nem fért fel arra a kocsira, ami a pilóták után haladt.

Egy nagy, hosszú fehér, limuzin-szerű fedetlen siklóról van szó, amiben Amdul, Ubi van Kenőmájassal és Cu-Na-Mi ült.

Valójában jutott volna hely Q-Kának, csak Ubi van úgy gondolta, hogy rontaná az összképet.

Az utca végén, egy emelvényen állt Húzdmeg Vy Agra Na Bú királynője, Alfateam a köztársaság kancellárja, valamint Joghurt, Ész Winetu, valamint a fél Dzsedáj Tanács.

Minden felvonuló aranymedált kapott a bátorságáért, mintha csak versenyen lennének.

Miután Amdul megkapta érmét, Ubi vanhoz fordult:

- Velem mi lesz? Mármint most híres vagyok, de ha elül a por, akkor utána mi történik velem?

Ubi van elmosolyodott és boldogsággal a szívében válaszolt:

- A tanács engedélyt adott arra, hogy kitanítsalak.

Dzsedáj leszel, ígérem. De még most itt a nyári szünet, szóval most vagy két hónapig kiélvezheted a hírneved.

- Meglesz. – mondta pajzán mosollyal Amdul, és Vy Agra királynőre nézett. Most látta csak milyen szép nőről van szó.

- Na gyere, álljunk be a csoportfotózáshoz. – mondta továbbra is mosolyogva Ubi van és beállt Pannon mellé.

Amdul abban a tudatban állt be leendő mestere mellé, hogy dzsedáj lesz belőle. Kemény edzések, mentális felkészültség és sok munka árán, de végre dzsedáj lovag lehet. De ami a gondolatot megédesítette az, az volt, hogy volt még mindezek előtt két hónap, amikor még az égvilágon semmit nem kell csinálnia.

 

 

 

 

(Folytatása következik!)

 

 

 

 

ELŐKÉSZÜLETBEN: Start Watta II.

 

XIV. Fejezet

Jók vs. Rosszak

 

 

- Azt hiszem, mi másfele megyünk! – mondta Vy Agra, majd a többieknek intve elindult egy másik, kisebb ajtó felé, magukra hagyva a dzsedájokat a sötét alakkal.
Ez nagy bátorságra vallott.

Az olajos képű lovag felmérte ellenségei helyzetét, majd gyors fejszámolás után, pontosan melléjük ugrott. Ez azért nem volt egy nagy teljesítmény, mert hogy a dzsedájok mindössze három centire voltak tőle, de a shit úgy érezte, hogy ezt most muszáj.

- Azt hitted legyőzhetsz öreg? – szólalt meg a sötét lovag, majd piros fakardjával King Kong fele csapott.

- Azt. – válaszolta őszintén Kong, miközben hárította a csapást az ő saját, zöld színű fakardjával.

- Engem ne hagyjatok ki! – sírt Ubi van, aki nem akarta elszalasztani a lehetőséget, hogy hosszú idő óta, végre elővegye fegyverét.

Mármint nem azt.

- Hát, ha mondasz valami bosszantót vagy sértőt, akkor beszállhatsz. – volt engedékeny a shit, miközben egy újabb csapást intézett az idős dzsedájra.

Ubi van elgondolkozott, majd megszólalt:

- Te olajos képű shit! – mondta, majd mestere felé fordult, hogy megszülessen az ítélet.

King Kong megrázta a fejét.

- Hát ez nem volt épp ütős. – mondta, miközben továbbra is hárította ellenfele kardcsapásait.

- Valóban nem szívtam a mellemre. – értett egyet a dzsedájjal a Darts is, és ezt megerősítvén, még egy csapást intézett az idős mester ellen.

- Nem lehetne ettől a sértegetéstől eltekinteni? – próbálkozott Ubi van, akinek most nem jutott semmi bántó az eszébe, noha egy olyan emberre kellett ”szép” jelzőt találnia, aki momentán meg akarta ölni.

- Sajnos nem. Ez a párbajozás alapja. – mondta a mester, majd lehajolt a felé szálló piros fakard elől, ami így belenyírt tanítványa hajába.

- ROHADJON KI AZ ÖSSZES BELED TE SZERENCSÉTLEN BAROM! REMÉLEM, KÍNHALÁLLAL HALSZ!! – kezdett káromkodni Ubi van, amit a nemrégiben említett cenzúra miatt nem írhatok tovább. Az ifjú dzsedáj nagyon kényes volt a hajára, ezért aztán eléggé megviselte, hogy belenyírtak abba.

Illetve ezzel, összességében nem lett volna baja, ha ezt egy profi fodrász teszi.

De nem az tette.

Ezért aztán Ubinak volt vele baja.

- Ez igen. – dicsérte meg tanítványát King Kong. – Ez nagyon szép és összetett káromkodás sorozat volt. Nem így gondolja? – fordult az olajos képű shit felé.

 - De valóban nagyon szép volt. – alkotott véleményt a Darts is. – Ezzel együtt, akár elkezdhetnénk a normális párviadalt is, nem?

- Ez valóban pompás ötlet. – mosolygott King Kong.

- Juhú. – szólt hozzá a dologhoz Ubi van is, aki végre elővehette kéken izzó fakardját, és már fogadhatta is a shit első csapását.

A harc tehát elkezdődött, melynek végén valaki győz, valaki nem. Ki melyik lesz? Azt senki sem tudja.

Csak én. Meg aki végig olvassa a könyvet.

- Mit gondolsz Q-Ka, nem kéne csinálnunk valamit? – kérdezte Amdul, akivel néhány napja, csak a droid áll szóba. Bár ez egy kis túlzás, mivel Q-Ka nem tud beszélni.

De kétségkívül kommunikálnak.

- Tütütütü. – mondta Q-Ka. Amdul ezen nem is csodálkozott, mivel a droid mindig ezt mondta, csak különböző hosszúságokban. A fiú általában nem értette, hogy mit akar mondani a robot, de most kivételesen igen.

Mivelhogy a repülőbe, amiben ültek volt tolmács program.

Szóval innentől kezdve a droid-beszédet is értően el lehet olvasni. Egészen addig, amíg Q-Ka ki nem száll a gépből, mert onnantól kezdve visszatérek a tütütütü-zésre.

- Azt hiszem, bekapcsolom a fűtést- mondta Amdul, majd megnyomta a fűtés bekapcsoló gombnak vélt hát… gombot. Ami mindent vezérelt, csak a fűtést nem.

A pilótafülke tetején, a védőüveg – szélvédő félresiklott, a motor beindult és a gép felemelkedett a plafonig.

- Van egy olyan balsejtelmem, hogy most fogom megszegni azt, amit King Kong mesternek ígértem. – mondta Amdul Q-Kának, majd a két dzsedáj fele pillantott, akik épp nagyban harcoltak egy olajos képű, ijesztő alakkal.

- Ahogy elnézem, nem érdekli túlzottan, hogy mit csinálsz. – írta ki a monitor, a droid válaszát.

A gép közben elhagyta a hangárt, és a robotpilóta az űr fele vitte Amdult és kis kuka formájú barátját.

Az űr ugyanolyan volt, mint mindig, leszámítva azt a nagy űrcsatát, ami épp Amdul orra előtt zajlott.                                   

Jár Jár úgy futott, mint még soha. A droid tankok lövedékei méterekkel csapódtak be mellette.

A csata nagyon rosszul állt. A droidok már órák óta kaszabolták a gennyeket, akik még mindig tartották magukat, noha valószínűleg ezt a csatát elvesztették.

Jár Jár épp segítséget kérő társait taposta el, amikor az egyik lövedék pontosan az orra előtt csapódott be.

A genny, aki mellesleg nagy vitéz tábornok volt, akkorát vágódott, a becsapódás hatására, hátra, hogy még Pannonnak is fájt, pedig ott se volt.

Szarni mozdulni sem tudott, úgy érezte közel a vég.

Pedig nem az jött.

Hanem Nass főnök.

A szaros népség góréja, a csata felénél döntött úgy, hogy ideje főnökhöz méltóan harcolnia, és nem csak a távolból figyelni a harcot, egy aranytrónon.

Legalább is ő ezt mondta alattvalóinak.

Valójában azonban, az történt, hogy az aranytrón, amiről szó volt, felrobbant.

Nem magától, hanem a droid ütegek közreműködésével.

Nass felsegítette Jár Járt, miközben további lövedékek csapódtak be a földbe. Visszahurcolta ezt a szerencsétlent a parancsnoki állásra, miközben újabb és újabb tűzparancsot adott ki.

Az ürülékkupacok azonban, lepattantak a droidok tankjairól. Viszont a droidok ellen, hatásosak voltak. Ezek a konzervek ugyanis nem bírták el a kulagolyók súlyát, és megsemmisültek alatta. Milyen szép is a háború.

Meg büdös.

- Főnők, mi a helyzet? – érdeklődött Jár Jár, miután biztonságos távolságba kerültek a lövöldözéstől.

- Nem hazudok, nagy szarban vagyunk- jött a válasz.

- Nem volt túl nagy szemétség, hogy ott hagytuk a dzsedájokat, azzal az alakkal?- kérdezte Pannon a királynőt. Mióta otthagyták King Kongot és Ubi vant azzal az olajos képű lovaggal, Pannont szörnyen marta a lelkiismeret.

- Nem. Ha ott maradunk, minket halomra öl az sötét férfi és akkor most nem beszélgetnénk. Így viszont lényegesen tovább élhetünk, és végre kicsinálhatom a helyttartót. – válaszolt Vy Agra, és szemében az elmeháborodottság első jeleit lehetett megfigyelni.

A menet egyszer csak megállt, aminek senki nem örült, hiszen egy-egy ilyen hirtelen megállás, komoly galibát tud okozni.

De erre már kitértem.

Az, aki ezt a megállás sorozatot intézte, maga a királynő volt, hiszen arra a folyosóra érkeztek, ami eredetileg a célpont volt.

A folyosón hemzsegtek a droidok. De nem csak a sima, csökkentett szellemi szinttel rendelkező droidok, hanem a gömbdroidok is.

Mögöttük pedig egy olyan ajtó, amit a királynő ezer másik közül is felismerne.

Nem azért, mert annyira otthon van az ajtók csodálatos világában, hanem azért, mert már egy ideje ezt az ajtót kellett bámulnia, mikor a trónján ült és a politikusokat hallgatta.

- Az lesz az, a trónterem. – mondta a királynő, olyan csodálattal, hogy azt elképzelni is nehéz.

- Igen, meg vagy nyolcvan droid előtte. – mondta Pannon pesszimistán, majd két nagyon logikus kérdést tett fel:

- Egyáltalán, hogy férnek el? És hogy intézzük el őket?

- Hát erre van egy tervem. – mondta Vy Agra.

A fakard nyele olyan mérhetetlen nagy sebességgel közeledett Ubi van fele, hogy az - ha nem lenne dzsedáj, és nem maga a nagy King Kong és Joghurt tanította volna – most biztos berosált volna.

De nem tette.

Bár elég közel állt hozzá.

Ehelyett inkább lehajolt, majd egy lenti csapást intézett a shit fele. A csapást, a Darts hárította, mint ahogy az elmúlt kétszázat.

A párviadal, már kezdett nagyon fárasztó lenni. Ubi van és King Kong is izzadt már, sőt Ubi van biztos volt benne, hogy ellenfelük is izzad, csak rajta ugye nem látszott, mivel az olaj mindent elborított.

 A shitnek kétpengéjű fegyvere volt, így növelve annak esélyét, hogy sikeresen veheti fel a harcot, egyszerre két dzsedájjal.

De azért mégis könnyebb eggyel.

Így volt ezzel a shit is, ezért úgy döntött megszabadul az egyik dzsedájtól:

Az egyik vágást hárítva, a magasba szökkent, lenyomott három duplaszaltót és megivott egy kávét, majd egy pontos rúgással meggyengítette Ubi vant.

A fiatal dzsedájnak, úgy fájt ez a rúgás, mint még semmi.

Még a történet eleji tökön rúgás sem.

Összeesett, miközben mestere tovább folytatta a harcot.

A hangárból, egyenletesen változó mozgásban, eljutottak a palotába.

A shit is kezdte már unni a párbaj, és így egyre dühösebb lett, mivel az nem fejeződött be.

Az idős dzsedáj nem győzte védeni magát, miközben a fáradtság is kezdett úrrá lenni rajta. Ubi van, bár a földön feküdt, tudta, hogy ennek nem lesz jó vége.

- Szeretném megemlíteni, hogy épp két droid vadászgép van a nyakunkon, és nem úgy tűnik, hogy teázni akarnak velünk. – adott helyzetjelentést Q-Ka Amdulnak, aki nem igazán értékelte a droid humorát.

- Köszi a jelentést, de én is látom. – morgott Amdul.

Kezdett a hócipője tele lenni azzal, hogy mióta elhagyta a hangárt, csak droid vadászgépek akarják szétlőni.

Egyáltalán hogy bárki is szét akarják lőni.

Az űrcsata kezdett véget érni, a droidok ugyan is szép lassan, levadászták a Na Bú-i pilótákat.

Ellenben a pilóták, még mindig nem robbantották szét a parancsnoki hajót.

- Szerintem be kéne kapcsolni a hátsó elhárító pajzsot, különben ropogósra sülünk. – adott jó tanácsot Q-Ka.

- Jó, de melyik az? – értetlenkedett Amdul. – A foghúzásban inkább érzem magam otthonosan.

- Én tudjam? – kérdezett vissza a kuka alakú droid. – Én csak egy droid vagyok, aki a fegyvereket meg az elülső pajzsot felügyeli. A többi a te dolgod.

- Kösz. – sziszegte Amdul, és végső kétségbeesésében elkezdett össze-vissza mindent nyomogatni. Ennek az lett az eredménye, hogy vagy kétszer leállított a hajót, és háromszor rálőtt a saját társára.

- Azt hiszem, ez nem lesz így jó. – mondta Q-Ka. Bár csak egy droid volt, azért az őket üldöző vadászgépek nyugtalanították.

- Tudo.. – kezdte mondani Amdul, viszont egy nagy morajlás félbeszakította. Ez a hangeffekt nem ritka egy csatában, de ez a morajlás a hajóból jött.

- Remélem, nem katapultáltad magad. – reménykedett Q-Ka. De hamar kiderült, hogy nem ez történt.

Egy hatalmas lövedék hagyta el a hajót, melynek célpontja, a droid parancsnoki hajó volt.

Persze nem szándékosan.

- Na most mit csináltam? – kérdezte magától Amdul, de a választ szinte egyből megkapta kérdésére. A lövedék, a parancsnoki hajó hangárjába repült és pár másodperc múlva fel is robbant.

Ez az egy robbanás viszont hatalmas volt és sok kisebb robbanást indított el.

- Te Sanyi, nézd már, magától felrobban a konzervek hajója! – mondta rádión keresztül, az egyik pilóta a másiknak, aki feltételezhetően nem látta, hogy nem magától robban fel, hanem Amdul miatt.

- Józsi, mondtam, hogy csata közben az álnevemet használd. – válaszolt a másik dühösen. – Amúgy meg, nem magától robbant fel, hanem az egyik gépünknek köszönhetően.

- Sany… Bravo hetes, nem ez a gép lőtt ránk az előbb? – kérdezte a Józsinak nevezett személy.

- De ez volt, de hagyd rá, végül is elintézte, hogy a droid anyahajó legyengül…

A mondatot nem tudta befejezni, aminek két oka volt.

A egyik, hogy faragtak a költségvetésből, ezért egyes szereplők szövegét le kellett minimalizálni.

A másik pedig az, hogy a droid parancsnoki hajó felrobbant.

 

 

*

 

 

- Tartsatok ki! – kiáltott Nass főnök. – Gyerünk verjétek vissza a mocskos gépeket!

A gennyek serege, már az utolsókat rúgta, de a főnök úgy gondolta, hogy felesleges volna menekülni. A sereg fele már odaveszett, és a droid sereg még mindig mozog, ezért feltételezhetően az űrcsata még tart, és a királynő se fogta még el a helyttartót.

Így aztán a gennyeknek is maradniuk kellett.

Jár Jár Szarni, aki nemrégiben nyert újra erőt a harchoz, épp három droidot vert meg.

Na jó, ez épp fordítva történt.

De legalább próbálkozik.

- Ágyúk, tűz! – adta ki a tűzparancsot Nass, és az eget megint belepték a trágyakupacok.

Aztán meg a droidokat.

Ez az egy sikeres fegyvere volt a gennyeknek, de a muníció fogyóban volt.

Nass főnök tudta, hogy egyre közeledik a csata vége.

Legszívesebben most ex feleségével lett volna.

Meg a mostanival is.

Csak arra várt, hogy ez a két szép hirtelen berobbanjon a csata színhelyére, és leteperjék.

Helyettük azonban más robbant be.

Sőt egészen pontosan fel. 

A robbanás hangja az égből jött.

Nass főnök és az összes megmaradt genny egy emberként nézett fel.

A droidok nem követték a példájukat, mivel hogy nem tudták.

Mindenki agyáig most jutott el, hogy mi történt.

- Felrobbant a droidok anyahajója! – kiáltotta Nass főnök, és a tömeg csak éljenzett. 

Mindenki a már nem működő droidokat ütötte, verte, rugdosta és győzelmi kiáltásokat hallatott.

A gennyek elkezdtek tehát ünnepelni, hiszen túlélték a droidok sereg támadását. Még Jár Jár is.

- Szóval ez lenne a terv? – kérdezett vissza Pannon. – Behajítunk két gránátot és lesz, ami lesz?

- Nagyjából valóban ez a terv lényege. – mondta szerénykedve Vy Agra.

-Ahha… - gondolkozott el Pannon, majd folytatta. – Ha nem veszi tolakodásnak felség, mennyi ideig gondolkozott ezen a terven?

- Egy percet vagy kettőt. Igazából nem volt tervem, csak improvizáltam. – vallotta be a dolgot a királynő.

- Sejtettem. – mondta lesújtóan Pannon, majd intett a kancellártól kapott katonáknak, hogy hajtsák végre a tervben leírt cselekvést.

A terv valóban nagyon egyszerű, de annál hatásosabb volt. A katonák, pontos célzással, a folyosó két, egymástól távol eső pontjára gurították a két gránátot, aminek a robbanóereje a kellőnél is nagyobb volt.

A folyosó egy kettőre megtisztult a droidoktól.

- Én meg még azt hittem, hogy lövöldözni is fogok. – bosszankodott Pannon, aki mostanában nagyon kötekedő volt.

A trónterem ajtaja kinyílt, és egy Íti formájú lény, egy sárga színű droid, és maga a helyttartó jelent meg a folyosón.

- Itt meg mi történt? – kérdezte a helyttartó.

- Na, maga szerint mégis mi történt? – fakadt ki a sárga színű droid.  – Mi a fene történhetett? Robbanás hangja hallatszódott, a droidok szanaszét hevernek a folyosón, és robbanásnyom is van a föl… - a droid beszédét, egy másik robbanás zavarta meg, ami messzebbről jött, és fentebbről.

Az űrből.

A droid egyszer csak leengedte fegyverét és feje is előre bicsaklott, és mozdulatlanul maradt.

 Ubi van csak nagy nehezen szedte össze magát, majd elindult mestere és a shit után.

A fent említettek már egy hosszú folyosó végén jártak, és egy Nem Működik! táblával ellátott, tárva nyitva álló lift fele közelítettek.

Kenőmájassal nagy levegőt vett, hagyta, hogy a csí irányítsa testét, majd a harcolók fele futott.

De mielőtt odaért volna, megtörtént a baj.

A fáradt, idős King Kong eddig bírta a dühös shit egyre erősödő csapásait. Az egyik hárítás után a Darts hirtelen ritmust váltott, és vállon szúrta a dzsedájt.

King Kong érezte, hogy kínzó és perzselő fájdalom áramlik szét a vállában, majd miután a shit kihúzta piros kétágú fakardját Kong vállából, a fájdalom csak egyre erősebb lett. Az idős dzsedáj térdre rogyott a lift ajtó előtt, majd a földre borult.

A shit mosolyogva nyugtázta, hogy találata sikeres volt, és már készült a halálos csapásra, mikor Ubi odaért, és a történetben először valamit jól csinált. Egy szép ugrással mestere teste mellett teremt és kardjával kivédte a shit – King Kongnak szánt – halálos csapását. Újabb csapásokat intézett az egyik a másik ellen, de végül Ubi sem tudott elbírni a dühöngő shittel. Darts, egy szép mozdulattal kiverte ellenfele kezéből a fakardot, ami a liftaknába zuhant. 

Ubi van így épp egy piros fakard hegyével nézett farkasszemet, és tudta, hogy valamit gyorsan ki kell találnia.

- Te, tudtad, hogy emelkedett a benzin ára? – kérdezte a shittől Ubi van, figyelem elterelésként.

Normális ember nem dőlne be ilyen átlátszó trükknek, de egy ilyen elmebajos tömeggyilkos igen.

- Micsoda? – háborodott fel a Darts, és leengedte a kardját.

Ezt az apró hibát használta ki Ubi van és most kivételesen ő volt az, aki valakit megrúgott.  A shit meglepetten zuhant be a liftaknába. Meglepődött, hiszen egy ilyen átlátszó trükkel sikerült legyőznie valakinek őt. 

- Mester, Mester jól vagy? – kérdezte aggódva Ubi van, miközben leguggolt mellé.

King Kong ránézett tanítványára, majd ennyit mondott:

- Kiheverem, de tudott rájöttem arra, hogy ez a harc nem nekem való. Túl öreg vagyok már.

 

XIII. Fejezet

A csata kezdete

 

 

A mocsár melletti dombvidéken történt a gyülekező. Már ami a gennyek seregét jelenti. Ők voltak ugyanis azok, akik elterelték a droid seregek figyelmét, amíg a királynő és a többiek bejutnak a palotába. Nemes feladat volt ez, meg ugyanannyira veszélyes is.

Nass főnök, aki nagyon rühellte a droidokat, úgy döntött, hogy a távolból, ürülékből készült trónján nézi a csatát.

Nagy és bátor vezető volt, aki szeretett az emberi között lenni.

Már mikor nem fenyegették az életét. Már pedig most pont ez történt.

A sereg kezdett csatarendben állni, a kémek ugyanis jelentették, hogy a konzerv sereg perceken belül ideér.

Hosszú, megszámlálhatatlanul sok sorba állt fel a genny sereg, a harcosok mögött pedig a katapultokat állították fel, ami mellett az ürülék golyókkal teli kocsik voltak. A csatasorok között a tábornok járkált és öntötte a lelket a többiekbe. Jár Jár Szarni, akit időközben tábornokká neveztek ki, pedig nem is csinált semmit, a sereg élén állt.

Illetve egészen pontosan ült.

A lován.

Mert hogy ők ezen harcoltak. Nem volt egy modern harckocsi, de a semminél több volt.

Egy kicsivel.

A terület a következő képen nézett ki:

A mocsár mellett volt egy nagyobb kiterjedésű síkság, aminek a vége egy széles dombig tartott. Nass főnököt és az összes többi tábornokot – Jár Járon kívül – ez a természeti forma roppant módon zavarta, ugyanis így nem látták a közeledő droid sereget. De aggodalmuk felesleges volt, hiszen a több ezer fős fémsereget és tankjaikat tökéletesen lehetett hallani.

Erre mindenki rájött.

A következő sorra.

Nagy morajlás, gépek zaja erősödött fel ugyanis.

A gennyek dicső serege rögtön megszilárdult és elcsendesedett. Egyesek lélegzetvisszafojtva, míg mások ujjukat harapdálva várták, hogy most mi lesz.

Ezek közül mindkét cselekvés elég kellemetlen lehetett egy idő után. De volt a seregen belül egy harmadik csapat is.

Akik elájultak.

Akik rövid pofozgatás után magukhoz tértek, azok valószínűleg megint elájultak, ugyanis most már nem csak hallani, de látni is lehetett őket.

A droid sereg több ezer tagja, valamint a mögöttük haladó- szintén elég magas darabszámú- tankok, elég félelmetes látványt nyújtott.

Jár Jár és az egyik másik tábornok, aki mellesleg Szarni egyetlen barátja volt, egyszerre nyeltek egy nagyot.

A droid sereg egyszer csak megállt, és így még ijesztőbb látványt nyújtottak. Vezetőjük egy sárga csíkokkal ellátott droid volt, aki most épp távcsővel kémlelte azokat a gennyeket, akik szintén távcsővel kémlelték őt.

A harc nem ígérkezett a gennyek számára könnyűnek, hiszen a lézerpajzsaik és trágyagolyóik álltak szemben a droidok lézerfegyvereivel és tankjaival. Mivel Nass főnök a távolban ült, ezért Jár Jár volt a sereg helyszíni vezére. Szegény gennyek.

A városba nem volt nehéz bejutni, még százötven embernek sem, hiszen a bejáratot nem őrizte senki.

A baj azonban ott kezdődött, hogy a börtön épületét igen.

- Cu-Na-Mi, mert hogy így hívják a célszemélyt, a negyedik szinten van, rögtön a harmadik felett. – mondta suttogva a királynő, az épülettel szemben, az egyik ház mögé bebújva. Mondanom se kell, hogy a ház bazi nagy volt, hiszen másképp nem fértek volna el ennyien itt.

- Hát felség, ezzel most nagyon okosat mondott. – mosolygott Ubi van, aki valahogy szeretett belekötni a királynőbe.

Vy Agra késztetést érzett arra, hogy beverjen az ifjú dzsedájnak egyet, de tudta, hogy most meg kell őriznie hidegvérét.

- Mivel, nagyon sokan vagyunk ezért az a biztos, ha a dzsedájokra bízzuk a feladatot, ők ugyanis értenek ehhez. – folytatta a királynő.

- Szóval megint mi vigyük vásárra a bőrünk. Jellemző. – sértődött meg King Kong, de miután látta, hogy ez Ubi vanon kívül senkit nem érdekel, intett tanítványának, hogy indulhatnak.

Két embernek, nem volt túl nehéz odalopakodni az épülethez, főleg ha velük van a csí. De a bejutás már megint más.

- Mondd csak Ubi van, meddig tudsz felugrani? – k érdezte tanítványát King Kong, aki ahhoz képest, hogy ő tanította a fiút, nem igazán volt tisztába annak képességeivel.

- Hát mester, a harmadikig sikerül felugranom, de miért kérdezed?- kérdezett vissza Ubi van, aki kicsit lassabb felfogású volt.

- Na jó mondom a tervet: Te felugrasz és az ablakot betörve leped meg őket, majd felmész a negyedikre. – válaszolt King, a Kong.

- De mester, nekem nem tetszik ez a terv. Az ablak betörése a saját testeddel, elég fájdalmas. Nem hiszem, hogy menni fog. – akadékoskodott Kenőmájassal.

- Ne félj, bízz magadban, meg tudod csinálni. Veled lesz a csí. – bíztatta tanítványát az idős dzsedáj.

Ubi van vett egy mély lélegzetet és legyőzve félelmét, rászánta magát az ugrásra. Mielőtt azonban elrugaszkodott volna a talajtól, egy utolsó kérdést még megengedett magának:

- Mester, te hogy jutsz be?

King Kong sejtelmesen körülnézett, majd értetlenkedve válaszolt:

- Milyen hülye kérdés ez? Az ajtón. – majd eltűnt.

- Persze már megint az övé a könnyebb módszer. – zsörtölődött magában az ifjú dzsedáj, majd felugrott.

A harmadik emelet kihalt volt, amin Ubi van csodálkozott, hiszen az ablak betörése, nem kis hanggal jár, és mégse volt még nyakán az egész épület. A cellák üresek voltak, a börtönőrök biztonságos odúja és üresen tátongott.

- Pedig, legalább most ölhettem volna droidot. – kesergett Ubi van, miközben mestere fakardjának fémhez csattanó hangját hallotta lent.

- És még a droidok is az övé. – folytatta az önmagában lejátszódó gondolatsort.

De nem volt mit tenni, ő volt a fiatalabb és muszáj volt azt tennie, amit a mestere akart.

A dzsedáj ezért felment a negyedikre, ahol állítólag a célszemélyt őrizték.

A negyedik emelet, a harmadikkal ellentétben, tele volt droiddal. Ubi van a fal mögül kikukucskálva már látta, hogy melyik lesz a katona cellája. Ugyanis feltűnően sok droid állt, az egyik középen elhelyezkedő cellánál. Ubi van csodálkozott, ugyanis a lenti zajok ide nem hallatszódtak fel, pedig csak egy emelettel feljebb jött. Ennek az lehetett az oka, hogy a lenti harc abbamaradt.

- Itt az ideje, hogy én is harcoljak egy kicsit. – mondta magának Ubi, aki mostanában elég sűrűn tette ezt.

Túl sűrűn.

Már nyúlt volna fakardjáért, amikor egy kéz ért a vállához.

Ubi van reflexből csapott hátra, ám mesterének még jobb reflexe volt, ezért elhajolt tanítványa csapása elől.

- Halálra ijesztettél mester. – mondta szívét markolászva Ubi van. – Épp készültem a roncstelepre küldeni a droidokat.

- Most biztos nem fogod őket elintézni, az egyik konzervnek sikerült ugyanis értesíteni a palotában lévőket, hogy betörtünk. Így nincs vesztegetni való időnk. – mondta a mester feldúltan, és nem kicsit fáradtan.

- De mester… - kezdte volna rinyálását Kenőmájassal, de mestere lepisszegte, majd egy detonátort vett elő, amit bowling mozdulattal a droidok közé dobott, majd elkiáltotta magát:

- Cu-Na-Mi, fedezékbe!

 

 

*

 

 

- Ez nem lehet igaz! – üvöltött Darts Sicosito.

- Sajnos mester, igaz. Most jött a riasztás a börtönből. – felelte alázattal Darts Mól kút.

- Ez a királynő kezd az idegeimre menni. – mondta dühösen a shit sötét nagyura. – Nem úgy volt, hogy a városon kívül ütköznek meg a droidokkal?

- Úgy volt nagyuram, és a legfrissebb jelentések szerint, a csata alig két perce kezdődött el. – jelentett Mól kút.

Darts Sicosito arcán csak egy pillanatig látszódott az elismerés, amiért ilyen gyorsan kapnak hírt mindenről, ugyanis megint dühösre váltott.

- Akkor mit keresnek itt?

- Minden bizonnyal az a tisztet próbálják kiszabadítani, akit még a helyttartó fogott el. – fejtegetett a fiatalbbik shit.

- Nekem csak konkrét tényekkel szolgálj Mól kút nagyúr. - dorgálta meg tanítványát Sicosito.

-A börtöni jelentésből kiderül, hogy csak egy támadó volt, aki zöld karddal harcolt. – mondta dühösen Mól kút, ő ugyanis tudta, hogy ki ez az illető, miután az csúnyán elbánt vele a Tatún.

- Szóval a királynő visszahozta a dzsedájokat. – vonta le a következtetést a shit idősebb nagyura. – Vy Agra nem fog addig nyugodni, még Ganaj Túrót el nem kapja. Így sajnos meg kell szabadulnunk tőle.

- Eddig az volt a parancs, hogy a királynőt ne bántsuk, most változott a terv? – kérdezte a Darts tanítvány, de már sejtette a választ.

- Öld meg őt is és a társait is! Mindet! – hangzott a kegyetlen parancs, majd Sicosito bontotta a kapcsolatot.

- Na persze, mindet. Hol élsz te? – beszélt a komlinkjéhez az olajos képű shit, akinek ilyenkor nagy volt a szája.

A komlink azonban megint megszólalt. Darts Mól kút fogadta a hívást, és a komlink hologramján Íti, a segéd jelent meg.

- Nagyságos uram, megtaláltuk a helyttartót. – kezdte jelentését nagy alázattal a segéd. – A nyolcas szint legutolsó helyiségébe volt. 

A shit gyorsan lefutatta magában a palota tervrajzát, hogy beazonosítsa mi van ott, és az emlékezete nem hagyta cserben. Kőkemény hangja, most érdeklődőre váltott:

- Az nem egy klotyó? 

- De uram, az. – válaszolt Íti, aki pontosan tudta, hogy miért lepődött meg a shit. – Beszorult, és nem tudott kijönni.

- Szóval az a szerencsétlen még a wc-ből sem képes kiszabadítani magát, - vonta le a következtetést Mól kút dühösen. – miközben az ellenség már a közelben van. Rendben, máris megyek.

A shit nagyura kikapcsolta komlinkjét, amikor lövésekre lett figyelmes.

A zaj kintről jött, az udvarról. Mól kút odarohant az ablakhoz és azt látta, amit a legkevésbé akart.

Az udvaron egy rakás kubai harcolt a droidokkal – akiknek harcmodorán látszott, hogy meglepte őket a támadás.

A shit olajos képe eltorzult a dühtől. De nem is csak a kubaiak miatt. Az egyik szűk folyosón,- ami nem volt lefedve és így látható volt, hogy ki használja, csak épp senkit sem érdekelt –a királynő, két dzsedáj lovag, egy kisfiú és egy kuka alakú droid, valamint jópár katona haladt át, élükön egy féllábon ugráló tiszttel.

A Darts gyorsan hagyta el a szobát, ahol eddig tartózkodott, és már a folyosón szaladt. Sietett, hogy még időben beszélhessen a helyttartóval.

 

 

*

 

 

- Cu-Na-Mi, fedezékbe! – kiáltotta valaki a börtön negyedik emeleti folyosójának elejéről.

Cu-Na-Mi nem tudta, hogy ki az, de elég meggyőzőnek tűnt, ezért a katonatiszt hallgatott rá.

Eléggé unta már a bezártságot, mióta az a sánta elmeháborodott fejbe verte, és a droidok parancsnokságán ébredt elég rossz volt a féllábú katona élete. Alig kapott enni, amit meg kapott, az meg egy nagy rakás trágyára emlékeztette.

Mondjuk valószínű azért, mert az is volt.

De ezt ő nem tudta.

Kula városát ugyanis akkor igázták le a helyttartó hű konzervjei, mikor Cu-Na-Mi börtönbe került. Épp ezért az ott felhalmozódott ürüléket el kellett tüntetni. Erre a legjobb mód az volt, hogy a raboknak adják.

Cu-Na-Mi balszerencséjére, Na Bú lakói rendes emberek voltak, aki meg nem, az meg nem bukott le.

Épp ezért az egész börtönben, ő volt az egyedüli rab. Ebből pedig világosan következik, hogy ő kapta meg salakanyag nagy részét.

Az összeset.

Szar a börtön élet. De ami a legrosszabb volt a katona számára, az az, hogy hetek óta csak gép hangot hallott. Még a helyttartó se látogatta meg, hogy megkínozza, ezért Cu-Na-Mi egyetlen társasága a droid őrzői voltak.

Ez vezethetett ahhoz, hogy a tiszt feltétel nélkül megbízott az emberi hangban. 

A cella nem volt túl nagy.

Sőt egész kicsi volt.

Cu-Na-Minak nem volt túl sok lehetősége az elbújásra.

Igazából csak egy lehetősége volt.

Ezért ezt ki is használta, és a mögé az egyetlen tárgy mögé bújt, ami a cellájában volt.

Az alig pár centis bidé, nem bizonyult a legjobb búvóhelynek, de a semminél jobb volt, és amúgy is a rácstól a legmesszebb volt.

A robbanás nem volt nagy kiterjedésű, de annál erősebb.

Cu-Na-Mi érezte a lüktető fájdalmat a fülében, de azt, hogy hall-e, még nem tudta letesztelni. A rács előtt az őrző droidok darabokra esve hevertek a földön. De ami a legérdekesebb volt, a robbanás sértetlenül hagyta a rácsot. Így Cu-Na-Mi továbbra is be volt zárva.

A cella előtt azonban megjelent két alak, akik miután rendesen megtaposták, az amúgy se működő droidokat, a tiszt fele fordultak.

Cu-Na-Mi nem tudta, hogy örüljön annak, hogy kiszabadították, vagy sem. A két jövevény ugyanis az a két ember volt, akik leütötték, majd sorsára hagyták a palota udvarán, melynek az lett a következménye, hogy ide került.

- Azért jöttünk, hogy kiszabadítsuk. – mondta az idősebb fickó, aki az első benyomás után a rendesebbnek tűnt.

- Minek, hogy utána leüssenek, és az udvaron hagyjanak? Megint. – feleselt vissza Cu-Na-Mi, aki

Bár ez egy félkarú, féllábú embernek nehéz lehetett.

- Ezúton is szeretnénk elnézést kérni a múltkoriért, sajnos tanítványom nem éppen a megfelelő módon viselkedett. De engedje meg, hogy bemutatkozzunk:

Én King Kong vagyok, ő pedig itt mellettem Ubi van Kenőmájassal. Dzsedáj lovagok vagyunk. – kért elnézést, majd mutatkozott be az idősebb.

A másik nem szólalt meg, csak lesütötte a szemét, ezzel is jelezve mennyire sajnálja a dolgot.

Cu-Na-Mit ez nem hatotta meg, de kénytelen volt azt mondani, hogy megbocsát, mert ez a két ember jelenthette neki a szabadságot.

- Akkor ha nincs ellenére, kiszabadítanánk, a királynő már vár minket, és nem lenne jó, ha a droid sereg találkozna vele előbb. – beszélt továbbra is az öreg.

- Nincs ellenemre, sőt megtisztelnének vele. – mondta Cu-Na-Mi. Örült neki, hogy a királynő él, de azon is csodálkozott, hogy visszajöttek érte. Ezen azonban nem volt túl sok ideje gondolkozni. Az idősebb dzsedáj elővette fakardját, ami zölden világított, és két csapásra szétdarabolta a rácsot.

A katona hallott már a dzsedájokról és híres fegyverükről is, ami szinte mindent átvág.

- Na gyerünk, siessünk! – sürgette a tisztet a King Kongnak nevezett dzsedáj, és elkezdett futni.

A legalsó emeletre érve, Cu-Na-Mi látta, hogy a két dzsedáj már járt itt, hiszen itt is droid holtestek voltak. Ezzel az információval ugyan semmit sem ért, de látta hogy bátor emberekkel van, akik meg tudják védeni magukat, és persze őt is.

A börtönből kiérve, a két dzsedáj egy szemközti épület fele vette az irányt.

- Cu-Na-Mi hadnagy, szeretném elnézését kérni, amiért itt hagytuk magát a múltkor, és szeretném most helyben garantálni, hogy ha vége lesz a harcoknak és maga még él, a Becsület és Bátorság érdemrendjével fogjuk kitüntetni. – kért bocsánatot Húzdmeg Vy Agra királynő sokadjára is Cu-Na- Mitól, akit ez a sok bocsánatkérés kezdett nagyon idegesíteni.

- El van nézve a dolog. – hazudta a katona. Majd rátért a lényegre. – Szóval, ha jól értem, kell egy titkos átjáró a palotába, aminek segítségével mindannyian bejutnak az épületbe.

- Valóban jó lenne egy ilyen átjáró. – mondta Vy Agra, aki a legjobbakat remélte.

Mióta a haditervet ismertették vele, egy hatalmas épület mögött, Cu-Na-Minak egyre szimpatikusabb lett a királynő. Mióta ott hagyták az udvaron, még hetekkel korábban, csak arra gondolt, hogy a királynő, akit eddig odaadással szolgált, szemét. De miután megtudta, milyen átgondolt és összeszedett tervet eszelt ki a csapat, megváltozott a véleménye. A terv első három mondata után eldöntötte, hogy segíteni fog.

- Rendben van. Azt hiszem, tudok segíteni. De ehhez tényleg nagyon jó elterelő hadművelet kell az udvaron. – mondta Cu-Na-Mi.

- Ne féljen, értjük a dolgunkat. – szólalt meg a kubaiak vezére, aki ezt eddig nem csinálta. Mindig csak Pannon beszélt helyettük, pedig nem is volt kubai.

- Ezt nem is kétlem. - dicsérte meg a kubaiakat Cu-Na-Mi, aki most jelenleg főnök szerűség lett. Már ameddig bejutnak a palotába, mert onnantól kezdve ő is csak egy harcos lesz. – Az udvar mellett van egy folyosó, amire soha senki nem figyel. Nem annyira titkos, mint amennyire maguk akarják, de a célra megfelelő. A palota nagy részéből rá lehet látni, de ettől nem kell tartani.

- Állj, ez nem tűnik túl biztos átjárónak, van valami bizonyíték arra, hogy ez egy hasznos folyosó? – szólt közbe Pannon kapitány.

- A palota bizonyíték raktárából, ezen a folyosón keresztül jutatták ki a drogot. Az ön és az akkori király orra előtt. – mondta Cu-Na-Mi. – Szerintem működni, fog mivel nem számítanak támadásra. A helyttartó meg túl hülye ahhoz, hogy észrevegyen minket a trónteremből.

- Igen ez jogos. – szólt közbe King Kong is.

- Az átjáró, a hangárhoz vezet, ahonnan a trónterem már csak egy köpésre van. Meg amúgy is maguknak szüksége van a hangárra, hogy a repülő osztagok elinduljanak. Onnantól kezdve meg lehet oldani a dolgot. – fejezte be mondandóját a féllábú tiszt.

- Na akkor mire várunk? Harcra fel! – adta ki a parancsot Vy Agra , akit ezt imádta a legjobban a munkájában.

Na meg a pénzt.

A ”titkos” átjáró bejáratához nem volt nehéz eljutni, mivel a droidok nagy része messze volt, és a gennyekkel harcoltak, míg a másik része a riadó miatt már valószínűleg a börtönbe voltak. A maradék rész pedig a hangárban, a palotában és annak udvarán volt.

- A kubai egység indulhat! – adta ki a parancsot Vy Agra. – Sok szerencsét!

- Köszönjük. – válaszolt a kubaiak vezére, aki most egyre nagyobb szerepet kap, és a több mint száz kubaival berohant a palota udvarába, – ami a titkos bejárat mellett volt egy kicsivel. – és elkezdték a harcot az ott lévő kisebb droid egységgel.

Eközben Cu-Na-Mi a falon, ami mellett most álltak, benyomta az egyik téglát, és a hatás leírhatatlan volt.

Na jó nem.

Simán kinyílt egy titkos ajtó. Nem nagy szám.

A félkarú, féllábú katona, King Kong, Ubi van, Vy Agra királynő, Pannon kapitány, aki kivételesen most nem a kubaiakkal harcolt, Amdul és Q-Ka, valamint a Köztársaságból kapott katonák belépetek az ajtón. Végig rohantak a rövid, fedetlen folyosón, ahonnan VIP kilátás volt, az éppen zajló udvari harcra. De ezzel most senki nem törődött, hanem futott mindenki előre.

A folyosó végén, lefordultak balra, majd jobbra és végül… mindegy. A lényeg hogy eljutottak a hangárba.

 

 

*

 

- Isten sorscsapása, te idióta barom, nem lehetsz ilyen szerencsétlen! – ordibált Darts Mól kút a wc-ben, ahova Ganaj beragadt, olyan dühösen, hogy még az arcán lévő olaj is majdnem felgyulladt a dühétől, ami eléggé fájdalmas dolog.

- Pont úgy beszél, mint a mestere. – mondta nevetve Ganaj Túró, de ezen senki sem nevetett rajta kívül, ezért inkább csendbe maradt.

- Na ide figyelj, most csak ez a pár sor jut nekünk, szóval sietek. Menj vissza a trónterembe, a droidokkal és segédeddel és maradj ott, amíg oda nem megyek! Nekem van még egy kis dolgom. – végrendelkezett a shit, majd faképnél hagyta a helyttartót.

A hangárban, sem volt túl sok droid, de épp elég ahhoz, hogy egy komolyabb csata vegye kezdetét itt.

A történetben másodjára.

- Amdul, menj és bújj el az egyik gépben. – parancsolta King Kong a fiúnak, aki szót is fogadott és Q-Kát fedezéknek használva, az egyik géphez menekült nagy lövöldözés közben.

Amdul bemászott az egyszemélyes gép fülkéjébe, és izgatottan nézte a csatát, amiben ők álltak jobban.

King Kong és tanítványa, fakardjával kaszabolta a droidokat, míg a sima lézerfegyverrel rendelkezők, mögéjük bújva lőtték a fém népséget.

Q-Ka közbe egy speciális lifttel szintén beszállt, Amdul egyszemélyes gépének droidoknak fenntartott részébe. Így lényegében két személyes volt a gép.

Körülötte, az összes pilóta felszállt gépével, és elindult az űrbe, hogy ott ők is felvegyék a harcot, a droidokkal.

Közben a hangárért folytatott csata befejeződött, persze a királynő győzelmével. Kicsit fura ezt mondani, hiszen lényegében rajta kívül mindenki lőtt droidot. Ő csak próbálkozott.

A hangárban a csata végeztével nagy csönd lett, amit természetesen Vy Agra és a háttérben zajló udvari csata tört meg:

- Eddig minden rendben halad. A gennyek még nem pusztultak ki, a pilóták felszálltak. Mi is haladjunk tovább. – mondta majd elindult a főbejárathoz, hogy onnan a trónterem fele vegyék az irányt.

- King Kong, én mit csináljak? – kiáltott a hangár másik végéből Amdul.

- Maradj ott, és ne csinálj semmi hülyeséget. – válaszolt higgadtan King Kong.

- Ugyan milyen hülyeséget csinálhatnék, egy ilyen kicsi gépben.

- Tütütütütütü- szólt közbe Q-Ka is, aki valószínű zokon vette, hogy őt senki sem veszi figyelembe.

- Hát például ne indítsd el a gépet, majd menj ki az űrbe és keveredj harcba te is a droidokkal. – sorolta fel Kong azokat a ”hülyeségeket” amiket Amdulnak nem szabadott csinálnia.

- Értettem! – mondta kicsit katonásan Amdul, aki valószínűtlennek tartotta, hogy mindez megtörténik.

A harcos társaság tehát a főbejárathoz tartott, amikor valami furcsa dolog történt.

A hatalmas ajtó magától kinyílt. Vy Agra és társai droidokat gyanítottak az eset mögött, de mikor az ajtó teljesen kinyílt, rájöttek, hogy komoly tévedésben vannak.

Az ajtóban ugyanis egy magas, sötét, olajos képű alak állt, akinek az arcán még így is látszott, hogy irdatlanul dühös. Félelmetes látványt nyújtott.

De ami a legrémisztőbb volt, hogy kezében ugyanolyan fakard volt, mint amivel a dzsedájok harcoltak. Annyi különbséggel, hogy az övé kétvégű volt és pirosan izzott.

 

XII. Fejezet

A haditerv

 

 

A próbák után, Amdul kicsit furcsán érezte magát. Ennek az volt az oka, hogy nem igazán tudta eldönteni, hogyan is sikerült a dzsedáj vizsga.

King Kong és Ubi van a tanácsterem előtt várta a fiút, nem is titkolva izgatottságukat.

Amdul oda lépett hozzájuk, de nem szólalt meg.

- Na? Hogy sikerült? – tért a lényegre Ubi.

- Hát… Fogalmam sincs róla. – mondta a színtiszta igazságot Amdul. – Elég jól kezdtem, valahogy mindig tudtam, hogy Winetu mester melyik kezében van a vasgolyó.

- Az kitűnő. – dicsérte meg leendő tanítványát King Kong.

- Igen, én is ezt hittem – folytatta szerényen Amdul – egészen az utolsó kérdésig.

- Mert mi volt az utolsó kérdés? – kérdezte Ubi van, aki nem emlékezett, hogy az ő vizsgáján, a vasgolyón kívül más teszt/tesztkérdés is lett volna.

- Joghurt mester csendben ült és figyelt végig. De amikor indultam volna ki, feltett egy kérdést:

Azt, hogy Ubi van meleg-e?

Ubi van magában szitkozódva, míg King Kong félig vigyorogva, félig pedig csalódottan kommentálta a nagymester által feltett kérdést.

- Nem igaz, miért nem tud rólam leszállni. Állandóan az ülepemben van. – bosszankodott Ubi.

- Először is, ha ilyen mondatokat használsz, mint amilyet az előbb, akkor ne is csodálkozz, hogy mindenki azt hiszi, hogy meleg vagy.

 

Másodszor pedig, Joghurt már öreg. Őt már csak az ilyen apróságok érdeklik.

- De akkor is…- Ubi van nem tudta befejezni mondatát, mivel most esett le neki az, aminek már a nemi hovatartozásáról folytatott vita előtt le kellett volna esnie. – Várj, Amdul, te nem tudtál válaszolni erre a kérdésre?

Amdul tudta, hogy most jól kell válaszolni, Ubi van nagyon hamar dühbe tudott gurulni, főleg ha erről a témáról volt szó.  Nagy levegőt vett, majd válaszolt:

- Nos, nem. Tudod Ubi van, úgy gondoltam, hogy bosszanthatnád kicsit Joghurt mestert. Mert ha végül is belegondolsz az most a legnagyobb problémája, és amíg nem tudja, hogy milyen a szexuális beállítottságod, addig biztos álmatlan éjszakái lesznek. Gondoltam ezzel büntethetnéd, azért amiért, nem tudja, hogy melyik táborhoz tartozol. Úgyhogy mielőtt megölsz, tudd, hogy miattad kockáztatatom a vizsgám sikerességét.

King Kong, nem igazán értette a fiú válaszát, nem is csoda, mivelhogy nem volt értelme.

De úgy tűnt Ubi van értette, mert könnyes arccal megölelte Amdult, és elmondott vagy harminc köszönömöt.

Ezt a megható pillanatot, King Kong komlinkje szakította félbe, ami veszettül csipogott.

A dzsedáj mester elővette az eszközt, majd félre vonult beszélni.

Pár perc múlva visszatért, a még mindig egymás karjában lévő fiatalhoz.

- Nos, engedjétek el egymást és menjetek csomagolni, a Szenátus ugyanis elfogadta Vy Agra királynő indítványát, megyünk vissza a Na Búra.

A két dzsedáj és Amdul futva érkezett Koszorú legnagyobb hangárjába, ahol a hajójuk és kéttucatnyi kubai várta őket. Valamint Na Bú királynője és hű testőre. De ott volt még Alfateam, Koszorú kancellárja, és az ő személyi védelmére kiképzett katonák.

- Elnézést a késésért, csak akadt egy kis gond a hotelben. Valami baltás pedofil akarta megerőszakolni Amdult. De lerendeztük. – magyarázta kimerülten King Kong, aki nem bírta már a futást úgy, mint régen.

- Semmi baj. A lényeg hogy itt vannak. – válaszolta kedvesen Húzdmeg Vy Agra. – Most pedig induljunk amint lehet.

A dzsedáj bólintott, és felment a hajóra, két társával együtt.

- Nos, akkor azt a negyvenfős különítmény, az előzetes terveknek megegyezően, délutánra megérkezik, Na Bú erdeibe. – összegezte Alfateam a tervet, ami lényegében csak ennyiről szólt.

- Kicsit több emberre számítottam, de köszönöm a Köztársaság segítségét. – hálálkodott Vy Agra.

- Sajnálom királynő, de csak ennyire van keret. Na de ne búsuljunk azon, hogy lehet nem lesz elegendő a katona, és magát megölik mert nincs aki megvédje, hanem haladjunk. Vigyázzon magára királynő. Sok sikert! – búcsúzott el Alfateam, aki már túl akart lenni ezen.

- Isten Önnel, kancellár. – köszönt el, tömören Vy Agra is, majd követte társait a hajóra. 

A fedélzetre érve, a királynő elindult kabinja felé, ahol ebben a könyvben elég sok időt töltött. A kabinajtó félresiklott, és Vy Agra bement, hogy a csata előtt lerészegedjen.

 - Uram, hajó lépett be a bolygó légkörébe, majd landolt a mocsárban. – jött a póttizedes a jelentéssel. Kivételesen azonban, a jelentés nem Ganaj Túrónak szólt, de még csak nem is Ítinek a segédnek. Hanem a sötét, olajos képű Darts Mól kútnak. - A hajó jelzése megegyezik azzal, amely pár hete megszökött innen.

- Rendben van, rendeljen el riadójelzést minden egységnek, és sorakozzanak fel a mocsár mellett. – rendelkezet a shit. – Ja, és keresse meg azt a mihaszna helyttartót.

A póttizedes szinte rohanva hagyta el azt a helyiséget, ahol eddig tartózkodtak.

A mosdót.

 A droid eléggé unta már, hogy állandóan ezen a büdös helyen kell jelentést tennie a shitnek, de hát nem volt mit tenni. Ha ellenszegül megölik, ha nem akkor majd később.

A póttizedes az utóbbit választotta.

- Mégis, hogy találjam meg a helyttartót. Napok óta nem látta senki. – gondolkozott magában a droid. Rejtély hogyan csinálta.

A póttizedes befordult az egyik folyosón, aminek a végén várta a parancsnoki központ. Kinyitotta az ajtót, majd belépett a helyiségbe, ahol rengeteg droid volt.

 Meg Íti, a segéd.

 De mivel neki nem volt katonai rangja, ezért a póttizedes felette állt.

Szó szerint.

Íti ugyanis épp fejét fogva feküdt a padlón, mert két perccel előbb, orrba vágta egy droid, amiért a droidok nemi élete iránt érdeklődött.

Ezért amikor a póttizedes belépett az ajtón, a fémből készült lába, pont Íti nemzőszervére érkezett.

A droid táncolt még egy kicsit, aztán leszállt a helyttartó talpnyalójáról, majd az egyik alacsonyabb beosztású társa felé fordult:

- Szóljon a készenléti egységeknek, hogy gyülekező a mocsárnál. Nem sokára csata lesz.

- Értettem. – mondta a droid, majd elindult, hogy a parancsot végrehajtsa.

A póttizedes most egy másik droidhoz szólt, aki szintén alatta volt (Most, nem szó szerint. - a szerk.):

- Maga pedig a benti egységeknek szóljon, meg kell találnunk a helyttartót, különben ez a budin ülő elmebeteg lefejez, és ha ez megtörténik, akkor utána én fogom magát lefejezni. Értve vagyok?

- Igen, uram. – szalutált a droid, majd egy vezérlőpanelhez sétált és kiadta a parancsot a Ganaj-kereső akcióra.

- Azt mondta neki, ha magát lefejezik, akkor ön fogja őt lefejezni. – akadékoskodott Íti, akinek a zsibbadó fájdalom a férfiasságánál, már kezdett alábbhagyni.

- Igen, és? – kérdezett vissza a póttizedes, aki nem egészen értette, hogy most megint mi a baja ennek a szerencsétlennek.

Aztán a segéd következő kérdése elárulta, hogy mit nem ért:

- Hogy akarja őt bántani, ha magát már lefejezték? 

A póttizedes biztos elvörösödött volna a dühtől, ha képes lett volna rá.

De nem volt rá képes.

Ezért inkább csak elkezdett káromkodni.

Ezt azonban a kiskorúakra vonatkozó korlátozás miatt nem írhatom le, hiszen azt ki kéne pontozni, ami elég furcsán nézne ki.

Sőt mondhatni hülyén.

Ezért aztán nem is írom le, de ellehet képzelni.

A mocsárban, ahol nem sokkal ezelőtt a hajójuk landolt, elindult a szervezkedés. Húzdmeg Vy Agra és hűséges kapitánya Pannon, valamint a két dzsedáj: Ubi van Kenőmájassal és King Kong, Amdul Skywalkman, Jár Jár Szarni (aki a könyv nagy részében fenyítve volt) és még vagy száz kubai tette ki azt a sereget, amelyik fel akarta venni a harcot a helyttartóval és több ezerfős seregével. Haditervet kellet kieszelni, ami rendszerint a vezető dolga volt, aki ebben az esetben King Kong helyett Vy Agra volt. Noha semmi érdemlegeset nem csinált az elmúlt százhúsz oldalon, attól még ő volt Na Bú királynője és sokkal több pénzt keresett, mint a dzsedáj. Ez nem volt King Kong ínyére, de sajnos nem tudott mit tenni.

Miután Vy Agra félrevonult pár percre, és tartott egy kisebb népszámlálást, a következő igen igaz megállapításra jutott:

- Kevesen vagyunk.

- Felség, bár semmi kétség, hogy magának nagyfokú tudása van, amit bizonyított azzal, hogy erre a tényre rájött, de ezt már eddig is tudtuk. – hülyézte le finoman Vy Agrát King Kong – Amire szükségünk van egy haditerv, és ahhoz hogy egy haditervet kidolgozzunk kéne egy biztos háttér, amit jelen esetben sok ember jelentene.

- A dzsedájnak igaza van. – értett egyet Konggal, Pannon kapitány, a történet során először. – Felség embert kell szereznünk. A városban élő, a megszállás ellen lázadó, tisztek sincsenek túl sokan, ráadásul a kancellártól is alig több mint negyven katonát kapunk, akik még meg se érkeztek.

Vy Agra a semmibe meredt, majd hirtelen megszólalt:

- Amíg maguk a rostonsült csirkéről beszéltek, én rájöttem, hogy kevesen vagyunk, és hogy embert kell szereznünk, hiszen a kancellár támogatása meg se érkezett, és a városban élő lázadók sincsenek túl sokan.

King Kong dühösen a kapitány fele nézett, de az jelzett tekintetével, hogy hagyja rá. Ő is tudta, hogy Vy Agra nem az eszéért került a trónra.

Meg nem is, azért mert mindig mindenkire figyelt.

- Az én népem biztos segítene. – szólt közbe a megbeszélésbe Jár Jár. – Nem igazán kedveljük a Na Bú-iakat, de a droidokat még annyira sem.

- Nézd Jár Jár, semmi kétség hogy a néped tehetséges…valamiben, de ahhoz hogy felvehessük a harcot a droidokkal, kell egy pár ember. – szólt közbe Ubi van is.

- De mi sokan vagyunk.

- Mennyien? – érdeklődött Pannon kapitány.

- Egyezerkilencszázkilenvenkilencen. – válaszolt a genny, majd miután látta a döbbent tekinteteket folytatta. – Mindnek én pucoltam ki a fülét, ezt azért megjegyzi az ember.

- Nos, - kezdte Vy Agra fintorogva, mégis a mennyiségnek nagyon örülve. – akkor azt hiszem indulhatsz Jár Jár a népedhez. Szólj nekik, hogy kell a segítség.   

Jár Jár se szó, se beszéd elindult a gennyek városába, arra az irtózatosan büdös helyre, ahonnan undorodva jött ki minden ember, így a két dzsedáj is.

Főleg Ubi van.

Még most is rémálmai vannak, arról a bizonyos csokiról.

- Felség, ha megengedi, van itt még egy kis gond. – akadékoskodott King Kong, aki mindig talált egy kis gondot. – Még ha meg is lesz a kellő embermennyiség, alaposan átgondolt terv nélkül nem fog sikerülni a helyttartó elfogása.

 - Nyugodjon meg dzsedáj mester, eddig csak tettem, hogy hülye vagyok, de a visszafele úton – kicsit ittasan – kitaláltam a tervet.  

- Na, ha ez valóban így van, kérem fejtse ki. – válaszolt szelíden, és kicsit gúnyolódva a dzsedáj mester.

A királynő ekkor a kör közepére állt, - mert hogy kör alakban álltak, miközben a gyűlés zajlott – és bár nem volt szerencséje, hisz pont a sárba lépett, (Igaz azért a mocsárban ez nem ritka) erős hangon, szilárd tartással belekezdett mondandójába:

- A droidok már nyílván észrevették, hogy a hajó leszállt a mocsárba. Ha ez így van, akkor körülbelül van másfél óránk, hogy mindent elintézzünk. Ha sikerül a gennyeket meggyőzni, hogy harcoljanak, akkor miközben ők elterelik a ránk kiküldött konzerveket, addig mi és a kancellár által küldött emberek behatolunk a palotába.

- Álljunk meg egy szóra. – szólt közbe Ubi van. – Maga már eleve számolt a gennyekkel?

- Nos igen, de mivel ők csak csalik és sokan közülük meghalhatnak, ezért úgy gondoltam, hogy megvárom, míg Jár Jár önként jelentkezik, és nem nekem kell megparancsolnom, hogy harcoljanak és meghaljanak. – válaszolt a királynő.

- Már ha segítenek… - szólt közbe Kong, aki nem hagyta figyelmen kívül, ezt az apróságot.

- Hát igen, ez kétség kívül nagyon fontos. Na de a tervre visszatérve – folytatta Vy Agra. – a palotába való bejutásba csak egy ember segíthet. Ő ugyanis már akkor itt dolgozott, amikor én még meg se születtem, és ami fontos – itt hatásszünetet tartott – ő tervezte a palotát. Ismer olyan rejtett zugokat is, amit mi nem. De itt két dolog is ellenünk van:

Az egyik, hogy ez a bizonyos személy börtönben van, ugyanis a droidok elfogták és a kiszabadítása időveszteség, a másik pedig az, hogy ez a bizonyos személy bizonyára neheztel ránk. Ugyanis ő volt az, akit még szökésemkor agyonvertünk. Tudják a félkarú féllábú.

- Várjon, maga fel se ismerte, akkor honnan tudja, hogy ő tervezte a palotát? – kérdezett egy nagyon okosat Ubi van. 

- Ami azt illeti, ennek a személynek a jelentőségéről, az egyik lázadó világosított fel, akivel felvettük a kapcsolatot a visszafele úton. – válaszolt a királynő.

- Szóval, azt akarja mondani, hogy menjünk oda, és kérjük, meg hogy segítsen, miközben valószínűleg miattunk van ott, ahol van? – kérdezett ismételten Ubi van, aki mást se csinált az elmúlt pár percben.

- Igen pontosan ezt akarom mondani. Egy kis pénzzel meglehet oldani. – nyugtázta Vy Agra, majd folytatta. – A lényeg, hogy ha bejutottunk a palotába, onnantól kezdődik a dolog nehéz része. Bent ugyanis komoly hadierő van, és attól hogy ott nem számítanak támadásra, még komoly harcra kell számítanunk. Amíg az udvaron a kubaiak és a katonák nagy része lefoglalja a droidokat, addig egy kisebb csapat, köztük a pilóták, a hangárba megy, ahonnan vadászokat küldünk fel az űrbe, hogy felvegyék a harcot a droid anyahajóval. Ha az elpusztul, akkor a földi egységek elvesztik a rádiójelet, és egyszerűen leállnak és így a gennyeknek sem kell tovább harcolniuk. Ha a pilóták felszálltak, a maradék katonával elindulunk és megkeressük a helyttartót, akit túszul is ejtünk, így ha az űrharcok nem is járnak sikerrel, a droid sereget akkor is lefejezzük. Ha nincs helyttartó, nincs sereg.

Na ennyi lenne a terv. – fejezte be mondandóját Vy Agra, amivel bepótolta lemaradását. Már ami a szövegmennyiséget jelenti, szereplőkként.

Mindenkin az elképedés jelei látszottak. Senki se gondolta, hogy a királynő az iváson kívül ért valamihez. Döbbent csendet King Kong törte meg először:

- Nos ez valóban jól átgondolt terv, ami jó pár genny életébe kerülhet. De ha ők vállalják, akkor szerintem érdemes megpróbálni.

A gyűlés ekkor látta meg Jár Járt, aki a sűrű lombok között rohant a hajóhoz, ahol a többiek is voltak.

Mikor odaért, Vy Agra letámadta.

Na nem úgy.

Meg nem is úgy.

Hanem így:

- Sikerrel jártál?

- Nem, senki sem volt lent. – válaszolt a genny lihegve, mint egy kutya.

- De attól függetlenül hamar megjártad. – összegezte Ubi van.

- Naná, szerinted mennyi ideig tart egy városról megállapítani, hogy tök üres? – kérdezett vissza kicsit dühösen Jár Jár.

Mielőtt azonban Ubi van válaszolhatott volna, mestere szólalt meg:

- De akkor hol lehetnek?

- Mikor a várost veszély fenyegeti, vagy kakiözön van, a gennyek feljönnek a felszínre. – válaszolta Jár Jár.

- Földrajzi pontossággal meg tudod mondani, hogy hol vannak? – kérdezte Pannon. 

- Olyannyira, hogy oda is vezetlek titeket.

- Messze van még? – kérdezte Amdul, aki szokatlanul csendben volt a leszállás óta, és az egyetlen beszélgető partnere Q-Ka volt, bár azt nem tudni, hogy értette meg.

- Nem, már a közelben vagyunk. – válaszolta Jár Jár Szarni, aki nagyon élvezte, hogy most – még ha csak egy kicsit is – ő vezeti a csapatot.

King Kong mellett jött, és egész úton próbált a dzsedáj mesterrel beszélgetni, de nem ment neki.

- Lemaradtam valami lényegesről? – próbálkozott Jár Jár.

- Áh, csak a haditervről. Nem fontos. – válaszolt Kong, majd elkezdett fütyörészni.

Jár Jár épp a következő kérdését tette volna fel, amivel a társalgást akarta előre vinni, amikor mindenki zajra lett figyelmes.

Az égen egy űrhajó jelent meg, de még nagyon messze volt. Vy Agra azonban még így is kiszúrta, hogy az egy Koszorú-i hajó.

- Emberek, megjött az erősítés. – kiáltott, majd Pannon fele fordult. – Hívja a lázadókat és hívja ide őket.

 Pannon nem kommentálta a parancsot csak végrehajtotta.

A sor viszont hirtelen megállt. Egészen pontosan csak Jár Jár állt meg és mindenki, aki mögötte volt, kénytelen volt ugyanezt tenni, mert különben komoly koccanások történtek volna.

Bár még így is történt egy pár.

A megállás oka az volt, hogy megérkeztek. Miután Ubi van felállt a földről, ahová azután került, hogy a hirtelen fékezés miatt beleszaladt egy félmázsás katonába, meglátta a gennyek teljes népét. Csodálkozott, hogy nem volt büdös, de ha belegondolunk, csak pár napja voltak itt, szóval nem valószínű, hogy már is teleürítették volna az erdőt. Bár helyenként azért már megtalálható volt. De ezt most hagyjuk.

Minden genny az érkezők fele fordult.

Nass főnök, aki épp táplálkozott, - hogy mit, azt most ne firtassuk- meglepetten tekintett a körülbelül kétszáz fős seregszerűségre.

- Mi a sz…t kerestek itt? – kérdezte barátságosan.

Vy Agra királynő most a sereg élére vonult, ahol eddig Jár Jár volt, és letérdelt.

- Ó nagyságos Nass főnök, – vagy ki a franc – én Na Bú királynője vagyok, és azért jöttem, hogy segítségedet kérjem. Könyörgöm segíts, szükségünk van rád és az embereidre, hogy legyőzzük a droid sereget.

Nass főnök furcsállotta, hogy a királynő letérdelt, de azért hízelgőnek tartotta a dolgot. Mivel a droidok miatt kellett elhagyni a várost, ezért nem lehetett kérdés, hogy segít az ellenük folytatott harcban.

A királynő azonban nem tudta, hogy a gennyek fővezére már az első mondat után segített volna nekik, ezért egy majdnem húsz perces könyörgéssel teli szöveget adott elő.

Miután abbahagyta, Nass főnök, aki az egészet végigröhögte, végre megszólalt:

- Bár sok az ellentét népeink között, de utálat nem volt köztünk soha. A droidok elüldöztek minket otthonról, ezért lakolniuk kell. A gennyek dicső népe támogat titeket és felajánlja szolgálatait.

A kijelentés után a Na Bú-i sereg üdvrivalgásba tört ki, sőt még a gennyek is.

Bár az nem tudni ők miért.

Vy Agra most Nass főnök mellé lépett és immár a gennyekhez és a Na Bú-iakhoz egyaránt címezve szavait, csak ennyit mondott:

- A sereg tehát egyesült, remélem népünk a csata után is békében él majd.

Erre megint mindenki ordibált, fütyült, ünnepelt és ölelgette a másikat.

Vy Agra Pannonhoz sietett, aki King Konggal, Ubi vannal, Amdullal és Q-Kával volt.

- Na, ezen is túl vagyunk, most ismertetem a tervet a gennyekkel, és ha megérkezett az utánpótlás és a lázadó csapatok is, megkezdődhet a támadás.

 

XI. Fejezet

Koszorú

 

 

Ubi van és Amdul lélegzet visszafojtva nézték, ahogy a rejtélyes harcos csapást, csapás után mér Kongra.

- Talán tenni kéne valamit. – javasolta Amdul. – Nem?

- Mondasz valamit.  – mondta Ubi, de utána nem folytatta.

- Hát ezt megbeszéltük. – összegezte magában Amdul és tovább nézte a harcosokat, miközben azon gondolkozott, hogy mit kért tőle Kong, mit is kell mondania Ubinak.

King Kong kezdett fáradni, míg ellenfele arcán a fanatizmus szörnyű jelei jelentek meg.

Ubi van látta ezt, és rögtön egy mentő megoldást ötlött ki.

- Pilóta, szálljon fel a gép, de ne túl magasra, mert különben megütlek. – adta ki a parancsot a dzsedáj. – De a rámpát hagyja nyitva. – tette hozzá ezt a mellékesnek nem mondható dolgot.

Ekkor jutott eszébe Amdulnak, hogy a felszállási parancsot kellett volna továbbadnia, de ez a dologmegoldódott magától.

A hajó felemelkedett, és Kong felé repült. Az idős dzsedáj nagyon megörült ennek, majd egy cukahara – ami a mester specialitása volt – után a shit mögé került, és mire az megfordult, a dzsedáj mester a hajó rámpáján volt. Igen, mondjuk logikusabb lett volna megölni, de akkor ez a könyv sem folytatódna. Aminek persze egyesek örülnének, de ők csak a konkurencia. Iszonyúan féltékenyek, a múltkor például…

A rámpa becsukódott, és King fáradtan esett össze a hajó, tároló részébe. Nemsokára megjelent tanítványa, nyomában a kis Amdullal.

- Jól vagy, mester? - kérdezte Ubi, bár ez is hülye kérdés volt.

- Szerinted jól vagyok? – kezdett dühöngeni Kong. – Szerinted jól vagyok? Jól? Hogy tehetsz fel ilyen hülye kérdést? Most harcoltam egy olajos fejű elmebeteg és valószínűleg piromániás csávóval, és te megkérdezed, hogy jól vagyok-e? Igen, k…a jól vagyok, csodásan, majd kiköpöm a tüdőmet, de jól vagyok.

A mester egy pillanatra levegőt vett, és ezt kihasználva Amdul gyorsan feltette a következő, nagyon lényeges kérdést:

- Akkor nem tudod ki volt?

A mester fején látszódott, hogy kezd lenyugodni és Amdulnak már nagyon higgadtan válaszolt:

- Nem, sajnos még nem találkoztam vele előtte. De úgy harcolt, mint egy dzsedáj. – gondolkodott el Kong. Szerintem a királynőt kereste.

- Uhh – foglalta össze a dolgot Ubi.

- Most akkor mihez kezdünk? – kérdezte a kisfiú, akiről kiderült, hogy a társaság legértelmesebb tagja.

- Türelemmel várunk. – válaszolt neki King Kong.

- No meg kajálunk. – tette hozzá Ubi van, aki még most is a hasára gondolt.

Amdul elkomorodott.

- Úgy értem hova megyünk?- kérdezte.

- Ja, Koszorúra.

- Lenne még egy kérdésem: – fordult Amdul az előbb válaszoló Ubi felé. – Mi a fészkes fenének megyünk mi oda?

- Azért hogy a királynő meggyőzze a Szenátust arról, hogy el kell fogni Ganaj Túrót.

- De, - ha ez elmúlt napokban sikerült jól megértenem a sztorit – a helyttartó leigázta Na Bút. Ez nem törvénybe ütköző? – tette fel a fiú ezt a roppant logikus kérdést, hiszen ő csak ilyeneket tudott.

- De, az. – válaszolt atyai türelemmel Kong, és már sejtette mi lesz a következő kérdés.

- Akkor, mint törvénysértőt, nem kéne alapból is elfogni? Úgy értem, miért is kell Vy Agra királynőnek meggyőznie erről a szenátust?

- Tudod, Ganajnak elég nagy droid serege van. Sajnos a kubaiak nincsenek annyian, hogy vissza tudjuk foglalni a bolygót. De ha a köztársaságot sikerül meggyőzni, akkor az ő segítségükkel, már sikerülhet. – válaszolta Kong.

- Értem. – hazudta Amdul.

Ezzel felálltak és elindultak a hídra, hogy megnézzék mi a helyzet.

 

 

*

 

 

- Elmondtam már, fogalmam sincs róla, hogy hol van a királynő. Miután leütöttek, itt ébredtem. – kelt ki magából Cu-na-mi. Ezért a viselkedésért nem lehet megróni, hiszen már három órája kínozták a nagy büdös semmiért. Persze felvetődhet a kérdés, hogy a francba lehet egy féllábú és félkarú embert kínozni. Végülis szerencsétlen már elég sokat szenvedett.

De a testi hiány egyáltalán nem hatotta meg a helyttartót.

- Ne hazudj kutya! – ordított fáradt hangján. Azért neki sem volt könnyű dolga, hiszen már egy ideje neki is ezt a mondatot kellett ordítania újra és újra. Szegény Ganaj Túró.

- Anyád a kutya. – káromkodott a katona.

- Maga az egyetlen ember, aki segíthet a királynőnek a palotába való bejutásba. Ne akarja már bemesélni, hogy előbb leütötte majd itt hagyta magát. Ennyire még Íti se hülye. – mondta Ganaj és a fent említett segédre mutatott, aki épp az orrában turkált, majd meg is ízlelte a váladékot.

- Na jó talán az.

- Nem ő ütött le, hanem valami törött lábú muksó, és de képesek voltak itt hagyni.

- Na jó, vezessék el innen. – mondta a helyttartó.

Két droid odalépett a katonához, majd elvezették a trónteremből. Mert hogy ott voltak.

- És mi van, ha tényleg nem tud semmit? – kérdezte Íti, aki még hitt az igazságban, még akkor is, ha ő pont ellene harcolt.

- Nos, ez igen valószínű. Nekem is ártatlannak tűnt. Pedig elég büdös volt. –osztotta meg Ganaj Túró, véleményét segédjével.

A helyttartó leült a trónjára, majd elővett egy zacskó zöldet. Besodorta és rágyújtott.

- Uram, maga nagyon sokat füstöl. Kezdek aggódni. – aggódott Íti.

- Ne törődj velem, az az anyám dolga. Tényleg fel is hívom. – merengett el Ganaj és már nyúlt volna a telefonért, amikor az megcsörrent.

Íti és főnöke egymásra néztek.

- Ez egy kicsit ijesztő, nem uram? – rezelt be Íti.

- Hát, végülis a mama mindig is tudta, hogy mikor kell telefonálnia. – gondolkodott a helyttartó.

- De, mi van akkor, ha Sicosito nagyúr az? – rezelt be, az előzőnél is jobban Íti.

Ganaj Túró elkomorult. Sőt, igazából ő is nagyon befosott.  A telefon továbbra is csörgött és a helyttartó jobbnak látta ha felveszi a készüléket. Főleg ha tényleg az hívja őket, akit Íti mondott.

- Igen? – szólalt meg vékony hangján Ganaj Túró.

- Hogy van az, hogy mindig én hívlak téged, te féreg? – hangzott fel a kegyetlen hang.

A helyttartó megkönnyebbülten válaszolt, az előbb feltett kérdésre.

- Bocsáss meg anya, csak mostanában nagyon sok dolgom van.

- Ez nem kifogás kisfiam. – kezdte kedvesen Ganaj mama, aztán bekeményített. – Ha havonta kétszer nem fogsz megkeresni, esküszöm a halott apádra, hogy megkereslek és levágom a szép kis kacsódat, nagyapád régi baltájával.

- Oké mami, ezt megbeszéltük. – válaszolt a helyttartó, aki mindig is szerette a kicsit elmebeteg édesanyját.  

Ekkor azonban kopogtattak az ajtón. Íti, aki viszont nem így érzett a Ganaj mama iránt, elindult kinyitni az ajtót.

Ekkora már Ganaj Túró és elintézte a telefont, és teljes figyelmét az ajtó felé irányította.

A helyttartó nem várt senkit, épp ezért ideges lett egy kicsit. Darts Sicosito nem hívta már egy jó ideje, amiből egyenesen következett, hogy lehet úton volt valahová. Lehet pont ide.

Íti odaért az ajtóhoz, és egy határozott mozdulattal kinyitotta azt. Íti sokat edzett erre a műveletre, és nagyon örült, hogy végre kinyithat egy ajtót.

Az öröme, csak úgy mint az ereje, most elszállt. Az ajtóban ugyanis egy olyan ember állt, akinek nem kellett volna ott lennie. Egy nagyon sötét alak, sötét tettekkel a háta mögött.

(Mármint nem közvetlenül, csak átvitt értelemben. – a szerk.)

Az alak nem volt más mint Darts Mól kút. Arcán düh és olaj volt látható, és a beinvitálást meg sem várva besietett a trónterembe. Íti félve nézett utána, míg a helyttartó pedig ugyan ezt tette, csak elé. Gyorsan felpattant a trónról, mintha csak hely’t tartott volna a shitnek, aki élt is ezzel a lehetőséggel és leült Ganaj Túró helyére. Elővette adóvevőjét, és tárcsázott. Ganaj Túró nem is tudta mit gondoljon. Egyrészt örült, hogy nem a csí sötét nagyura van itt, másrészt viszont egyik shit olyan mint a másik.

Arra viszont, hogy a két shit egyszerre legyen ott, mmár végképp nem számított. A Darts ugyanis mesterét tárcsázta, aki annak a rendje és módja szerint meg is jelent. Ráadásul ez így még rosszabb volt, ugyanis amíg a mester előszeretettel fenyegetett, a tanítványa be is váltotta a fenyegetést. A helyttartó érezte hogy szorul a nyaka körül a hurok.

Amiről kiderült, hogy csak a segédje volt.

- Nagyúr, a terv szerint megérkeztem a Na Búra. – jelentett alázattal Darts Mól kút.

- Helyes. – nyugtázta Sicosito nagyúr.

- Akkor most mi a parancsa, mester?

A Darts mester vetett egy pillantást a helyttartóra és a nyakán lógó segédjére és csak ennyit mondott:

- Tartsd nyitva a szemed.

- Értem, mester. – értette meg Darts Mól kút, mert hogy okos szadista volt ő, majd bontotta a kapcsolatot.

- Még, hogy tartsam nyitva a szemem, ennél hülyébb parancsot se hallottam még. – zsörtölődött magának a shit.

A helyttartó és segédje továbbra is mozdulatlanul álltak.

A shit, egyszer csak megfordult és rájuk meresztette sötét szemét.

- Hozzál kávét! – parancsolta, mély hangján Mól kút.

- Máris uram! – szalutált a helyttartó és indult volna kávéért,  amikor a shit megszólalt.

Megint.

- Nem te, hanem a segéded. Te itt maradsz.

- Íti nem is válaszolt, csak gyorsan kirohant kávéért, magára hagyva a helyttartót.

- Te, idejössz mellém, és segítesz nekem megszervezni a védelmet. – ordított a gonosz Darts.

- Milyen védelmet, nagyúr? – értetlenkedett Ganaj Túró, akinek halvány lila gőze se volt róla, hogy a sötét Mól kút miről beszél.

- A királynő és ostoba csatlósai vissza fognak térni, hogy visszaszerezzék a trónt. Ezt nem engedhetjük. – válaszolt a shit, a szokásosnál jóval nyugodtabban.

- Értem, uram. De a dzsedájokat, hogy intézzük el? Ellenük nem küldhetünk droidokat, a hangárban is nagy…

- Hallgass! – szakította félbe a helyttartó beszédét Mól kút, akit ez egy kicsit megviselt. – A dzsedájokkal én foglalkozom!

Ganaj Túró, ránézett az első látásra elmebetegnek tűnő shitre, és megállapította, hogy másodjára is elmebetegnek tűnt. Arcán fanatizmus lett úrrá, a helyttartó nem tudhatta, azt amit mi, hogy a shit személyes bosszút akar állni, a dzsedájokon, különösképpen az egyiken. Az idősebben, aki a Tatún elbánt vele.

- Közeledünk Koszorúhoz. – jelentette távkommunikációval ezt a nagyon lényeges információt a pilóta, akinek már így is egy sorral több szövege lett, mint amit eredetileg kapott volna.

- Rendben van. – mondta King Kong, a hajó másik végéről, szintén a távolság áthidalására alkalmas eszközzel, ami jelen esetben nem az autó.

Vagy a busz.

Vagy a vonat.

De a lényegre visszatérve, a dzsedáj mesternek még csak mostanra sikerült kipihennie magát. Az ő korában, az ilyesfajta harc elég megerőltető. Bezzeg ha Ubi van harcolt volna.

Ilyen gondolatokon járt a dzsedáj esze, mikor a fent említett ember megjött a kajával.

- Mester, kész az ebéd, amit két órája rendeltél.

- Most már, nem kell. Mindjárt leszállunk, inkább ülj le te is és csatold be magad. Az ebédet meg add oda Jár Járnak.

Ő majd megeszi.

- Értem, mester. – értette meg Ubi van, akiről eddig az jött le ugyan, hogy idióta, de azért egy-két dolgot ő is értett. Bár ez elég ritka volt.

- Amúgy Amdul hol van? – jött a spontán kérdés Kingtől, a Kongtól.

- Elöl van a pilótákkal, épp a repülőgép vezeté… - Ubi van nem tudta befejezni a mondatot, mert a gép ekkor hirtelen átment függőlegesben, ami elősegítette a hajó gyors és fájdalmas földet érését.

De az írói gondviselés megmentette őket, ugyanis a pilótának, volt annyi lélekjelenléte, hogy visszavegye az irányítást. Így pár perc múlva a hajó ismét vízszintesbe volt. Ubi van felállt és kulturáltan elindult hányni.

- Miután kihánytad magad, szólj a pilótának, hogy ne engedjék Amdult a kormány közelébe, kérlek. – szólt a dzsedáj mester.

Az ifjú dzsedáj elindult, hogy a fent említett cselekvéseket elvégezze.

Mármint ebben a sorrendben.

Mert hát ugye, a pilóta se örült volna ha arcon hányják.

De hát ki örült volna? Állandóan ugráltatnak, és állandóan csak a repülés. Az elején izgalmasnak, kalandosnak indul, de aztán azon kapod magad, hogy unod. Az alkohol kilőve, hiszen az még szárazföldön is nagyon veszélyes, ha volán mögé ülsz, hát akkor képzeljük el milyen a levegőben. Az ember tehát nem ihat, és még a benzinkútnál se állhat meg pihenni. A fizetés alacsony, és ezek után ráadásul még a te arcodra nyomja ki valaki a taccsot. Hát nem lehet kellemes.

Ubi van, miután végzett a vécén, mestere kérésének eleget téve, elindult a híd felé. A két helyiség nem volt túl messze egymástól, de az úton így is összetalálkozott jó pár emberrel. A királynő kabinja előtt kubaiak álltak őrt, míg Q-ka és az egyik kubai épp sakkozott az egyik másik – nyitott ajtajú – kabinban. Jár Jár Szarni pedig…

Hát ő speciel nem tartózkodott a hajón.

Azt hogy miért, most ne firtassuk.

Szóval az történt, hogy még induláskor megpróbálta ellopni Ubi van színes  fakardját, mert kíváncsi volt hogyan működik.

Jár Jár sikerrel járt, olyannyira hogy aktiválni is tudta, ezt a gyilkoló eszközt. Elkardozott magában, csak az volt a baj hogy hülye volt. Ez az apróság, azonban most nagy bajba sodorta. Nem vette észre a mögötte közeledő Pannon kapitányt. Az egyik óvatlan mozdulatban, a genny hátra csapott a karddal, ezzel sebet ejtve a katonatiszten. Pannon nem vette ezt jó néven, és miután ártalmatlanná tette Jár Járt egy baseball ütővel, kötelet kötött rá, melynek a végét, a hajó végéhez erősítette, majd mikor felszállt a hajó, kihajította a hajóból, melynek következtében, a genny most a hajó mögött légsíelt.

Mintha sokszor szerepelne a hajó szó.

Csak épp nem szándékosan.

A hídra érve, Ubi van elégedetten látta, hogy a hajó vezetői urai a helyzetnek. Amdul kezét a lábához ragasztották, és bevágták a sarokba.

A hídon lévők közül, senki nem vette észre az ifjú dzsedáj jöttét, és ennek Ubi kivételesen örült is. Kenőmájassal még csak most vette észre, hogy a hajó már belépett Koszorú légkörébe.

Sőt igazából leszálláshoz készült.

Ubi van elővette komlinkjét:

- Mester, megérkeztünk Koszorúra, a hajó most kezdte meg a leszállást.

- Rendben van. – hangzott a nagyon megerőltetett válasz a dzsedáj szájából.

 

 

 

*

 

 

- A Szenátusi gyűlés nem sokára elkezdődik – jelentette be egy teljesen jelentéktelen ember, akinek köbö ennyi szerepe volt , és még sztár gázsit se kapott, ezért az alakításáért.

A királynő, és Pannon kapitány, lelkiekben felkészült a nagy beszédre, amellyel meggyőzik Alfateam kancellárt, arról hogy támogassa a Na Bú visszafoglalását. Azt a kancellárt, akiről két résszel később kiderül, hogy egy elmebeteg, shit lovag.

De ezt majd akkor.

A lényeg az volt, hogy ezen múlt minden. A királynőnek fontos volt, hogy legyen minek a királya lenni, mert most jelenleg úgy tűnt, hogy a helyttartó a király. Ha ezután a mondat után is tudod követni a dolgot, akkor elmondom, hogy Vy Agra és hű segédje belépett egy helyiségbe, ahol az első sorban említett gyűlés fog történni. Az egész szoba alig volt pár négyzetméteres, és a helyzetet tovább rontotta, hogy a szenátorok, vele együtt háromszázharmincnégyen voltak. A szoba közepén egy emelvény volt a kancellárnak, aki persze pont ezért nem igen szorongott. A királynő tudta, hogy egy hosszú, rettenetes, büdös gyűlés lesz ez is.

- A királynő tehát ezekben a percekben kezdte el a tárgyalást. – fejezte be, a jó előre megírt, minden részletre kitérő jelentést King Kong, a kudarcba fulladt tárgyalástól kezdve a kettővel ezelőtti oldalig tartó történésekig.

A dzsedáj tanács tagjai, köztük a két főalak, Joghurt és Ész Winetu egymásra néztek. A végső kérdést az alig nyolcvanöt centit elérő Joghurt tette fel:

- Ubi van. Te meleg vagy?

- Nem. – hazudta Ubi van. Nem kapta fel a vizet, eddigi élete során, sokszor tették fel neki ezt a kérdést. Igazából már kezdte megszokni a dolgot.

- Mester, nem lehetne, hogy a tanítványom nem identitását firtató kérdést, ne most beszéljük meg? – vetette fel a dolgot King Kong, aki úgy érezte, hogy meg kell védenie tanítványát.  Egyrészt azért, mert ez magánügy,  másrészt azért, mert ott volt Amdul is. Ezt egy ifjú előtt megbeszélni, nem a legnyerőbb ötlet.

- De, persze. – mondta Joghurt, de látszott rajta, hogy figyelmét még mindig ez  a téma kötötte le. 

Ész Winetu és látta rajta ezt, ezért úgy döntött, hogy átveszi az irányítást:

- Mit tudsz erről a bizonyos olajos képű harcosról?

- Hát, semmit mester. De úgy harcolt mint egy képzett dzsedáj. Szerintem shit lovag volt.

- Az lehetetlen. – szólt közbe Ki- Aki- Mondja. – A shitek már rég kihaltak.

-  Így van. – helyeselt Ész Winetu. – De mindegy, egyelőre az a fontos, hogy kísérd haza a királynőt és segíts neki amiben tudsz, talán a Na Bún kiderül ennek a sötét harcosnak a kiléte.

- Rendben, mester.

- Ha jól értettem a jelentésed akkor szeretnél a fiúból dzsedáj lovagot faragni. – váltott témát Winetu mester, aki nem ragatt le olyan lényegtelen témánál, mint Ubi van magánélete.

- Így van mester. – helyeselt King Kong. – A fiú nagyon tehetséges, és vele van a csí. Ezt te is érzed.

- Nos, a fiúval tényleg ott a csí, de már öreg. – mondta szigorral Ész. A dzsedájokat egy-két évesen visszük el otthonról, hogy utána a sok pia és drog hatására elkezdjenek hinni a csíbe, és elfelejtsék az igazi családjukat. De még ha szemet is hunynánk a kora felett, akkor is ott van az a másik dolog.

- Ubi van? – kérdezett rá a válaszra King Kong.

- így van. Egyszerre nem lehet két tanítványod, tiltja a vallásunk.

- De mester, már kész vagyok a próbákra, hidd el, lehetek dzsedáj mester. – szólt közbe Ubi van

Ész Winetu elmerengett. Egyenként végig nézett a Dzsedáj Tanács tagjain, akik erre vállrángatással válaszoltak, ezzel jelezve, hogy őket nem igazán érdekli a dolog.

Winetu végül Joghurtra, a nagymesterre nézett.

- Mit gondolsz?  Adjunk esélyt a fiúnak?

Joghurt továbbra is merengett a semmibe, majd ránézett Winetura és aztán Ubi vanra, majd megszólalt:

 -Ez biztos meleg!

 

X. Fejezet

A rejtélyes harcos

 

 

- Képzeljétek, ma kora reggel találtak egy holttestet, és nem messze tőle egy villanyoszlopon logó, kalimpáló férfit. – újságolta Amdul, amint elolvasta az aznapi újságot. Egyszerűbb lett volna odaadni a többieknek, de a fiú inkább elmesélte. – Előzetes vizsgálatok szerint a halott egy drogos rabszolga volt, míg a másik férfi feltehetően a dílerje volt. Senki sem tudja, hogy kikapta el, de a férfi állítása szerint egy fura zöld karddal harcoló másik férfi volt.

Ubi van kétszeresen meglepődött. Először is azért, mert nem is hitte volna, hogy ilyen gyors a sajtó, és az aznap reggel történteket, ugyanazon a napon, délelőtt le is hozták az újságba. Másrészt, felismerte a díler által leírt férfit. Tudta, hogy mestere, tegnap este sokáig kimaradt. Ráadásul a színezett dzsedáj kardja is zöld volt. Összenézett mesterével, aki elengedett egy kis mosolyt. Ubi van ebből rögtön tudta, hogy helyesen vonta le a következtetést.

Reggeli után Kong és Sims hosszasan beszélgettek a konyhában, mely után az asszony nagyon szomorúan, ám mégis büszkén hagyta el a helyiséget.

- Miről beszélgettetek mester? – kérdezte Ubi van, aki nagyon kíváncsi személyiség volt.

Az ifjú dzsedáj látta és érezte mestere vívódását. Az idős mester nem tudta eldönteni, hogy elmondja e neki vagy sem. Végül King Kong erőt vett magán és válaszolt:

- Amdulról. Szeretném ugyanis magammal vinni Koszorúra és dzsedájt faragni belőle.

Ubi vanon, - King Kongot teljesen meglepve – nagy öröm kezdett mutatkozni.

- De hisz ez nagyszerű! Bírom azt az idiótát, jó fej. – mondta mosolyogva az ifjú tanítvány.

- Viszont van még egy kis gond. – szomorodott el Kong. – Vackort meg kell győzni, hogy engedje el. Hiszen Amdul az ő rabszolgája, és az édesanyja belement. Bár van egy tervem.

Ubi van a terv meghallgatása után csak röviden ennyit mondott:

- Csináljuk!

A terv elvégzéséhez két dolog volt szükséges. Egy kis sör, és Vackor fogadás iránt érzett szenvedélye. King Kong látszólag azért is örült tanítványa támogatásának, mert így nem neki kellett a sört vennie.  Már délután volt, amikor Kong és tanítványa elindultak. Vackor természetesen a helyén volt, és épp leltározott, amikor hőseink beléptek a helyiségbe.

- Mit köröstök itt? – kérdez Vackor, kicsit se leplezve gyűlöletét. – Még több mindönt ölakartok vönni tőlöm?

- Hát hogy őszinte legyek, igen. – mondta őszintén Kong. Mondjuk ez el is várható volt, hamár egyszer azt mondta, hogy az lesz.

- Mi kénö ha volna?- kérdezte Vackor rosszat sejtve.

- A fiú. Amdul. – mondta a dzsedáj mester nem kertelve.

- Tö pörvörz pödofil állat. – mondta Vackor felháborodottan. – Nöm szégyöllöd magad? Azt hiszöd, hogy odaadom nököd a fiút, hogy utána kitudja milyön pörvörzségököt művölj völö? Nos ha özt hiszöd, akkor jól gondolod. Mönnyit adnál értö? – tért a pénzügyekre. Vackor mindig is sokat törődött a rabszolgáival, mindig szerette jó kezek alatt, biztonságban tudni őket.

Kong ezután a kérdés után döntött úgy, hogy megvalósítja tervét.

- Fogadjunk! Fogadjunk, hogy hamarabb ürítek ki egy korsó sört, mint te. – ajánlotta Kong, mivel tudta, hogy Vackor ráfog harapni. Mivel hogy imádott fogadni.

Vackoron most is látszott, hogy nem bírja visszafogni magát.

- Én nöm fogadnék öllönöm fiam. Ugyanis nálam gyorsabban sönki söm issza a sört. – mondta büszkén, ám mégis atyáskodóan.

- Először is, nem vagyok a fiad, - oktatta ki a tulajt King Kong – másodszor pedig, nem érdekel, akkor is ki állok ellened, és hogy lásd milyen nagylelkű vagyok, én fizetem a sört.

King Kong ekkor csettintett tanítványának, aki bosszúsan vette elő pénztálcáját és adott oda mesterének pár kreditet.

- Öbbön az ösötbön, azt is böszéljük mög, hogy mi lösz ha én nyörök? – kérdezte Vackor, aki örült annak, hogy nem neki kell fizetnie.

- Ha nyersz, nem öllek meg. – mondta fenyegetően a dzsedáj mester.

- Öz för ajánlatnak tűnik – mondta nagyot nyelve Vackor.

- Akkor talán kezdhetitek is. – javallotta Ubi van. – Ugyanis a pakolás lassan befejeződik, és nem sokára indulnunk kell.

Vackor bement a közeli kocsmába, míg Kongék mentálisan is felkészítették magukat.

Pár perc múlva, a tulaj két korsó sörrel jött vissza, és miután megtörtént a mérlegelés, leültek az asztalhoz.

- Az győz tehát, aki a leghamarabb üríti ki a poharat. – ismertette a szabályokat Ubi, aki átmenetileg átment bíróba. Kezébe vette sípját, majd háromig elpróbált számolni, és amikor rájött hogy nem tud, belefújt a sípjába, ezzel jelezve, hogy indulhat a verseny.

Vackor rögtön elkezdett inni, és alig fél másodperc alatt a söre fele már a máját támadta, King Kong azonban ráérősen nézegette az óráját. Amikor látta, hogy ellenfele poharában már tényleg csak pár kortyni sör van, a dzsedáj mester fogta és kiöntötte a pohár tartalmát az asztalra.   

Vackor diadalittasan kiáltott fel, a levegőbe bokszolt és épp táncra akart perdülni, amikor észrevette ellenfele poharát, aminek tartalma immár az asztalról folyt le.

- Öz..öz mög mi? – mondta kétségbeesetten, majd dühösre váltott. – Te nyomorult csaló, te féreg, ez nem volt fer!

A két dzsedájt nem érte váratlanul Vackor nyelvtani hibájának elmúlása, hiszen mint ahogy azt nektek én, és nekik meg Amdul említette már, amikor Vackor dühös volt az ö-zése elmúlt.

- Nyugodj meg! – nyugtatta le Vackort Ubi van. – Sajnálattal kell közölnöm veled, hogy nincs miért dühöngened. A szabályokat nem értelmezted jól. Ez nem a mi hibánk.

- HE? – kérdezte ingerülten a tulaj.

- A szabály szerint az nyer, aki hamarabb kiüríti a poharat, és ez nem csak ivással volt kivitelezhető.

- Hát, akkor remélem elbúcsúzol Amdultól. Biztosan jól esne neki, hiszen nem sokára már megszűnik rabszolga lenni. – mondta egy kicsit pimaszul Kong.

- Rohadjatok meg! – mondta dühöngve Vackor, de nem szállt vitába a dzsedájokkal, hiszen, egy: félt tőlük, és kettő: a sötét lelke mélyén tudta, hogy tényleg figyelmetlen volt.  

- Örülök, hogy megismerhettelek, a viszont nem látásra. – búcsúzott el Ubi van Kenőmájassal kedvesen, majd kiment az ajtón.

- Viszlát! – mondta King Kong is, majd az ajtóból visszafordulva vigasztalásképp csak ennyit mondott:

- Csak egy kicsin múlott. – azzal kiment, magára hagyva a dühös elmebeteg Vackort.

 

 

*

 

 

Darts Mól kút szitkozódva állt fel a hajón lévő asztalától.

- A francba, már megint szétesett. Nem igaz, hogy nem bírom felépíteni a Mount Everestet legoból.

Mondjuk lehet sokat segített volna neki, ha a hajó nagyobb, vagy ha esetleg a legot rendeltetés szerűen használja. De ezt nem részletezném. A lényeg az, hogy nem rendeltetésszerűen építkezett, és hülye volt.

Mól már épp azon volt, hogy hetvenharmadjára elkezdje építeni a hegyet, - ami ezúttal is kudarccal végződött volna – amikor megszólalt a hajó radarja. Ez akkor történt meg, amikor valami vagy valaki, a hajó 2 méteres körzetében tartózkodott. Mólnak már elege volt, hiszen ez a hang minden második percben megszólalt. Tatú ugyanis tele volt, kis élőlényekkel, akik azzal szórakoztak, hogy fel-alá rohangáltak a sivatagban. Szóval Mól már azon volt, hogy kikapcsolja a berendezést, amely tönkretette többek között az első, a negyedik, az ötödik, a hetedik, a harmincnegyedik és most az előbbi próbálkozását, de tudta, hogy nem szabad. A három szemtelen gömbrobot ugyanis bármelyik percben befuthat. Mól eltakarította a romokat, majd kiment a szabadba.

Végre volt értelme kimenni. Most ugyanis nem egy féreg vagy más állatfajta volt kint, hanem az, amire várt. A három robot egymás mellett felsorakozva lebegett, és ha lett volna lábuk és normális testük, látszott volna, hogy vigyázban állnak.  

- Remélem, jó hírekkel szolgálnak. – mondta Mól keményen.

- Uram, megtaláltuk őket. Mos Apart városában. – mondta az egyik robot, aki engedelmes volt, épp ezért minden további vita nélkül jelentett. A robot hátának az alján volt egy kis nyílás. A robot megfordult farát Mól felé tartva, majd egy kis hanghatással kísérve kiadott egy apró merevlemezt. Ha ezt a cselekvés egy olyan ember látja, aki nem ismeri a robotok működési elvét, könnyen azt hihette volna, hogy a robot most könnyített magán.

Hátul.

Hála Istennek azonban senki ilyen nem tartózkodott a közelben, épp ezért nem volt, aki ezt félreértette volna.

A shit lovag előkapott a köpeny ujjából egy szintén nem túl nagy gépet. A merevlemezt berakta a gépbe, és a gép egyből behozott egy videó fájlt. Mielőtt azonban a Darts megnyitotta volna a fájlt, a robotokat lemészárolta, a roncsokat pedig elásta valahol messze. Aztán kényelmesen leült.

Volna, ha egy robot nem élte volna túl a támadást. Mól felismerte a robotot, a három közül ez volt az, aki a küldetés elején összeveszett vele. Akkor még szüksége volt rá, most viszont már nincs. Ennek a gondolatsornak az volt a vége, hogy a shit megtámadta a félig már üzemen kívül helyezett robotot.

Újra.

A szerkezet kitért a pirosra színezett fakard elől, de ellenfele ökle elől már nem tudott. Nagy erővel csapódott bele a hajó oldalába, majd a földre zuhant.

Mól, mint aki jól végezte dolgát, leült a székre és elkezdte nézni a videót.

A shit felismerte célpontját, az egyik dzsedáj lovagot, aki épp most ugrott le az erkélyről.  Egyenes egy fegyveres férfi elé. A fickó rálőtt, ám a dzsedáj ügyesen hárította a lövéseket, majd egy tigris bukfenccel, mögé került. A férfi – akiről Mól megállapította, hogy drogos – immár le volt fegyverezve. A dzsedáj lovag ekkor a csí segítségével felemelte a férfit és felrakta a villanyoszlopra, aztán elment.

- Még hogy mi vagyunk a kegyetlenek. – mondta a shit, miközben megnyitott egy újabb videó fájlt.

Itt már délután volt. Két férfi és egy fiú sétált, azelőtt a ház előtt, ahonnan a dzsedáj kiugrott. Mól kút úgy gondolta valami fontos dologról beszélhetnek, ám sajnos hang nem volt hozzá. A fiú boldogan üvöltött fel, kiabált valamit, aztán a házból épp most kilépő nőre nézett, és elkomorodott. Aztán mindenki bement a lakásba.

- Vajon miről beszélhettek? – tette fel a kérdést magának Mól, tudván hogy senki sem válaszol rá.

Ám valaki mégis válaszolt.

- Arról, hogy a fiút magukkal akarják vinni, hogy dzsedájt képezzenek belőle. – mondta egy fáradt, megtört gépi hang, a shit mögött.

Mól nem volt egy ijedős fajta, de most úgy megijedt, hogy majdnem lángra kapott az olajos arca. Hátra nézett és meglátta azt a robotot, akit épp az előbb intézett el.

Kétszer is.

- Hát te még mindig élsz? – kérdezte Mól dühösen, és meg sem várva a robot nyilvánvaló válaszát, hirtelen eldobta fakardját, ami ismét átvágta a robotot, majd bumerángként visszarepült gazdája kezébe.

- Azért, mondjuk megköszönhetted volna az infót. – mondta elhaló, sípoló hangon a robot, majd sokadjára is kikapcsolt.

- Már kezdett nagyon idegesíteni ez az istenverte gép. – mondta most már nyugodtan Mól kút. 

- Tehát magukkal viszik a kölyköt. – gondolta magában, és megnyitotta a harmadik, egyben utolsó fájlt.

A videón természetesen a két dzsedáj volt látható, valamint – Mól felismerte őket, a legfrissebb Na Bú-i jelentésekből – egy csoport kubai. Hajóalkatrészeket pakoltak be egy kis furgonba. Valamint pár rekesz rumot. A kamera, két droid felé fordult. Egy kis szemetes szerűség, és egy Csak Norrisra hasonló droid nagyban beszélgetett. Legalábbis a magasabbik beszélt, a kisebbnek ugyanis nem volt szája.

Mól összegezte magában a látottakat. A dzsedájok tehát nem sokára indulnak. Neki pedig meg kéne akadályozni ezt.

- Az lesz a legjobb, ha a hajónál csapok rajtuk. – gondolkodott magában, ugyanis két építkezés közben sikerült bemérnie a menekülők hajóját egy kósza hívás segítségével. Valaki a hajóról ugyanis használta a mobilját. Azt viszont a 12-es korhatár tiltja, hogy elmondjam mire. Elég csak annyi, hogy…nem még azt se szabad.

- Már csak az a kérdés – kezdte most már hangosan – hogy…

A Darts megállt, körül nézett, nehogy megint úgy járjon, mint az előbb. Azonban nem látott senkit, ezért nyugodtan folytatta:

- Mikor indulnak?

- Ha jól halottam a helyszínen, akkor ma délután ötkor. – szólalt meg a robot.

Mól az órájára pillantott és nagyon rossz érzés lett úrrá rajta.

- Úristen már fél öt van! – kiáltott fel.

- Hát a helyedben én sietnék. – tanácsolta a robot, kútnak.

- Na ne mond, - fortyogott Mól és berohant hajójába.

Nem sokkal később, motor hangja hallatszódott, és hirtelen a sötét ruhás shit kirepült motorjával, majd elindult.

Csak előbb leállította a hajó elektromos riasztóját és jeladóját, aztán tényleg elindult.

Csak azért fordult még vissza, hogy elpakolja a legot, majd ismét kirohant motorjához, ismét ráült és elindult.

- Sok szerencsét. – kiabálta a robot utána.

- Kösz. – köszönte meg Mól, mert annyira azért nem volt tapló, majd hirtelen lefékezett. Olyan hirtelen jutott el az agyáig a felismerés, amilyen hirtelen csak lehet. Leszállt a motorról és elindult a robot felé.

A robot most már rájött, hogy lebukott. A shit kezében felizzodt a piros fényfakard és – a mai nap során sokadjára is- lesújtott.

- Gyerünk Amdul, siess. – sürgette Kong az ifjút. – Tudod, hogy késésben vagyunk.

- Megyek már, megyek. – kiáltott vissza Amdul a házból.

Sims Skywalkman, a dzsedáj mester felé fordult, és kimondta a könyv legkomolyabb mondatát:

- Vigyázzon rá. Kérem.

- Ne féljen, nem esik bántódása. – nyugtatta meg az idős dzsedáj, az aggódó anyát.

Ubi van, Jár Jár és Q-Ka már majdnem sírtak, amikor Amdul kilépett a házból az utcára. Mögötte Sztrip-10 és több év szép és kevésbé szép emléke.

- Hát vigyázz magadra Sztrip-10 és csak csínján költsd a pénzt a didi bárban. – köszönt el Amdul, az általa épített droidtól. Sztrip-10 ha tudott volna, biztosan sírt volna.

Amdul végül anyjához fordult.

- Ég veled anya, és te is vigyázz magadra. – mondta könnyeivel küszködve Amdul.

-  Szeretlek Amdul, ezt soha ne feledd. Ég veled, fiam. – búcsúzott el Sims a fiától.

- Visszajövök, ígérem. – mondta Amdul.

- Tudom. – mondta Sims és könnyes arcán megjelent egy kis mosoly.

Kongék is gyorsan elbúcsúztak és Amdullal együtt elindultak a hajó felé. A Koszorú bolygóra, ott hagyva a még mindig síró, magányos Sims Skywalkmant.

A hajó nem volt nagyon messze a városhatártól, így az út nem volt elviselhetetlen.

Csak Amdulnak. De hát ő még fiatal volt, a szervezete még nem szokta meg a hosszú távú gyaloglást. Csak a foghúzást. 

Kong azonban segített a fiúnak és támogatta, ahogy tudta.

- Menjetek előre. – fordult Ubi felé King Kong, amikor a hajó már elég közel volt. – Én segítek Amdulnak.

Ubi bólintott, majd Jár Járral és Q-Kával folytatták az utat. Kong a leghátul kullogó, a szinte már a földben kúszó Amdulhoz sietett.

- Jól vagy? – kérdezte leguggolva, de a választ már sejtette előre. 

-  Hát…hát…egy..picit..höö..fáradt vagyok. – lihegte Amdul.

Kong épp fel akarta ajánlani segítségét, amikor motorzajra lett figyelmes, és ez nem az akkor felszálló hajó zaja volt. Kong felegyenesedett és meglátta a közelgő bajt.

- Amdul fuss a géphez! – kiáltotta Kong.

- Kösz. – mondta kicsit dühösen Amdul. – Ha nem látnád, mindjárt összeesem.

- Nem érdekelnek a problémáid. – kiáltott továbbra is a dzsedáj mester. – Fuss a hajóhoz és szólj, hogy szálljanak fel vagy megdöglesz.

Ez az utolsó szó nagy hatással volt Amdulra. Rögtön felállt és elkezdett a hajó felé rohanni.

King Kong közben az egyre közelgő sötét alakot figyelte. Aki már szinte az orra előtt volt.

A dzsedáj mester átadta magát a csínek, - mint ahogy azt mindigis szokta – majd elővette fegyverét és védelmi pozíciót vett fel.

A száguldó motoros, amikor Kongtól csak pár centire volt, felugrott a járműről, és már a levegőben elővette harci eszközét ő is, majd földet érése után, támadott.

Miközben a motor nekiütközött egy sziklának, - ami egyedüliként állt a sivatag közepén – a zöld és a piros fakard egymásnak csapódott.

 

IX. Fejezet

A fogat-húzó verseny

 

 

King Kongnak könnyebb volt meggyőznie Vackort mint gondolta. Vackor kifejezetten örült, hogy elnyerheti Kongék összes vagyonát, így az sem érdekelte, hogy Amdul lenne az a versenyző, aki ellene versenyezne. A fogadás tétje a következő volt. Ha Vackor nyer, akkor elnyeri Kong összes pénzét, és a hajóját, míg ha Kong nyer, akkor a dzsedáj elvihet harminc liter rumot, és a hajtóművet. Ubi van kockázatosnak tartotta ezt a fogadást, és a királynő is biztosan annak tartotta volna.

Ha tudta volna.

De nem tudta.

A versenyig csak pár nap volt. Szám szerint kettő. A két dzsedáj meg Jár Jár, addig Amduléknál szállt meg. Amdul anyja, Sims Skywalkman egyáltalán nem örült a fiú versenyének. De ezzel nem volt egyedül. King Kong sem volt kifejezetten boldog. Sokszor látott már ilyen versenyt, és a résztvevőknek, ez a megmérettetés, igen fájdalmas volt. Ubi van és Jár Jár azonban nagyon is boldogok voltak. Ennek fő oka az lehetett, hogy nem tudták mi az a fogat-húzó verseny, és a többiek meg nem mondták el nekik. Így nem volt miért aggódniuk.

- De komolyan muszáj ezt? Hisz ő még kisgyerek. – rimánkodott King Kongnak, Sims. – Épp most hagyta abba, azt hittem megnyugodhatok, erre maguk jönnek és maguk miatt újra elkezdi ezt az őrültséget.

- Asszonyom, én sem örülök a fiú döntésének. De senki más nem segítene nekünk. Az ön fia az utolsó reményünk.  

Simsen látszott, hogy még akarna mondani valamit Kongnak, de végülis nem szólt semmit. Inkább kiment és nekiállt a vacsora sütésének. King Kong félrevonult és meditatív állapotba hozta magát. Ubi van, Amdul és Jár Jár pedig Amdul szobájában az új XBOX-on játszottak. Távoli bolygó volt Tatú, de azért ide is eljutottak a technika legújabb vívmányai. Újdonság volt, hogy Ubi van már nem akarta megölni Jár Járt, mert miután kirúgta a gépből ezt a szerencsétlen állatot, úgy érezte, hogy mostmár kvittek. Mondjuk, Jár Jár ezt nem így látta. Továbbra is bosszút forralt, de egyelőre örült a békének.

- Amúgy erre a versenyre, nem kell készülni, vagy ilyenek? – kérdezte játék közben Ubi van, Amdult.

- Hát nem igazán, csak egy spéci szerszám kell hozzá, meg tűrőképesség. – válaszolta Amdul szinte oda se figyelve. Ubi van nem igazán értette a dolgot, ő, valahogy ha említették ezt a versenyt mindig lovakra, vagy esetleg kocsikra gondolt.

Két óra múlva következett a vacsora. Sims megterítette az asztalt és már tálalta is a vacsorát. Jár Jár, Ubi és Amdul együtt jöttek ki a szobából. Kong pedig telefonját a füléhez tartva érkezett meg a vacsora helyére, a konyhába.

- Akkor mondom mégegyszer, küldjék a megadott koordinátákra azt a droidot, aki megmentett minket. Igen azt. Q-Kát. – mondta egy kicsit dühösen a dzsedáj mester, majd lecsapta a készüléket.

Pár perc hallgatás után, Ubi van szólalt meg:

- Mester, minek hívtad ide Q-Kát?

- Ja, csak hogy ne unatkozzon. Ráadásul segítségére lehet Simsnek is. Mos, főz, takarít. – válaszolta Kong, majd egy kis mosolyt is eleresztett.

- Mond Kong, ez a Q-Ka droid? – kérdezte Amdul.

- Ne tegezz te kis tetű! – mondta kedvesen King Kong – Amúgy igen. Miért érdekel?

- Csak mert nekem is van egy droidom. Én terveztem és építettem, még mikor Vackor a didi bárban dolgozott, és jártam oda takarítani. – mondta Amdul szinte büszkén. De hogy mire volt büszke, arra hogy a didi bárban dolgozott, vagy, hogy épített egy droidot, azt nem tudni.

- Az tök király – ámuldozott Jár Jár. – megmutatod?

- Persze egy pillanat. – válaszolt Amdul és kirohant a konyhából. A többiek addig elkezdtek enni, és jókat beszélgetni. Úgy tűnt Sims is lenyugodott és most már kész volt kedves lenni. Amdul a másodikra ért vissza. Egy kicsi sértődöttséget lehetett rajta észrevenni, amiért nélküle kezdtek enni, de végülis nem mondott semmit ezzel kapcsolatban. Helyette behívta droidját.

Egy furcsa, burkolat nélküli, leginkább Csak Norrisra hasonlító droid látványa tárult a vendégek szeme elé.

- Bocsánat a késésért, csak azok a szemét va-kondok megint betörtek és elvitték szerencsétlennek a fél szemét. Szóval megkerestem és halomra öltem őket. Aztán visszahoztam a szemet és beindítottam az én nagyszerű gépemet. – itt egy kis szünetet tartott, hátha valaki felsikít izgalmában, netán valaki el is ájul, majd miután látta, hogy ebből egyik sem következik be folytatta. – Ő itt Sztrip-10.

A két dzsedáj elismerően nézett Amdulra és megis dicsérték, Jár Jár viszont lemaradt a va-kondok halomra ölésénél. Úgy érezte most nagyon meg fog változni az ő és a fiú kapcsolata. Elkezdett félni Amdultól.

- Jó napot! A nevem Sztrip-10 Csak Norris utánzat és hatmillió nyelven is beszélő droid vagyok. – mutatkozott be Sztrip-10.

- Mond csak Amdul, hogy tuszkoltál bele a szájába hatmillió nyelvet? Innen egy se látszik. – fordult a fiú felé Ubi, ám mestere megsuhintotta őt egy tányérral, ezzel jelezve azt, hogy most épp egy nagyon hülye kérdést tett fel.

 

 

*

 

 

A verseny egy közeli kocsma hátsó részében került megrendezésre. Ez, valamint hogy az udvar kisebb volt, mint a kocsma pultja, épp elég volt arra, hogy megzavarja Ubi vant. Mert így már tényleg nem volt halvány sejtelme sem arról, hogy miről is szól ez a rendezvény. A kis csapat elég korán elindult, így nem is volt csoda, hogy ők értek a helyszínre legelőször.

Mármint a versenyzők közül.

A szurkolók már ott voltak, és a rendezvény szervezői is.

Valamint Vackor.

Az ő által benevezett és kiképzett versenyzőt támogatta, testileg, lelkileg.  Ergo, mégsem hőseink voltak a legelsők. Amdul felismerte Vackor ”tanítványát”. Már sokszor harcolt vele az ehhez hasonló versenyeken. Egy drogos, leginkább pincsihez hasonló ellenfele, nem a fer játékáról volt híres. Mindig hamisított és ezért igen jó időeredményeket produkált. Arról, hogy pontosan mit is hamisított, majd egy kicsit később beszélek. A lényeg az, hogy egy mocskos kis csaló volt, akit mindenki utált.

Kivéve Vackort. Ő ugyanis szép kis summát nyert a csalásokkal, így egy idő után ő maga is elkezdett rosszban sántikálni. Versenyről versenyre azon gondolkozott, hogy milyen rafinált módon is tudnák átverni a népet.

A versenyzők és mentoraik már szép lassan megérkeztek, így elkezdődhetett a verseny. Akik mégsem érkeztek meg, azokat félholtra verték, és egy órát nyomtak az ülepükbe, hogy megtanulják, hogy késni bűn. Ez a procedúra jó hatással volt a többi versenyzőre, hiszen eléggé elvette a kedvüket a késéstől.

Egy furcsa élőlény mászott fel a tálakkal megrakott asztalokkal szemben álló színpad szerűségre. Ubi van azt is megtudta Amdultól, hogy egykori versenyző, aki a csúcson hagyta abba. Azóta műfogsorral él. Ekkor kezdett leesni az ifjú dzsedájnak, hogy miről is szól ez a verseny.

- Köszöntök mindenkit a huszonötödik alkalommal megrendezett fogat-húzó versenyen. – kezdte el beszédét az élőlény. A későktől elnézést kérünk az órás büntetésért, de csak ezzel tudjuk a többieket meggyőzni arról, hogy késni nem túl jó dolog. Megkérem a…- itt megigazította a fogsorát - …versenyzőket, hogy foglalják el helyüket. Amdul és a másik nyolc versenyző beállt az asztal mögé, és a tálban található kis zsineget, rákötötték a fogukra. Eközben Amdul legnagyobb ellensége, a Csaló is akcióba lendült. Mikor nem figyelt oda senki, gyorsan behelyezte, a be- és kiszedhető tejfogat. King Kong és Ubi van azonban megérezték a csí segítségével, ezt az aljasságot, és amikor a Csaló se figyelt oda, egy jó erős pillanat ragasztóval, vékonyan bekenték a műfogat. Ezzel is megpecsételve Vackor és versenyzője sorsát. Épp ezért a két dzsedáj teljesen nyugodtan ment el inni egy felest, amíg a verseny folyt, hiszen tudták, hogy Amdul legnagyobb ellenfele már nem győzhet.

- Mester, a berakodást hamar el kell intézni. Minél többet időzünk, annál tovább tart, míg eljutunk Koszorúra, és a helyttartó is tovább tarthatja királyi helyét a Na Bú-n. – vonta le a teljesen helyes következtetést Ubi.

- Nos igen, szólok Pannonnak, hogy küldjön pár kubait. Ők majd bepakolnak. – válaszolta Kong, aki csak egy kicsit volt nagyon lusta.

A megmérettetés nem tartott, csak mindössze félóráig. Amikor Jár Járék meghallották a verseny befejezését jelentő kürt hangot, rögtön elindultak visszafelé, a verseny helyszínére. Örömmel nyugtázták, hogy Amdul áll a dobogó legfelső fokán. A fiú véres arca büszkeséget és boldogságot sugárzott. Egyik kezében az első helyért járó aranycsoki serleg, a másik kezében pedig a győztes zsineg és a rajta lévő fog volt. A Csaló, valamint Vackor pedig valahol a háttérben, próbálta kiszedni az odaragasztott műfogat.

King Kongnak furcsa érzése támadt.  Egy húsz év körüli fiút látott, aki nagyon hasonlított Amdulra.

Lehet azért, mert ő is volt. Viszont ami a legérdekesebb volt, Amdul dzsedáj volt. Ekkor a kép eltűnt. Az idős dzsedáj tudta mit kell tennie. Vagy legalábbis sejtette. Ez a látomás, azt igazolta, amire már nem egyszer gondolt, mióta megismerte a fiút. Jó reflexek, tehetség, és gyors felfogás. Ezek a feltételek elengedhetetlenek voltak egy dzsedájnak, és a fiúnak mindhárom tulajdonsága megvolt. Bár egy kicsit makacsnak ismerte meg a dzsedáj mester, az elmúlt pár nap alatt, de Kong tudta, a fiúból dzsedájt kell faragnia. Ez a felismerés csak most állt össze benne. King Kong már kezdett eufórikus hangulatba kerülni, amikor eszébe jutott az az egyetlen, aprócska, iciri-piciri probléma, ami beleköphet a fiúval kapcsolatos dzsedáj álmaiba. Mégpedig az, hogy Amdul rabszolga volt, és ahhoz hogy elvihesse magával Koszorúra, és meggyőzze a Dzsedáj Tanácsot arról, hogy a fiút ki kell tanítani, bizony attól az élőlénytől kellett engedélyt kérnie, akit épp az előbb fosztott ki. Vagyis Vackortól. Már előre irtózott a gondolattól, hogy még egy szívességet kell kérnie.

 

 

*

 

 

 Egy hajó lépett be Tatú légkörébe. Nem hogy belépett, de le is szállt. Bár nem, ez a bizonyos leszállás, nem volt túl sima. Mivel fejjel lefelé sikerült végrehajtani ezt a bonyolult manővert. Egy sötét árny szitkozódva szállt ki a hajóból.

- Mi a f…ér nem sikerül soha se ez a k… leszállás – ordibált suttogva. Senki se tudja, hogy ezt hogy csinálta. Az alak elég bunkó volt, az iskolában se tanították meg neki, hogy nem szabad káromkodni.

A sötét alak arca még sötétebb volt, és furcsa olajszerű anyag folyt a képéről. A fejebúbján pedig négy szarv ékeskedett. Magyarul nagyon randa egy fickó volt.

Miután kitombolta magát, egy kicsibb távolabb ment a hajójától és koncentrálni kezdett. Becsukta vörösen fénylő szemeit, majd várt. Várt. Várt. Egyszer csak megtörtént az, amire valószínűleg várt. A hajó felemelkedett, szép lassan. Majd megfordult, és lezuhant a földre. Egyszóval, most már úgy állt a homokban, mint ahogy egy rendes hajónak állnia kell. Kivéve persze ha az illető hajó nem olyan, mint egy normális.

De ez olyan volt. Tehát erről ennyit.

A hajó rámpája lenyílt, és három gömbszerű robot repült ki belőle. Mindhárom a sötét alak felé repült.

- Mi a parancsa főnök? – kérdezte az elől lévő gömb, aki nyilvánvalóan a másik kettőnél bátrabb volt.

- Íme a körözött dzsedájok és a királynő leírása, adatai. Ezen a bolygón vannak. Keressétek meg őket, és a hajójukat, és jelezzétek, ha elindulnak a jármű felé. – jött a félelmetesen fagyos hangtól a parancs.

- Pontosan melyik jármű felé? – kérdezett vissza a robot, akinek nem telepítettek fel, gondolkozó programokat, mint például a droidoknak.

- A hajó felé te konzerv. – emelte fel a hangját a sötét alak.

- Anyád! – szólt be a robot, aki lehet hogy hülye volt, de ugyanannyira bátor is.  Ez az igen pozitív tulajdonság fogja okozni a vesztét.

- Ne sértegess, mert széjjelváglak. – fenyegetőzött az árny.

- Nem téged sértegettelek, hanem az anyádat. – feleselt vissza továbbra is gömb. A többiek inkább hátra húzódtak. Az árny arcán látszódott a düh, még akkor is, ha sötét volt. A sötét alak azonban most az egyszer türtőztette magát. Mivel szüksége volt a robotokra.

- Csak mennyetek! – szólt végül az alak nyugalmat erőltetve magára. A három gömb robot, a további veszekedést elkerülve elindult a legközelebbi városba megkeresni a körözött személyeket. A sötét alak egy darabig nézte őket, aztán visszament a hajójára és nekiült legózni.

 

 

*

 

 

Este nagy buli volt Amduléknál. Mindenki ott volt, aki számít. Vagyis a két dzsedáj, Jár Jár, Amdul, Sims, Sztrip-10 és Q-Ka. Mindenki alkoholizált, kivéve a droidokat és Amdult. Mindenki nagyon boldog volt, csak a kubaiak nem. Mivel ők pakolták be a hajóalkatrészeket és a több láda rumot a kisfurgonba.

Tehát bent volt a nép, kivéve egy embert. King Kong pár sör után, már az erkélyen ült, és bámulta az utcákat. A hajléktalanokat, a részegeket, a fiatalokat, a részeg hajléktalonokat, akik ráadásul fiatalok is voltak.

A dzsedáj mester nem bírt másra gondolni csak a víziójára és arra, hogy miképp fogja meggyőzni Vackort. Semmi se jutott eszébe, tanítványának pedig nem akart szólni mivel lehet, hogy enyhe féltékenység lett volna úrrá Ubin.  Ezért inkább a segítségkérésről lemondott a dzsedáj mester. Az utcák kihaltak voltak, a fent említett értelmiségieken kívül, nem tartózkodott senki sem a szabadba. Az egyik szűk utcán három gömb alakú robotszerűség haladt el. Egy másikba, pedig egy drogos lőtte be magát. Aztán meg a díler őt lőtte.

Le.

Kong nem nagyon figyelt oda erre a bűntettre, hiszen saját problémái jobban lekötötték. Pedig normális esetben a díler után ment volna, és jól ellátta volna a baját. De hát hősünk, most elég gondterhelt volt. Aztán hirtelen egy jó ötlet jutott az eszébe. Vagyis egy ötlet jutott az eszébe, amiről Kong úgy gondolta, hogy jó lehet.

- Érdemes lehet megpróbálni. – gondolta magában a dzsedáj mester, és azzal hogy talált megoldást a bajára, újra előbújt a kötelességtudó énje. Erőt vett magán, teleszívta tüdejét, átadta magát a csínek, becélozta a már menekülő drogdílert és kiugrott a harmadik emeleti erkélyről.

 

VIII. Fejezet

Kell a pénz!!

 

Meleg volt és büdös. Ez a két tulajdonság megszokott volt a Tatún. Ha az ember oda akart utazni, akkor nagyon alaposan fel kellett készülni, a különböző viszonyokra az utazási prospektusokból. Erre azonban nem volt mód, mivel ezt a bolygót csak nagyon kevesen hagyták el élve, és ha valamilyen csoda folyamán mégis sikerült valakinek elszökni innen, az mire hazaért teljesen megőrült. A nagy elhalálozási aránynak viszont nem csak a szaghoz és meleghez volt köze. Hanem a va-kondokhoz is. Ők ugyanis előszeretettel rabolták ki a szagtól megtébolyult, és a melegtől kiszáradt gazdag turistákat. A kirabolt turistáknak pedig nem volt pénzük se vízre, se pedig orrcsipeszre. Ergo elég hamar meghaltak. Vagyis a va-kondok teszik lehetetlenné az életet ezen a bolygót. Ezért érdemes ide szegényen, pénz nélkül jönni. Viszont ezt senki nem tudhatja meg, mivel valakinek ezt át kéne élnie, hogy utána elmesélhesse a többieknek. De az életben maradás esélyeit már tisztáztuk. Hehe.

Az egyik vakond osztag épp a közeli Mos Apart város mellett voltak és a fent említett biztos anyagi forrással rendelkező turistákra vadásztak, amikor az égen megpillantottak egy közelgő hajót.

- Főnők, főnök! Hajó!- szólította meg az egyik va-kond a másikat, aki nyilván a főnöki beosztásban volt.

A főnök, akit mellesleg Ferinek hívtak, és nagy görbe és hosszú orráról ismertek fel a többiek, az égre pillantott.

- Milyen hajó az? – kérdezte Feri a harmadik beszélni tudó va-kondot, aki valamilyen kukkoló szerepben volt. Amaz előkapta távcsövét, majd egy ideig az eget fürkészte. Végül így szólt:

- C-4-es típusú hajó uram. Kubai.

- Haha. Azok tele vannak pénzzel. Gyerünk! Minden osztag készüljön fel a támadásra.

- De uram, ha lelőjük őket, akkor a pénz is megsérülhet. – okoskodott okoska. Legalábbis a többiek így hívták.

-  Csak teszünk róla, hogy lezuhanjanak – gonoszkodott Feri – majd a túlélők megölése után, elvesszük a megmaradt pénzt.

- Whao! Főnök, hogy te milyen okos vagy!- ámuldozott egy másik va-kond, aki valószínű, hogy a talpnyaló szerepét töltötte be.

- Nos, hát igen. – szerénykedett Feri – Ezért vagyok én a főnök és nem te.

A hajó egyre közelebb került, így Feri elérkezettnek látta az időt, hogy elindítsa a támadás első részét.

- Alfa egység, támadás!! – ordította jó vezetőhöz méltóan Feri.

- De uram, nincs alfa egység. Sőt még béta sem. – szólt be megint okoska, aki nem bírta tartani a száját.

- ööö…hát akkor, okoska, Viktor, Gábor és még te is Ibolya lőjetek!! – mondta zavartan ám mégis határozottan Feri. - Te pedig Gordon fiam! Hozd a páncélöklödet, amit Karácsonyra kaptál, és a barátaiddal szereld össze.

A harc tehát elkezdődött. A harc, ami abból állt, hogy a Va-kondok támadnak, a hajó meg csak közeleg.

A lövésektől nem lehetett hallani semmit. Így azt sem, hogy Feri ordibál.

- Álljatok már le, ti idióták! Gyerünk, tüzet szüntess!!

Ám ez senkit nem hatott meg. Feri nem hiába kiabált, mint az állat. Mivel ő ésszel lövöldözött, ezért észrevette a gépből kiugró embereket. Illetve csak két embert. A harmadik inkább kiesett. A többiek viszont ezt nem vették észre, mivel vaktában lövöldöztek. A két ember meg csak közeledett. Feri kénytelen volt feladni az ordibálást és célba vette őket. Hamar kiderült, hogy ide kevés lesz a pisztoly. A lövedékeket ugyanis hárították két, színes kardszerű eszközzel. Tatú vidéki bolygócska volt, így az ott lakok azt sem tudták, hogy mik azok a dzsedájok.

Feri érezte, hogy meghűl ereiben a vér. Egy pillanatnyi boldogsága azért mégis csak volt. A harmadik ember-, akiről Feri a távolság csökkenésekor megtudta, hogy valójában nem is ember- lezuhant. A boldogság azonban két dolog miatt és szertefoszlott. Egy: a hajó annyira nem volt magasan, tehát az élőlény biztos nem halt meg. Kettő: A két kardos földet ért, közvetlenül mellette. Mostmár a többiek is észrevették őket. Feri már a nyakán érezte a kardot, így bátor döntésre szánta el magát.

 

 

*

 

 

A két dzsedáj simán földet ért, és elkezdte a harcot a va-kondokkal. King Kong figyelmét nem kerülte el az a tény, hogy Jár Jár lezuhant, de jelen pillanatban nagyon nem érdekelte. A két dzsedáj három részre osztotta a társaságot. Az egyik tábor Ubi vant támadta meg, a másik pedig King Kongot. A harmadik tábor…hát igen ők menekültek. És be kell látni ők voltan többségben. Kong gondolkodott rajta, hogy útjukat állja, de végülis nem gyilkolni ment. A harmadik csapat élén egy fura hosszú és egyben görbe orrú va-kond üvöltött.

- Futás!! Gyerünk csak bátran! Gyere már fiam!

King Kong látta, hogy a férfi kinek ordibál. A fiú lesem tagadhatta volna apját. Az orra ugyanolyan volt mint az apjának. Kong logikusan vonta le a következtetést, hogy a gyerek enyhén hülye. Ugyanis még ki sem ugrottak a gépből, de a kisgyerek és a barátai már a páncélököllel szerencsétlenkedtek, és még most se jutottak előbbre.

- Micsoda család lehet. – gondolta magában a dzsedáj mester. – A fiú hülye, az apja meg gyáva.

Nem is kell mondanom, hogy a csata hamar véget ért. A harmadik egység elmenekült, a többiek meg meghaltak.

A két dzsedáj tiszteletüket kifejezve elégették a holttesteket halomra, majd mentek megkeresni Jár Járt. Szarni alig néhány méterre feküdt a csata helyszínétől. Ahhoz képest, hogy nem volt ejtőernyője, egészen jó állapotban volt. Nem tört el semmije, csak egy kicsit megzúzódott a karja.

Meg a lába.

Meg a feje.

De amúgy jól volt.

- Gyerünk, menjünk be a városba. – mondta Kong, akit továbbra sem érdekelt a genny egészségi állapota. Ugyanis kezdett elege lenni, hogy annak mindig van valamilyen baja.

Jár Jár és Ubi van szó nélkül követték a dzsedáj mestert.

A város tényleg nem volt messze. Sőt, nagyon is közel volt. Olyannyira, hogy még a városba beérve tisztán kivehető volt az egyik halott va-kond karján lévő, hamis Rolex. Ahhoz képest, hogy nem volt nagyon ismert ez a bolygó, a fővárosában Mos Apartban elég nagy volt a forgalom. Persze itt nem turistákra kell gondolni, mert ők érthető és már sokszor tisztázott okok miatt nem lehetnek itt. Viszont sok volt a helybeli. Akik viszont totál elmebetegek voltak.

De tényleg.

Kong épp lelépett volna a járdáról, amikor is majdnem elcsapta őt egy biciklis. Utána meg még neki állt följebb. Ordibált, csapkodott, verte magát.

A végén már King Kong is.

Őt.

A dzsedáj mester érezte, hogy nem fogja sokáig bírni itt. A sok idegbeteg gázoló, a bűz és a rohadt meleg időjárás nem neki való.

- Mester, nézd! – szólította meg az épp ezen elmélkedő mestert, tanítványa.

King Kong arra fordította fejét amerre tanítványa mutatott. Egy bolt állt ott. Nem is akármilyen:

NONSTOP VEGYES ÉS HAJTÓMŰVEL KERESKEDŐ KISBOLT

Hőseink azért szálltak le, hogy hajtóművet és több liter rumot vegyenek, de álmukban sem gondolták volna, hogy mindezt egy helyen megtehetik.

- Király! – mondta ki tömören véleményét King Kong.

A dzsedáj mester lépett be először a boltba, majd Ubi van és végül Jár Jár. A boltban nagyon kevesen voltak. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor senki nem volt bent. Ezen Kong meglepődött, hiszen nehéz egy olyan helyet, ahol ennyi minden kapható.

Több polc mellett elsétáltak, mire kezdett az őszülő dzsedáj mesternek leesni, hogy mi lehet ennek az ürességnek az oka. Az árak ugyanis piszkosul magasak voltak. Úgy látszik ide is eljutottak a válságos idők, amely már egy ideje bejárta a galaxist. Sok ember a gatyáját is eladta már, ami így nehézzé tette az öltözködést. Így, ruha nélkül, viszont könnyebb lett elkapni a különböző betegségeket. Ami pedig kevesebb gyereket eredményezett. De hát hogy is ne eredményezett volna kevesebb gyereket, hiszen senki sem szeretne egy beteg, taknyos, fekélyes valakivel lefeküdni. Ha pedig nem születnek gyerekek, akkor az emberiségnek annyi.

- Sögíthötök valamibön?- szólalt meg egy hang valahonnan a sarokból. King Kong odapillantott és meglátta az eladót. Egy furcsa kékszínű és szárnyas jószág volt. Úgy nézett ki, mint akit egy átmulatott éjszaka után lehánytak. A dzsedáj mester ekkor elolvasta a névtábláját.

Vagyis elolvasta volna.

Ha lett volna neki.

De.

Nem volt.

- Igen, egy C-4-es típusú hajóba keresek hajtóművet.

- Cé négyös hajtómű? Az van. Kövössön.

A dzsedáj mester elindult a furcsa beszédű élőlény után, de még két társának gyorsan hátraszólt:

- Ti maradjatok itt. És lehetőleg ne öljétek le egymást.

- Ne féljen, vigyázok rájuk. – felelte egy tök új figura.

A fiú kicsi volt és ártatlan, mint a ma született fekete bárány. Kong nyolc év körülire saccolta a fiú életkorát. Rengeteg dolog kavargott a fejében. Vajon ki ez a fiú? Vajon mért beszél az eladó olyan furcsán? Vajon mért nem követi a kék élőlényt? Vajon miért evett romlott halat vacsorára? Vajon miért görbe a banán? Vajon miért tesz fel magának ilyen hülye kérdéseket?

- Hát te meg ki a frász vagy? – kérdezte Kong a tőle telhető legbarátságosabb hangon.

- Amdul Skywalkman. – mutatkozott be határozottan a kisfiú. – Itt dolgozom.

- Mondd csak fiú! Miért beszél ilyen furcsán a főnököd? – kérdezte Kong helyett Jár Jár.

- Egyszer elcsapta őt egy biciklis és hát nem túl jól esett. Ráesett egy öreg nénire, aki azt hitte, hogy rablóval van dolga, és ezért fejen vágta a járóbotjával. Az orvosok azt mondták, hogy elég furcsa helyen találta el a néni a főnököt. Ugyan is egy olyan ideget talált el, ami segítette az e betű kimondását. Azóta a főnök nem tudja kiejteni az e betűt csak az é-t, és ráadásul szintén a balesetnek köszönhetően, az e helyett ö betűt ejt.

- Hát ez szomorú. – érzett együtt Kong. – Most azonban bocsáss meg ifjú, de a nyelvhibás főnököd vár rám. Azzal King Kong kiment a boltból nyíló udvarba.

A kék – mint később kiderült – tulajdonos, már várt rá. Ezt Kong onnan tudta, hogy már ki is kereste a megfelelő hajtóművet.

- Nos, öz az. Köll vagy nöm köll? – tért gyorsan a lényegre a tulaj.

- Hát hogy a francba nem kellene, amikor ezért jöttem ide. Mennyibe kerül? – kérdezte a dzsedáj mester, aki nem mindig is fontosnak tartotta az anyagiakat.

- Hát ha bölöszámitjuk az áfát, és a járulékadót, valamint hogy nem tudok böszélni, akkor háromözör krödit körül lösz.

- Mi a…. ???? – káromkodott Kong. – De rohadt drága bolt ez.

- Hát igön, tudja mög köll élni valahogy, és örrö a lögjobb mögoldás az, ha ilyön mérög drágán adom a dolgokat.

- De nekünk csak ezerötszáz kerditünk van. – szomorkodott a nagy dzsedáj.

- Hát az szívás. Akkor itt fognak porosodni amíg mög nöm döglönök. Höhö.

- Jó kösz a semmit. Majd még jövünk. – mondta King szinte fenyegetően.

- Hátha nöm lösz pénzük, akkor fölöslögös. – válaszolt kárörvendően az a mocsok tulaj, mire a dzsedáj faképnél hagyta.

 

 

*

 

 

- Viszlát, és jöjjenek máskor is. – köszönt el a két idegentől és attól a fura szaros lénytől Amdul, miközben főnöke visszajött az udvarról egy kicsit mérgesen.

- Ezek a hülye külföldiek, azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. – zsörtölődött Vackor a kék tulaj. – Ilyen kispénzű senkikkel még soha nem volt dolgunk, ugye Amdul.

Amdul Skywalkman rabszolga volt. Igen, Tatún- hála a va-kondoknak –még mindig volt rabszolgatartás. Dolgoztatták és verték őket, és a fizetés pedig elég kevés volt. Amdullal még kedvesebben bántak, hiszen kicsi volt még. Na de az anyjával már nem annyira. Bár ő nem is olyan rabszolga volt, mint a többiek. Vackor, aki Amdul és édesanyja gazdája volt, nagyon is sokszor járt szegény nőhöz, és perverz vágyait elégítette ki rajta. Ilyen perverz és szemét alak volt ez a Vackor. 

 - Nekem rendes embereknek tűntek, főleg az, akivel kint voltál. – mondott ellent Amdul aki rendszeresen kihasználta, hogy nem bántják és állandóan visszaugatott.

- Mind közül a legzsugoribb. – mondta továbbra is mérgesen Vackor, majd egy kicsit enyhébben folytatta. – Most elmehetsz, ma elég keményen dolgoztál és még azt a nénit is sikerült kiüldöznöd, aki minden évben eljön, hogy bocsánatot kérjen.

Amdulnak feltűnt, hogy mikor gazdája zaklatott, akkor megszűnik létezni az e betűs problémája. Most is, Vackor tökéletesen beszélt.  De ez most egyáltalán nem érdekelte, örült, hogy ma korábban hazamehet és dögölhet a tv előtt.

- Köszi Vackor.

- Nincs mit. Na siöss még miölőtt möggondolom magam, ja és szólj édesanyádnak, hogy holnap östö beugrom hozzátok. – mondta Vackor, és Amdul – a nyelvhiba előjöttéből kikövetkeztetve – tudta, hogy gazdája és főnöke mostmár teljesen nyugodt.

Az utca elég forgalmas volt, mintahogy mindig. De hát az emberek ilyenkor jöttek a munkából, és alig várták, hogy hazaérjenek. Csak úgy, mint Amdul, aki elég éhes volt. Vackortól ugyanis nem kapott enni napközben, így csak este ehetett, otthon. Most viszont még csak délután volt, így aztán a vacsorára még várhatott. Elindult hát az egyik étkezde fele. Ez volt Amdul kedvenc helye. Az MC Donald ka-csa. Jó, és nagyon gyors étterem volt ez.

Ahogy Amdul beállt a sor végére, ismerősöket pillantott meg. A három idegen, akik felhúzták Vackort, ugyanis az Amdul melletti sorban állt. A fiú úgy döntött, megvárja, míg megkapja a kajáját, és majd csak utána megy oda hozzájuk. Erre nem kellett sokat várnia, hiszen ez az étterem nem hiába volt gyors. Két perc alatt, több mint húsz embert szolgált ki.

- Mit szeretnél? – kérdezte egy finom női hang Amdultól.

- Egy nukleáris katasztrófát és egy csomó pénzt. – viccelődött Amdul, ám amikor látta, hogy ezen senki sem nevet, inkább komolyra fordította a szót.

- Egy BIG MC- t, egy M MC-t és egy nagy MC krumplit szeretnék. Amdul utálta, hogy az összes ételnévben ott volt az MC, de hát mit tudott volna csinálni. A lényeg, hogy finom volt.

Ahogy Amdul elmondta kívánságát, a kaja már repült is a feje felé.

Tálcástul.

A fiú összeszedte magát és az MC- ket, és elindult ülőhelyet keresni. Azért szerette ezt a helyet, mert ki lehetett ülni a szabadba, és mindig volt ülőhely.

Kivéve most.

Most ugyanis nagyon nem volt ülőhely, és ez egy kicsit bosszantotta Amdult. Ekkor azonban megint meglátta a három idegent, aki jóízűen kajáltak az egyik kinti asztalnál. Amdul odasietett hozzájuk és helyet kért magának.

- Persze nyugodtan ülj le. – mondta a fiatalabb idegen, aki épp egy szendvicset tuszkolt bele a fura élőlény szájába. Ez nem lett volna olyan rossz, ha nem lett volna benne már másik hét.

Amdul leült, és az idősebbik emberre fordította tekintetét. Arca gondterhelt volt, és a szendvicséből is alig evett.

- Ha nem haragszol, megkérdezhetem, hogy mi a baj? – kérdezte az ifjú csevegő hangon.

- Nem! – felelt az idős elég gorombán.

- Hagyjad, amikor ideges mindig ilyen. – mondta kedvesen a fiatal, miközben tovább fojtogatta a fura élőlényt. – Az a baj, hogy nincs elég pénzünk egy új hajtóműre, és nem tudjuk, hogy szerezzünk pénzt.

Amdul elgondolkozott a problémán. A fiú segíteni szeretett volna nekik, mert szimpatikusak voltak szárára. Még úgy is, hogy az idős elég goromba volt.

A megoldás olyan hirtelen jutott Amdul eszébe, hogy még a székről is leesett.

- Miért nem köttök fogadást Vackorral, az eladóval? Imád fogadni, és ha nyertek vihetnétek, amit akartok.- mondta, miután feltápászkodott a földről.  

- Jól hangzik, nem mester? – kérdezte a fiatal az idősebbiket. Amdul furcsállta a mester megszólítást, de ezzel most nem törődött. Büszke volt magára és az ötletére. Most végre kifoszthatja Vackort.

- De mire fogadnánk? – kérdezett vissza az idős férfi az előbbi megszólalásánál jóval barátságosabban.

- A fogat-húzó verseny. A legnépszerűbb sport itt a Tatún. Én is versenyző vagyok, benevezhetnétek a versenyre, ha Vackor megengedi. Persze csak akkor.

Az idős férfi elgondolkozott.

- Hát egy próbát megér. – mondta végül. – De nehéz lesz meggyőzni a főnöködet.

 

VII. Fejezet

Tatú

 

 

 - Elég komoly sérüléseket szenvedett a hiperhajtómű, kétséges, hogy eljutunk Koszorúra. – mondta a pilóta, miután ismét normál sebességen voltak.

King Kong végig tapogatta arcát, majd örömmel nyugtázta, hogy a szeme, a füle és az orra is ugyanott van. A fénysebesség ugyanis komolyan megmozgatja az emberek arcát.

- A droid ugyan áthidalta a hibás részeket, de teljesen nem tudta megjavítani. – folytatta a pilóta.

- Hát ez komoly gond. – mondta higgadtan a dzsedáj mester. Az ajtó azonban félre siklott és Pannon jelent meg. Ugyanis miután leszálltak, a kapitány hátra ment megnézni, hogy vannak a kubaiak és a királynő. Arcán feszültség volt látható.

A karjában pedig, a már megint elájult Jár Jár volt.

- Hát vele meg mi történt? – kérdezte Ubi van, nem kis kárörömmel a hangjában.

- Nem tudom. Szerintem beverte a fejét, abban a helyiségben találtam, ahol a szerelő droidokat tároljuk. Most viszont ennél sokkal komolyabb bajunk is van. – mondta Pannon, majd Jár Járt ledobta a földre.

- Mi a baj? – kérdezte rosszat sejtve King Kong.

- A kubaiak. – mondta gondterhelten a kapitány és megtörölte izzadó homlokát. -  A menekülésünk során kaptunk még egy találatot. Ennek következtében, mintahogy azt önök is érezték – mivel gondolom nem hülyék – a hajó egy kicsit megborult.

- Igen, és? – tért a lényegre Ubi van.

- Nos, a borulás következtében, elborult a rumos láda, és a benne lévő összes rumos üveg – itt Pannon nagyot nyelt, majd folytatta – eltört. – fejezte be a kapitány és látszott rajta, hogy nagyon nehezen vette rá magát arra, hogy ezt kimondja.

- Ki nem tolja le? – kérdezte King Kong, és látszott rajta, hogy ennél komolyabb gondra számított.

- Ki nem tolja le??????- háborodott fel a kapitány- Én, és a kubaiak. Mintahogy azt az utazás elején is mondtam, ők csak addig segítenek nekünk, amíg van rum. De nincs! Ez a baj. A kubaiak most felháborodottak, és túszul akarják ejteni a királynőt, hacsak nem kapnak rumot.

- Akkor semmi kétség, szereznünk kell rumot- szögezte le King Kong.- szóljon a kubaiaknak, hogy nyugodjanak le és ne aggódjanak. Leszállunk valahová és veszünk rumot. – ekkor a tanítványa felé fordult. – Ubi van, kérlek, keress a közelben egy bolygót, ahol tudunk venni rumot.

- De mester, van nekünk erre időnk? – kérdezett vissza Ubi van, aki nagyon aggódott a küldetés és főleg a saját élete miatt- nem találnak ránk a kereskedelmiek?

- Nem! – mondta teljesen határozottan King Kong – Már elég messze vagyunk a kereskedelmiektől. Itt jól el tudunk rejtőzni egy darabig.

Ubi van nem kérdezősködött tovább. Leült a térképhez, és elkezdett keresgélni rajta.

Pár perc múlva, a dzsedáj felkiáltott:

- Mester! Találtam egy közeli bolygót! A tatú. - mutatott a térképre, amin Kong egy tatú- szerű bolygót látott. A dzsedáj mester mostmár tudta, hogy a bolygó miről kapta a nevét.

- Jónak tűnik. – mondta King, majd hozzátette-, de a királynőt nem lesz egyszerű meggyőzni.

- Mert? – értetlenkedett Ubi van.

- Mert a va- kondok tartják rettegésben ezt a térséget.- mondta King Kong olyan hangsúllyal, hogy majd bepisilt.

 

 

*

 

 

Este volt. Az égen és a földön egyaránt rengeteg jármű volt. Az egyik bár előtt egy csapat részeg fiatal üvöltözött és verekedtek.

- Jajj de döcög ez a busz! – monda az egyik, majd bérletét elővette és odaadta társának – tessék ellenőr bácsi, nem bliccelek.

- Köszönöm szépen. - mondta a másik, és mielőtt elvehette volna, eldőlt. A másik meg rá. Ez a jelenség esténként nagyon gyakori volt Koszorún. Ez a bolygó volt a köztársaság és a szórakoztatás szíve. Tele volt a bolygó bárokkal, sikátorokkal és persze hotelekkel. Minden utcasarkon állt egy-egy kaszinó és egy-egy verőember, meg persze egy-egy alkoholista, akiket a verőemberek vertek. Ezen a bolygón nem voltak növények, csak maximum a lakásokban, de azok is műk voltak. Mármint a növények. Viszont tele volt hatalmas épületekkel, felhőkarcolókkal és azon dolgozó tériszonyos alpinistákkal.

A bárral szemben, egy hatalmas épület, hosszú erkélyén két sötét alak sétált. A sötét nem az elmeállapotukra értettem, hanem ruházatukra. A lakásban bent, már nagyban ment a buli, a drogosok és az alkoholisták mind együtt ünnepelték- a számukra nem túl hosszú – életet. A két sötét árny azonban kint volt. Ők nem rúgtak és téptek, vagy esetleg nem téptek vagy rúgtak be. Ők ugyanis máshogy próbálták rontani a társadalmat. A világ elfoglalásán és leigázásán fáradoztak, hogy miként hajtsák uralmuk alá az emberiséget és egyéb állatokat.  A két árny olyan szinkronban mozogtak, hogy még egy kínai szinkronugró pár is megirigyelte volna őket. A magasabbik árny megállt. A másik ezt majd később vette észre, csak úgy, mint az erkély végét. A zuhanás nagyon fájdalmas volt, ám egy Shit lovagnak korántsem volt annyira, mint egy átlagembernek. A Shiteknek ugyanis nagy volt a fájdalomküszöbük. Nem sokban különböztek a dzsedájoktól, csak abban a pár apróságban, hogy mindenkit legyilkoltak, akik csak a közelükbe kerültek és a csí sötét oldalán álltak, mert nem volt pénz villanyra. Emellett a Shiteknek pirosra színezett fakardjuk volt és nagy kezdőbetűvel írták a nevüket.

A Shit lovag szitkozódva állt fel a betonról és már rohant is a lépcsőn, vissza mesteréhez. Amikor felért, arcáról, az olaj mellett, letörölte az izzadságát, majd mesteréhez fordult:

- Ne csináld ezt mester, mert ez elég hülye vicc.

- Hehe. – mondta szórakozottan Darts Sicosíto, majd komoly hangon folytatta – Mól kút, az idióta helyttartó és az a furcsa Íti segédje elvesztették a királynőt.  Ha nem írja alá a megszállási terveket, akkor sokkal nehezebb lesz leigáznunk a világot.

- Értem, mester – szalutált Mól kút.

- Nem rég kaptam meg az információt, hogy fénysebességre kapcsoltak, majd egy rövid ideig észlelték őket a Tatú nevű bolygó körül. Legjobb, ha azon a bolygón kezded a kutatást. – mondta a Shit sötét nagy ura.

- De mester, azóta már eltűnhettek arról a környékről. Miből gondolod, hogy nem repültek tovább? – kérdezte Mól, akinek nagy volt az arca és nem bírt semmit sem kommentár nélkül végrehajtani.

- Onnan te idióta, - mondta dühösen Sicosíto, akit nagyon idegesített tanítványának ez a tulajdonsága-, hogy a legfrissebb jelentések szerint, a hajó komoly sérüléseket szerzett. A hajtóművük elég súlyos találatot kapott, ezért nem igazán juthattak messzire.

- Nos, ha tényleg a Tatún vannak, akkor biztosan megtalálom őket. Nincs sok lakójuk, és azért nem sok hajtóművet áruló bolt van ott- mondta teljesen logikusan Mól.

- Remek kiképzést kaptál ifjú tanítványom. – dicsérte meg Sicosíto a tanítványát. – Könnyedén elbánsz majd a dzsedájokkal és a királynővel.

- Köszönöm mester. – hajolt meg mélyen Mól, aki még három év után sem szokta meg mestere hangulat változásait.

- Most viszont bocsáss meg mester, de lekéne csapolni az arcomról az olajat és elvinni a MOL-hoz, ahol szép summát kapok érte. Mindezt az előtt, hogy elindulok a Tatúra. – mondta Mól kút, majd mestere válaszát megsem várva visszaindult a szobája felé.

Sicosító elmerengett a tervein és tanítványa különös pénzszerzési módján. Belesem mert gondolni, hogy valami nem a terv szerint alakul, vagy hogy tanítványa kudarcot vall. Miután rendezte gondolatait, gyorsan megdobott, pár részegen tántorgó fickót egy zsák téglával. Aztán röhögve indult tovább, hogy lakosztályában a plazma tv mellett elszórakozzon a szép és szende szobalányokkal, és hogy egy jó nagyot… aludjon.

 

 

*

 

 

- Nem, nem és nem. – tiltakozott magából kikelve Pannon. – A va-kondok bűnözők, nem vihetik oda a királynőt.

- Már pedig nincs sok választásunk. Előbb utóbb ránk talál itt a Kereskedelmi Szövetség, és akkor a királynőnek annyi. – mondta dühösen mégis nyugodtan Kong. Franc tudta, hogy csinálja, de sikerült neki. Már nagyon kezdte idegesíteni a kapitány. Mióta megmondta neki, hogy le kell szállniuk a Tatún, azóta hatvanhétszer mondott nemet.

- Ha lemegyünk arra a bolygóra, akkor is annyi neki. – vitatkozott a kapitány.

- Jó lenne, ha én is beleszólhatnék a dolgokba – szólalt meg szinte suttogó hangón Vy Agra, de lepisszegték.

- Mondjon egy indokot, hogy miért kéne oda lemennünk, a va-kondok több ezer embert ölnek meg naponta? – kérte a dzsedáj mestert, Pannon a lehető legbarátságtalanabb hangon.

- Mondok én hármat is. – mondta King Kong, mintha csak erre árt volna.- Először is a va-kondok nem keresik a királynőt és ez azért komoly előny, másodszor a va-kondok csak félezer embert ölnek meg naponta és így már nem is olyan ijesztő, és harmadszor, ha jól tudom a közelben ez az egyetlen bolygó ahol elég mennyiségű rumot vehetünk.

Ez a harmadik érv elég komoly rajongást váltott ki a kubaiak körében. Egy pillanatig Pannon elgondolkodott, de a végén csak belement, hogy leszálljanak. Ekkor a két eddig egymással vitatkozó a királynőhöz fordult és a dzsedáj így szólt:

- Felség, úgy döntöttünk, hogy leszállunk a közeli Tatú bolygóra. Homokos bolygó tele tatúval, és rummal. Itt találunk alkatrészeket a hajó hajtóművéhez valamint egy kis pénzt is kereshetünk.

A királynő, akinek a dzsedáj mester Pannonnak szánt érvei közül a legelső tetszett, habozás nélkül válaszolt:

- Rendben van, ezt az ötletet támogatom. – mondta majd Pannon fele fordult. – Kapitány úgy tudom, hogy szeretne még valamit mondani.

- Igen felség. – válaszolt immár nyugodt hangon Pannon – Szeretném bemutatni azt a javító droidot, aki megjavította a hajót és ezzel megmentette valamennyiünk életét.

Vy Agra csak most vette észre a dzsedáj és kapitány között álló, legjobban egy kukára hasonlító kis droidot.

- Ő itt Q-Ka- mutatta be Pannon a droidot.

- Köszönöm neked Q-Ka, hogy megmentetted az életünket, ezért hálával tartozunk neked. – mondta a királynő, majd kurtán bicentett.

- Tütütü- válaszolt Q-Ka majd előre hátra mozgott ezzel kifejezve tiszteletét.

Pannon és a többi kubai elment felkészülni a leszállásra, a két dzsedáj pedig a királynővel leült pókerezni. Ez egy kicsit egyoldalú volt, mivel a dzsedáj mester a csí segítségével befolyásolni tudta, a többiek akaratát. Még az Ubiét is, aki viszont csak tanítvány volt és még nem tudta elsajátítani ezt a képességet.  

A póker, ami időközben sztrippóker lett, nem igazán tartott sokáig, mivel Ubi megunta, hogy mestere állandóan csal, a királynő Vy Agra meg azt, hogy neki kell vetkőzni. Ebből komoly viták alakultak ki, így a veszekedő felek észre sem vették, hogy beléptek a bolygó légkörébe. Tatú nagyon poros és legalább ennyire büdös is volt. A homokos talaj tele volt tatúkkal, hullákkal és tevetrágyával. Ez utóbbiért Jár Jár nagy rajongást tanúsított, már miután felébredt a kómából, és kitántorgott a hajóablakhoz. Dzsedájok és a majdnem meztelen királynő, a felhívás után abbahagyták a veszekedést és becsatolták magukat. Legalábbis csak becsatolták volna magukat.

Ha lett volna biztonsági öv.

De nem volt.

Ígyaztán ordibálva, jajveszékelve, fel alá rohangáltak, amivel nem értek el az égvilágon semmit. Az egyedüli élőlény, aki biztonságban érezhette magát az Jár Jár volt, ugyanis Pannon kioldozta a nyelvéből, így azt a genny újra rendeltetésszerűen használhatta. Ebben az esetben övnek. A nyelvével odakötözte magát a székhez, és elámult az okosságától. A többiek, mostmár lenyugodtak, és meghallották a hangszóróból már órák óta kiabáló Pannont.

- King Kong a k…mindenit, told ide a pofádat!!

-  ööö..azt hiszem nekem szóltak. – mondta King Kong, majd faképnél hagyta tanítványát és Vy Agrát.

A hídon a pilóta, a másodpilóta, sőt még a harmadpilóta is idegesen járkált, kapcsolgatott, miközben Pannon és pár kubai, szintén ugyanezt csinálta, annyi különbséggel, hogy ők nem értettek hozzá.    

- Mi baj?- kérdezte Kong, akinek nem volt túl sok esze, de azt még ő is észrevette, hogy valami nincs rendjén.

- Nézzen le. – mondta a kapitány, akinek nem volt ideje pontosan elmagyarázni a történteket.

King Kong kinézett a pilótafülkéből és megdöbbentő kép tárult a szeme elé. Az a terület, ami alkalmasnak bizonyult a leszállásra, tele volt va-kondokkal. Géppisztoly a kezükben, hátukon hatalmas kardok és gránátok a mellkasukon. A legrosszabb viszont még hátra volt. Ugyanis nem csak tüzeltek rájuk a különböző fegyverekkel, de egy kisebb csapat, épp a páncélököllel szenvedett. A rakétát, amit bele készültek rakni, még  Kong is felismerte tanítvány korából. Egy hő követő rakéta volt. Most a dzsedáj mester is megértette a többiek feszültségének okát. Mivel látó és hallótávolságban voltak, és mivel lőttek rájuk, ezért egyértelmű volt, hogy észrevették őket. De ami a legnagyobb gondot okozta, az az volt, hogy a rakétát is nekik szánták, viszont ők, Kongék túl alacsonyan voltak ahhoz, hogy visszaforduljanak.

- Nem tudunk máshol leszállni? – kérdezte King, de már sejtette a választ.

- Nem. Az igazság az, hogy ez az egyetlen leszállásra alkalmas hely a bolygón. – mondta Pannon szinte oda se figyelve.

- Akkor, nincs más választás. Le kell küldeni egy csapatot, hogy megakadályozzák a cafatokra lövésünket.

- Micsoda bátor ember! – ámult el Pannon. – Maga elvállalja, hogy leugrik pár emberrel és megtámad egy fegyverekkel teli va-kond csapatot. Hát maga egy hős.

Mielőtt Kong közbe szólhatott volna, a kapitány eltűnt. A dzsedáj érezte, megint egy életveszélyes küldetést vartak a nyakába. Gyorsan elindult hátra, hogy szóljon tanítványának, ám mire hátraért, az már teljesen vörös arccal állt, és látszott rajta legszívesebben megölné mesterét.

- Bocsáss meg Ubi van, - mondta gyorsan Kong még mielőtt tanítványa megszólalhatott volna. – de rámsózták, csakúgy mint a hangáros feladatot.

Ubi van épp azon volt, hogy kifakadjon, de aztán mégsem tette. Erőt vett magán, majd a tőle telhető legnyugodtabb hangon megszólalt:

- Mi a terv?

- Ugrás ejtőernyővel. – válaszolt tömören King Kong helyett Pannon, aki időközben előkerült két ejtőernyővel.

- Nem úgy volt, hogy mi és még pár ember ugrunk? – kérdezte Kong, akit szemmel láthatóan zavart az ejtőernyők száma.

- Ja, senki nem merte elvállalni. Bocsi. –mondta a kapitány majd hozzájuk vágta az ernyőket.

A két dzsedáj hátra sétált, a rámpához, miközben a kubaiak röhögését és a királynő bíztatását hallgatták. Jár Jár is velük tartott, aki időközben egyre jobban lett, és újabb merényletre készült, előbb Ubi aztán Q-Ka ellen.

A kapitány már a nyitott rámpánál állt, ahonnan tisztán látni lehetett az ellenséget.

- Amikor szólok, ugorhatnak. – mondta a kapitány katonás szigorral.

A dzsedájok és a merénylő felkészültek.

- Go!Go!Go! – ordibálta Pannon, majd miután észrevette a két bambán álló dzsedájt, hozzátette – Magyarul: gyerünk!

Kong ugrott ki elsőnek, és ezzel egy időben Jár Jár is elindult, hogy lelökje Ubi vant. Ám a fiatal dzsedáj megérezte a csí segítségével a szemét genny tervét, és mielőtt az odaért volna hozzá, felugrott, majd egy dupla szaltóval Szarni mögé került. Egy gyönyörű rúgással pedig kirúgta a gépből. Ubi van, ránézett a meglepett és egyben dühös Pannonra majd gonoszan ezt mondta:

- Hehe, ezt muszáj volt.

Majd kiugrott ő is.

 

VI. Fejezet

A (Z) űrben

 

 

Nem volt sok idő, míg a kubaiakkal eljutottak a hangárhoz. Viszont a bejutás komoly gondot fog okozni, ezt előre tudták. A hangár tele volt droidokkal, de nem is akármilyenekkel. Gömbdroidokkal. King Kong nagyon rühellte ezeket a droid fajtákat, mert nagyon szemetek voltak. Először is nem kérdeztek csak lőttek. A kérdezés, mondjuk elég nagy gondot okozott volna nekik, mert nem volt sem agyuk sem szájuk. Még csak hangprocesszoruk sem. A lényeg az, hogy a dzsedáj mester már az első fejezet óta utálja őket. A kubaiak már egy órája a bejutási tervvel vesződtek. A mester nem bírta tovább és feltette azt a kérdést, amit már egy ideje fogalmazgatott a fejében. De sosem volt túl jó nyelvtanból:

-         Hogy sikerült maguknak kijutni, ha most nem tudnak visszamenni?- fordult Pannon felé.

A válasz igen egyszerű és érthető volt. Még a dzsedáj mesternek is.

      - Amikor leszálltunk, még nem voltak gömbdroidok a hangárban. Csak sima droidok, akik meg olyan hülyék, hogy simán kimentünk a hátsó…

Ekkor jutott Pannon eszébe az, ami eddig.. nem. Ezen gondolkozott már mióta, de nem jutott eszébe. Végig ott volt a fejében, valahol a félhomályban.

-         Hát persze, a hátsó ajtó. Ott simán mögéjük kerülünk. Csak néhány percig kell feltartani őket, amíg kiszabadítjuk a bent fogva tartott pilótákat, akik beindítják a gépet.

-         Szép, kerek tervnek hangzik, mester. – kapcsolódott be a beszélgetésbe Ubi van, aki eddig mestere mellett állt és figyelt, mint ahogy azt egy jó tanítványhoz illik.

-         Igen és ugyanolyan veszélyes. Sok kubai életébe kerülhet ez a feltartás. – hangzott a bölcs mester válasza.

-         Hát… hogy is mondjam – habozott Pannon kapitány – a feltartást nem a kubaiak végzik. Ekkor összenézett a királynővel, majd sokatmondóan a dzsedájra pillantott. King Kong érezte, hogy itt valami nincs rendjén.

-         Hogy, hogy mi?  - értetlenkedett Kong.

-         Mondom a feltartást nem a kubaiak végzik!! Süket! – ordibált Pannon, hátha így megérti a már öregedő dzsedáj mester.

-         Nem úgy értettem – fogta fülét Kong – hanem hogy mi? Mármint hogy én és a tanítványom?

-         Ja, igen. Maguk dzsedájok. Jobban bánnak a festett fakarddal, mint bárki. Mert magukkal van a csí. Szóval, mi, mint egyszerű halandók, nem kockáztathatunk.

-         És mégis, hogy tartsuk fel őket? Csak úgy nem ronthatunk nekik. Hamarabb megölnének, még mielőtt azt mondanánk, kampec.

-         Kampec, Kampec!! Háhá még élünk mester – üvöltött Ubi van King Kong fülébe, akinek most lett elege abból, hogy mindenki mikrofonnak használja a fülét. Nyakon vágta tanítványát. Kétszer is. Egyszer azért, mert hülye, másodjára, azért mert beleüvöltött a fülébe. Miután Ubi van felkelt a földről és leporolta magát, elnézést kért mesterétől.

-         Oldják meg – segített rengeteget Pannon. Majd elrohant, hogy felkészítse a kubaiakat. Mindezt villámgyorsan, mert egy kicsit megijesztette a dzsedáj mester brutális viselkedése. A királynő és a két dzsedáj meg ott maradt a még mindig bekötött arcú Jár Járral. Mindannyian a megoldáson gondolkoztak, és fel alá járkáltak.

-         Nem kellett volna lejönni az űrből, mester. Fent kellett volna maradni és jól megverni azt a büdös helyttartót. – kesergett Ubi van.

-         Igen szép lett volna – kuncogott Kong – de a hídra nem hiszem, hogy feljutottál volna, romaárusnak álcázva magad. Még az idióta droidok el is hitték volna, na de a helytta…- ekkor jutott Kong eszébe, hogy a francba tudnák lekötni a droidokat. Még a gömbdroidokat is. Sokat sejtően rámosolygott tanítványára, aki épp az orrát piszkálta, és mindezt nem látta. King Kong továbbra is mosolygott, hátha tanítványa végre odafigyel. Nem akarta bántani, hiszen annyit bántotta már, hogy úgy gondolta itt az ideje, hogy egy kicsit pihenjen. Mármint King Kong. Hiába, nagyszerű ember volt. Amikor Ubi van észrevette mesterét, visszamosolygott, majd újra az orrát matatta. Ám egy idő után, kezdett nagyon megijedni mesterétől. A végén odáig fajult, hogy Ubi vannak olyan gondolatok jutottak eszébe mesteréről, hogy még Vy Agra is elpirult. Pedig ő nem is tudott az ifjú dzsedáj gondolatairól.

-         Mester, ne haragudj, de miért mosolyogsz így rám. Figyelj, én is gondoltam már rá, de aztán rájöttem, hogy én a nőket szeretem. De nagyon. Szóval nem lehet. Hidd el mester, sajnálom. Néhány éve még én is azt hittem, hogy majd te lefekszel a padlóra, én meg a csillárról leugorva közelítem meg a …. – kezdett bele Ubi van, de mestere félbe szakította:

-         Én nem akarok lefeküdni veled te idióta. Azért mosolyogtam rád, mert rájöttem, hogy kéne feltartani a droidokat. Most menjünk, a kapitány és a kubaiak, már valószínűleg elkészültek.

Ubi van – miután rájött, hogy most jól beégett, nem csak a királynő és mestere, hanem még az előtt a hihetetlen barom Jár Jár előtt is, aki most nem tudott beszélni ugyan, de hallani hallott – elindult mestere után.

 

 

*

 

 

A gömbdroidok és a sima droidok is egyaránt a nemrég érkezett hajó mellett állomásoztak. Akiknek volt kezük és némi mesterséges intelligencia, azok sakkoztak, a többiek meg fel-alá járkáltak, vagy- a gömbdroidok esetében – gurultak. Már egy ideje ott voltak és nem volt történt az égvilágon semmi. A póttizedes, pedig azt mondta, hogy valószínű onnan fogja a királynő megkísérelni a szökést. Mivel ott vannak a hajók. Pontosabban csak egy. Egy kubai. A droidoknak fogalmuk sem volt, hogy az űrhajó legénysége hol a francban van. Csak úgy nem tűnhetek el. De úgytűnt, hogy mégis. A droid parancsnok, aki a gömbdroidokkal a Na Bú-i pilótákat tartották fogva, sokat”gondolkozott” a próblémán. Hiszen valahogy csak sikerült nekik. A hajó átvizsgálása során kiderült, hogy az utasok között nem volt szakképzett pilóta. Ezt a logikus következtetést abból vonták le, hogy a pilótafülkében találtak egy könyvet. A Hogyan vezessünk és landoljunk egy űrhajóval?című könyv valószínű nagy segítséget adott a feltehetően kubai csapatnak. Ekkor jött számításba, hogy valószínű a királynőt akarják megszöktetni. Viszont ahhoz, hogy az újonnan felállított űrblokádon átjussanak, kellenek profi pilóták. Itt jött a képbe Na Bú pilótacsapata. Ők voltak a legprofibb pilóták az egész bolygón. Ezért tehát elkellett fogniuk őket, hogy véletlenül se meneküljenek el a kubaiak a királynővel. Minderre persze nem a droid parancsnok, sőt még csak nem is a póttizedes jött rá, hanem a helyttartó helyett, Íti a segéd. A droid parancsnokot egy kicsit rosszul érintette, hogy Ganaj Túró nem merte rájuk bízni az őrséget, hanem hívta azokat a szemét gömbdroidokat. Igen, nem csak a dzsedájok utálták őket, hanem még a sima droidok is. A droid parancsnoknak mindig is az volt a véleménye, hogy egy nagyképű, bunkó elmebetegek, akik csak lőni tudnak.

De azt se jól.

Azt, hogy egy beszélni nem tudó droid fajta hogy lehet nagyképű nem tudni.  A lényeg az, hogy szemetek voltak. A droid parancsnokot nem egyszer forrasztották újra össze, hiszen annyiszor kapott össze a gömbökkel, hogy mindig komoly vita lett belőle. Aminek a vége meg a parancsnok végét is jelentette. A helyttartó meg kezdte megelégelni, hogy annyi pénzt kell költeni a droid újraforrasztására. Ezért inkább elhozta az állomáshelyről és a parancsnok azóta is egy űrhajón szolgált. Azon az űrhajón, ami részt vett Na Bú leigázásában és aminek legénysége – köztük a parancsnok- most a foglyokat őrzi. A parancsnok bele se mert gondolni, hogy mi lesz majd ha a helyttartó megtudja, hogy ő most épp egy rakás gömbdroid között van. A droid próbálta elhessegetni ezeket a rossz gondolatokat. Tudta, hogy most erősnek kell lennie, mert különben könnyen elveszítheti a fejét.

Hehe.

Persze azt nem sokára amúgyis elveszti. De ne merüljünk bele ennyire a jövőbe. A lényeg az, hogy a droidnak kezdett nagyon elege lenni abból, hogy már igen komoly ideje itt tartózkodnak, és nem érhet, nem szólhat be egy gömbnek sem. Pedig milyen szép kocsmai verekedéseket provokált már ki. Ennél már az is jobb lenne, ha jönne egy csapat az ellenségtől és harcolnának egy kicsit.  A parancsnok már nagyon rég óta nem jutott csata helyszínére. Ennek az oka az lehet, hogy nem volt sehol háborús helyzet, és ő, a parancsnok mindössze néhány hónapja készült el egy titkos droid gyárban, valahol kinn a francba, távol a Köztársaságtól. Szóval a droidban kezdtek érlelődni ezek a vérszomjas, harci gondolatok. Amellett már kezdett lemerülni az aksija is.  Átmenetileg a duracel nevű nyuszi által tolt elemeket használta, hiszen spórolni akart a megmaradt energiájával. Csakúgy, mint a riasztó.

Ami megszólalt.

Volna, ha nem akart volna spórolni.

Ám a droid parancsnok a riasztó nélkül is észrevette, hogy a fő bejárati ajtó kinyílt.

 

 

*

- Mester, én egyáltalán nem értek egyet ezzel a tervvel. – akadékoskodott Ubi van. Eléggé bevolt tojva, hiszen a terv szerint neki most tök egyedül, ismételten romaárusnak öltözve kell bemenni a több tucat droid közé, míg a többiek, a hátsó ajtón  bejutva, hátulról támadják meg őket, de a legfontosabb, hogy kiszabadítják a pilótákat. Szép kerek terv volt, ám Ubi vannak nem volt szimpatikus.

- Nos, tanítványom, az engem nem érdekel. – érzett együtt King Kong – Sajnos valakinek segíteni kell a kubaiaknak, hiszen egyedül nem bírnak el a gömbdroidokkal, még akkor is, ha azok nem számítanak rá, és valakinek pedig el kell vonni a droidok figyelmét, mert különben észrevennének a hátsó ajtóban, és akkor nem érné őket meglepetésként a támadásunk és akkor mind meghalnánk borzalmas kínok között.

- De mester, miért nem te mész? Te tapasztaltabb és bölcsebb vagy mint én. Neked könnyebb lenne. – kérdezte Kenőmájassal.

- Nos mivel valóban én vagyok a bölcsebb és tapasztaltabb, ezért kár lenne értem. – szerénykedett a dzsedáj mester, majd finomabb hangon folytatta – Meg amúgy is, Ubi van, te ifjú vagy és Koszorú városában valamint a dzsedájok között senki sem tudja, hogy ki a franc vagy. A halálod senkit sem rázna meg. Az enyém viszont mindenkit- vígasztalta tanítványát Kong.

- Hát… kösz mester. – mondta Ubi van egy kicsit dühösen, de valahol mélyen ő is tudta, hogy mestere nagy igazságot mondott. Viszont a gondolkozásra nem volt túl sok ideje. Pannon ugyanis visszajött, és nem mással, mint álruhával. Ubi vannak. Miután megnézte, hogy a méret jó-e – ugyanis nem ő, hanem mestere adta meg az ő, Ubi van méreteit és mestere hajlamos lehet a tévedésre, ha róla van szó. Most sem volt másképp. – lelkileg felkészült a megmérettetésre. Akkor izgult ennyire utoljára, mikor a nemibetegséget kizáró teszt eredményére várt. Ami persze negatív lett. Ennek akkor Ubi van nagyon örült, hiszen így nem csapták ki a Dzsedájképző Szakiskolából. Már az is elég volt az ifjú dzsedájnak, hogy Joghurt mester mindennap törött cserepeken térdepeltette két teljes hétig, két óráig és két percig. Mindezt azért, mert felmerült a gyanú, hogy nemibeteg. Nem, még ha a teszt is pozitív lett volna. Most viszont Ubi van örülne neki, ha a teszt pozitív eredményt hozott volna, mert akkor most nem lenne itt és készülne szembenézni több tucat, halálos droiddal, hanem otthon ülne, kicsapva ugyan, de teljesen nyugodtan és nézné a televíziót. Ubi van ezen is gondolkozva állt be az ajtóhoz, és várta a jelet mesterétől hogy indulhat. Ez a jel azonban korábban jött, mint várta. King Kong ugyanis, ahogy Ubi beállt az ajtó el, a csí segítségével kinyitotta az ajtót. Miközben az ajtó nehezen kezdett szétcsúszni, még a mester oda súgott valamit tanítványának:

- Ja, amúgy indulhatsz! A csí legyen veled, és nyugodjál bé…ööö…sok szerencsét.- ezzel King Kong eltűnt az épület mögött és csatlakozott a kubaiakhoz. Nyugodtan, ráérősen és – ami miatt Ubi egy kicsit dühös volt – biztonságban.

Ám ezt a dühöt rögtön felváltotta az őrült félelem. Az ajtó immár teljesen kinyílt, és a bent lévő droidok, gömbdroidok, sőt még a pilóták is egyemberként fordultak a dzsedáj felé. Ubi van vett még egy nagy lélegzetet, majd elindult az egyik droid felé. Afelé a droid felé, akinek piros csíkjai voltak, aki nem messze a pilótáktól állt.

És nézte őt.

Sőt nem csak nézte. Rátartotta a fegyverét. Mintahogy mindenki más. 

Ubi érezte, hogy már most leizzadt. Azt elárulta mestere, hogy a színes csíkos droidot keresse, mert a csíkok a magasabb beosztást jelölik, de azt elfelejtette mondani, hogy mégis mit mondjon. Ubi van beizzította az improvizációs képességeit. Mire ez sikerült neki, már a droid előtt néhány milliméterre állt. Ez azért volt kellemetlen, mert a droid nem engedte le a fegyverét, ami így egy rövid ideig elidőzött a dzsedáj hasában. Ubi van tudta,- mert okos fiú volt, néha – hogy a droid pillanatokon belül igazoltatni fogja. Ezért hát őt megelőzve, Ubi van törte meg a csendet:

- Jajj, hát csókollak, hogy a rák egyen meg – mondta Ubi a karakterhez illő hangon. Ez a szerep azóta maradt rajta, mióta a Győzike sót nézte. Sőt nem csak nézte.

Hanem utánozta is.

- Hagyja abba, mondja ki maga? – kérdezte a droid, akinek a hangján érződött, hogy nagyon méregeti a dzsedájt.

- Hát a devla egyen meg! Hogy ki vagyok? Hogy én ki vagyok? Inkább te ki vagy drága testvírem, hogy egyem a zúzádat. – kérdezett vissza Ubi, roppant furfangos módon, ám nem kevésbé idegesen. Már annak is örült, hogy eddig nem lőtték le, de azért szerette volna, ha ez így is maradna.

- A droid egység parancsnoka. Az itt lévő összes droid felettese. Kivéve azoknak. – itt a gömbdroidok felé mutatott.

Ubi van szinte biztos volt, hogy a parancsnok gyűlöli- nem alaptalanul – a gömbdroidokat.

- És most kérem igazolja magát- kérte egészen nyugodt hangon a droid.

Ubi van tudta, hogy most nagy gázban van. Igaz ugyan, hogy most minden droid ráfigyel, de mestere és a kubaiak nem voltak sehol. Ez azért volt meglepő, mert annyira nem volt nagy a hangár. Ráadásul mestere azt ígérte, hogy alig kell két mondatot váltania a droiddal és ők már ott lesznek. Most viszont nem voltak sehol.

- Csajéé, nálam nincs igazolvány. Tudod az asszonye ellopott tőlem egy rakás pénzt. Aztán meg a kölykök. Te tudod, hogy azok mindent elrejtenek? A múltkor még a WC deszkát is elrejtették. Nem hiszed el, nem tudtam elvégezni a …

A droid, még mielőtt a dzsedáj befejezhette volna mondanivalóját, félbeszakította őt.

- A lényeget! Nincs igazolványa?- tért lényegében a lényegre a droid parancsnok.

- ÁÁ a lényeg. A lényeg lényege lényegében lényegtelen. Fogod?- válaszolta Ubi van rejtélyesen, mint valami jós.

- Mi van? – értetlenkedett a droid – Én azt kérdeztem, hogy tudja- e… - ám a mondatot nem tudta befejezni, mert lövések zaja törte meg a csendet.

Ubi van ekkor már látta, hiszen nem volt vak, hogy a kubaiak és mestere a királynővel, olyan észrevétlenül hatoltak be, hogy senki nem látta őket. Még Ubi sem. Mire az ifjú dzsedáj észbe kapott, az immáron kiszabadított pilóták a hajó felé rohantak, míg a mentőcsapat, a droidokkal harcolt. Ekkor Ubi van is előhúzta kék fakardját és bekapcsolódott a harcba. A harcba, ami igen háromoldalú volt. A mentőcsapat ugyanis harcolt a gömbdroidokkal valamint a droidokkal. Akik viszont, az Ubi vant rég faképnél hagyó, parancsnok vezetésével összeverekedtek a gömbdroidokkal is. Miközben a mentőcsapat ellen is. A szerencsétlen gömbdroidok pedig szintén a mentőcsapattal harcoltak, valamint az új ellenséggel is.

A droidokkal.

Ubi van csakúgy csapkodta szanaszét a droidokat, a gömbdroidokhoz hasonlóan. Akiket pedig a kubaiak lőttek.

De hiába.

A gömbdroidok ugyanis nem csak a félelmetes lövéseikről voltak híresek, hanem a nevüket adó gömbökről is. Ez ugyanis felfogta az összes lövést. Legalábbis egy darabig. De annyi ideig biztos, míg meghal az, aki rálő a gömbdroidokra. Egyszóval szinte verhetetlenek voltak.

De csak szinte.

Ugyanis a dzsedájok, szintén híres színezett fakardja, szempillantás alatt szétkapta ezt a bizonyos gömböt. Nyilván azét fordulhatott az elő, hogy King Kong, üvöltözve – úgy, hogy még egy majom is megirigyelte volna – nekik rohant és lekaszabolta őket. Ubi van pedig a kubaiaknak segített, akiknek tűzereje átkoncentrálódott a sima droidokra. Ubi ekkor pillantotta meg a királynőt, aki egy rakás láda mögött kuporgott. Az ifjú dzsedáj teljesen megfeledkezett az utazásuk eredeti céljáról. Vy Agráról. Rögtön odaszaladt és udvariasan és figyelmesen megszólította, miközben különböző lövedékek repültek el a feje mellett:

- Felség, kérem, jöjjön velem fel a hajóra, itt nincs biztonságban. Könnyen észrevehetik.

- Túl kockázatos lenne. El is találhatnak. Inkább megvárom a csata végét, és egyébként is honnan veszi, hogy itt észrevesznek.- ellenkezett Vy Agra.

Ubi van felmérte a rögtönzött búvóhelyet, majd miután eltöprengett lehetőségeiken, majd hirtelen felkarolta a királynőt, a vállára kapta és elindult a hajó felé. Ubi van sorra hárította ki a felé tartó lövéseket, miközben a királynő csúnya káromkodásokat ordibált a fülébe. A dzsedáj felszaladt a hajóra, majd a hídra futva ledobta a királynőt, majd újra kirohant.

Volna.

Ha a királynő nem fogja meg a köpenyét, és ha nem lenne eltörve mindkét lába.

- Maga őrült, és ha meghalok? – fakadt ki a királynő.

- Akkor most itt hagynánk a hulláját és futnánk a francba. – mondta Ubi, majd miután látta, hogy Vy Agra egója visszaszállt a földre, folytatta – Nem csak vicceltem. De túlélte és az a fontos. Ha ott marad, észreveszik. De ezt az előbb is mondtam.

- És én az előbb is megkérdeztem, hogy ezt honnan a jó égből veszi? – folytatta a királynő, ismét ordibálva.

- Vy Agra királynő, a droidok ostoba teremtmények, akárcsak Jár Jár, de annyira nem hülyék, hogy nem veszik észre magát, két kis doboz között. – érvelt Ubi van.

A királynő visszagondolt rejtekére, majd belátta, hogy a dzsedáj tanoncnak igaza van.

- Hát..izé..köszönöm hogy megmentett- pironkodott – de akkor is, akár meg is halhattam volna.

- Akárcsak én – mondta Ubi van, aki az elmúlt néhány percben normálisabban viselkedett, mint eddig bármelyik oldalon, amin szerepelt.

 

Azzal kirohant a hajóból. A csata továbbra is folyt, de – legalábbis Ubi úgy saccolta – már nem sokáig. A gömbdroidok, hála a még mindig üvöltő és mellét ütögető mesterének, már szinte nem is voltak. Csak egy maradt, azon pedig – Kenőmájassal legnagyobb meglepetésére- a droid parancsnok lógott és csapkodta. Ami azt illeti a sima droidok közül is már csak négy volt talpon, a többi pedig a földön hevert darabokban. Ami viszont a dzsedájt megnyugtatta, az az volt, hogy egy kubai sem halt meg.

Még.

Sőt, olyannyira talpon voltak, hogy szép rendezett helyett, rendezetlen sorokban néhányan el is indultak a hajó felé. Nem telt bele néhány percbe és már mindenki a fedélzeten volt. Az utolsó kubaiak is felszálltak a gépre. A sort King Kong zárta. Karjában ott volt az ájult Jár Jár, akit közvetlenül a csata elején leütött egy droid. Ubi van odaszaladt mesteréhez.

- Jól vagy mester?- aggodalmaskodott az ifjú tanonc.

- Igen persze. Még jól is esett ez a kis testmozgás. Tudod fiam, mióta rászoktam a kábítószerre, reggelente lusta vagyok felébredni és megcsinálni a reggeli tornámat. – válaszolta jókedvűen Kong.

Ubi van Jár Járra pillantott, majd megkérdezte:

- Vele meg mi történt?

- Ha jól tippelem, akkor még a csata elején elájult. Igazából nem nagyon tudom, hogy mi történt vele. Csak azt, hogy eszméletlen. – válaszolta a dzsedáj mester.

- Nem is baj. – gyűlölködött Ubi és belerúgott az ájult Jár Járba, amikor az már lekerült mesteréről a földre.

A hajó ekkor, beindította a hajtóműveket, és egy kis hatásszünet után, már elrugaszkodott a talajtól, és nemsokkal később már a hangárból is kint volt és elindult a világűr fele, otthagyva a droid parancsnokot, aki még mindig a megmaradt gömbdroiddal verekedet.

Ubi van mesterével, belépett a pilótafülkébe, ami igazából elég tágas volt.

- Hogy állunk? – kérdezte Kong határozottan, míg Ubi van leült egy radarhoz, és internettel ellátott számítógéphez.

- Most hagyjuk el a bolygót és másodpercek múlva kiérünk az űrbe. – jött a katonás hangnemű válasz a pilótától, akinek nem sok szerep jut a könyvben, de legalább benne van.

A pilótának igaza volt. A zöld táj helyett, mostmár csak a távolodó szellemek látszódtak és megjelentek a csillagok. Gyönyörű látvány volt. Ezt azonban megzavarta a radar, sipító hangú figyelmeztetése. Ubi van aki előtte állt, gyorsan bezárta az összes 18 éven felülieknek szánt oldalt és rögtön észrevette, hogy komoly gond felé száguldanak.

- Mester, ne haragudj, hogy zavarlak a csillagok nézésében, de szeretném megemlíteni, azt a lényegtelen apróságot, hogy épp egy 10 hadihajós blokád felé tartunk, aminek a tűzereje elég komoly gondot okoz nekünk.

- Na, akkor elég nagy kakiban vagyunk – állapította meg King Kong.

Ekkor megjelent a pilótafülkében Pannon is, aki egy hosszú szivarral a szájában, teljes lelki nyugalmat sugárzott.

- A királynő és a kubaiak jól vannak. Most éppen rumot vedelnek, és sztrippókereznek. És van egy jó hírem. Beszéltem a kubaiakkal, és nem csak a gépet tarthatják meg és használhatják bármikor, hanem sikerült meggyőznöm őket, hogy maradjanak velünk az út végéig és segítsenek megvédeni a királynőt. – jelentette egy kicsit önelégülten a kapitány.

- És ez nekem mennyibe fog fájni? – tért a piszkos anyagiakra King Kong.

- Semmibe! – jelentette be nagy boldogan Pannon, és ha lehetséges még jobban önelégült fejet vágott. – Azt mondták, hogy amíg van rum, addig ők is maradnak.

- Nos, ez tényleg remek hír – nyugtázta Kong.

Ubi van tudta, hogy mestere tényleg örül, hiszen a kubaiak hatalmas segítséget jelentenek. Nem csak létszámuk miatt, hanem tehetségük miatt. Bár az ifjú dzsedáj csodálkozott, hogy a kubaiak részegen jobban lőnek, mint józanon.

Ez a csodálkozás azonban csak rövid ideig foglalkoztatta Ubit, hiszen a kereskedelmi blokád tüzet nyitott a hajóra.

A pilóta, felkészült a manőverezésre, majd a pajzzsal kezdett foglalkozni.

- Minden energiát az elhárító pajzsokra. – parancsolta, a másodpilótának. A parancs azonban megkésett. Az egyik lövedék ugyanis eltalálta a hajtóművet, és az rögtön lángra robbant.

- Azt hiszem, most mind meghalunk- biztatta a teljesen lefehéredett Ubi vant a pilóta.

A hajón nem volt olyan hely, ahol nem hallatszódott a riasztó hangja. Ez csak azért volt kellemetlen, mert az utasok nem a találatba, hanem a hangzavarba haltak bele. A riadó viszont igazából nem az utasoknak sort. Legalábbis elsősorban nem. Ez a riasztó ugyanis azoknak a kis droidoknak szólt, akik a hajó állapotáért feleltek. Jár Járt – aki most tért magához-az egyik ilyen droid el is csapta.

- Anyád – átkozódott a genny.

- Tütütü tü tü tü- válaszolta sokat mondóan a kis droid, majd egy liftben eltűnt.

King Kong és tanítványa, kicsit izgatottan állt a hídon, miközben a pilóta szitkozódva tért ki a lövések elől. Eközben egy kisebb monitoron követték a szerelő droidokat. A hajtóművet ugyanis csak az űrben lehetett megjavítani, ami megmagyarázta, azt hogy miért a droidoknak kellett ezt a piszkos munkát végezniük. A javítás viszont nem haladt a legjobb ütemben. A droidok ugyanis kezdtek nagymértékben elfogyni. De az űrben, védelem nélkül, kereszttűzben nem lehetett a legjobb javítani, ezért aztán senki sem csodálkozott azon, hogy kilövik a javítást végző droidokat. A droidok egyre fogytak, és Ubi van egyre jobban kezdett besza…megijdeni. A hajtóműnél mindössze három droid állt.

- Kilövik a droidjainkat. – vonta le késve a következtetést Ubi van.

- Nagyszerű megfigyelő lesz belőled, ifjú. – dicsérte meg King Kong, miközben kilőttek még egy droidot.

Ekkor viszont egy újabb csapás következett be. A hajó még egy találatot kapott. King Kongék egy darabig némán álltak. Csak a riasztó szólt. De úgy tűnt nem történt semmi. Nem robbantak fel, és nem halt meg senki. Mire újra ránéztek a monitorra, addigra már csak egy droid állt a hajtómű mellett.

Ez az egy droid viszont, áthidalta a hibás részeket. 

A pilóta örömkönnyekbe tört ki, a két dzsedáj gratulált egymásnak, azért hogy túlélték, a másodpilóták pedig táncoltak. A kis droid közben, eltűnt a képernyőről, és már a lifttel visszafele tartott.

- Mindenki készüljön, nemsokára fénysebességre kapcsolunk- mondta a pilóta, miután kisírta magát. 

Mindenki leült a saját székébe, majd becsatolta magát, és lelkileg testileg felkészült az utazásra. A pilóta várt egy kicsit, majd rálépett a gázra, és benyomta a feje felett lévő”fénysebesség” gombot. A csillagok hirtelen összemosódtak, és nem sokkal később már elhagyták a blokádot és úton voltak Koszorú felé. Ubi van és King Kong is a székébe nyomódva tette ki magát az erőhatásoknak. Nagyon fájdalmas része volt ez, az utazásnak. De becsatolva, még mindig elviselhetőbb volt. Kár, hogy ezt Jár Jár nem tudhatta, mert akkor biztosan nem dönt úgy, hogy megtámadja a visszatérő kis droidot, -aki elcsapta őt. A droid azonban nem oda ment, ahol Jár Jár várt rá, és a hajó is fénysebességre kapcsolt. Ezért volt az, hogy az utazás alatt másodjára is elájult, hiszen a feje nem bírta azt az ütést, amit a hajó falától kapott.

 

V. Fejezet

Nyomás a hangárba!

 

 

Ubi van Kenőmájassal, King Kong, Vy Agra királynő és Jár Jár Szarni, egyemberként nézett a féllábú és félkarú holttestre. A királynő azt próbálta kitalálni, hogy ez kivolt, a dzsedáj mester leszidta hülye tanítványát, Jár Jár pedig, hát igen, ő egy bokorban volt, és azt a cselekvést csinálta, amiről a nevét is kapta.

-         Te idióta! Dzsedáj lovag vagy. Ez azt jelenti, hogy figyelmes körültekintő vagy, aki a békét és az embereket szolgálja! Nem legyilkolja őket! – ordibált King Kong magából teljesen kikelve.

-         De mester, nem tehetek róla! Olyan hirtelen bukkant elő…- védekezett Ubi van.

A királynő előbb végig szagolta a földön heverő testet, aztán végigmérte vonalzóval, majd fel alá járkált, hogy hátha eszébe jut, ki is volt ez az ember. Vy Agra tudta, hogy milyen rangot viselt ez az ember, de a neve a fenébe sem akart az eszébe jutni. Már épp azon volt, hogy feladja, amikor a veszekedést már abbahagyó és teljes figyelmét a hullára irányító Kong megszólalt.

- Felség, ki volt ez a…Cu-na-mi?

- Honnan tudja, hogy, hogy hívták?- kíváncsiskodott Vy Agra, akit egy kicsit zavart, hogy a dzsedáj mester előbb jött rá az ex katona nevére. Ez a versenyszellem.

King Kong értetlenkedve válaszolt:

-         De hát kint van a névtáblája a ruháján. – mondta és megmutatta a fent említett kis táblácskát.

A királynő rácsapott a homlokára – amit a dzsedáj mester egy kicsit zokon vett, főleg mert még be sem mutatkozott, de most az egyszer megbocsátott, mert a legfontosabb elve az volt, hogy nőt nem szabad megütni. Ezt általában be is tartja, így volt ez a múltkor is, amikor megrúgta az eladónőt, amikor az nem beszélt vele a hüvelygombáról.- majd Ubi van fele fordult.

- Hogy nem vette észre? – förmedt rá szegény, fiatal dzsedájra.

- Hát, épp azt a szemetet üldöztem- itt Jár Járra mutatott, és fenyegetően megrázta a kezét-, amikor láttam, hogy hirtelen megtorpant. Gondoltam majd most elkapom. Már csapni készültem, amikor az a f… lehajolt és véletlenül ezt a férfit találtam el- mondta Ubi van, és közben továbbra is dühvel fűtve nézett Jár Járra.

King Kong előbb szájon csapta tanítványát a durva káromkodásért, hiszen ez egy művelt könyv-szerűség lenne, aztán pedig Jár Jár felé indult.

Jár Jár behúzta a nyakát és már előre félt a veréstől. Kong azonban csak barátian hátba veregette egy székkel és tovább indult.

Volna.

Ha tanítványa nem állítja le. De leállította, mert ő már csak ilyen volt. King Kong tudta, hogy tanítványát mi zavarja. A halottnak hitt katona ugyanis felébredt.

 

 

 

A helyttartó kényelmesen elhelyezkedett a trónon, ami immáron már az ő birtokában volt. Már épp azon volt, hogy előveszi az általa oly annyira szeretett drogokat és elfogyasztja annak a módja szerint, majd jól betépve meztelenül fog rohangálni és táncolni, miközben Ítit fogja seggbe rúgni. Csak rúgni. Ezért Ganaj Túró bezárta, többszörösen az ajtót, három különféle lakatot rakott rá, majd ismét visszaült a trónra. Már vette volna elő az első csomag heroint, amikor Íti lépett be a csukott ajtón. A helyttartót ez meglepte, ám ennek a csodálkozásnak nem sokáig adott helyet az arcán. Hisz végülis, ő helyttartó volt és nem helytadó.

- Mi a kénköves ménkűt keresel itt?

- Pont azt, uram. – jött a segéd válasza. Ezen a helyttartó megint meglepődött.

- MI? Kénköves ménkűt keresel? Itt? Ahol víz és mocsár van mindenütt? – akadékoskodott a helyttartó

- Igen uram, úgy hallottam, hogy mindent ott kell keresni, ahol a legkevésbé várod, hogy megtalálod. – válaszolta roppant tudálékosan Íti, a segéd

- Jó hogy nem a fenekembe keresed. – viccelődött Ganaj Túró, ám mikor a drága, hű és kicsit meleg segédje elindult felé, azét gyorsan leintette egy bunkóval.

- Csak vicc volt maga agyalágyult, inkább mondja, megtalálták a királynőt? – tért rögtön a tárgyra Ganaj, mert nem ért rá egésznap. Várták a brazil transzvesztiták –akikről ő azt hitte, hogy brazil nők – és a drogok dögivel.

- Nem rég találtuk meg az egyik droid egységünk maradványait. A póttizedes, ebben a pillanatban vizsgálja a helyszínt a CSI csoporttal.

- Tehát még itt van. – vonta le a következtetést a helyttartó. Aztán a nagy drámai csöndben megszólalt a helyttartó adóvevője. Ganaj Túró elfogadta a hívást és máris egy gépi hang hallatszódott.

- Uram, egy nagyobb egységgel jelenleg is két dzsedáj és egy hálóinges nő ellen küzdünk.

- Más nincs velük? – kíváncsiskodott Íti.

- Várjon,…de uram, látok egy fura hosszú fülű teremtményt az idősebb dzsedáj hátán. Bevan kötve a szája a végtagjai meg össze vannak kötve mégpedig, ha jól látom... Te jó ég! A nyelvével! BETEG ÁLLTATOK!

- Jó ennyi elég volt. – zárta le a beszélgetést a helyttartó és bontotta a kapcsolatot. Íti csodálkozott, mert azt várta, hogy esetleg kiad valamilyen parancsot. De semmi. 

- A droidok teszik a dolgukat. Erre most nem kell külön parancs. Nemsokára itt lesznek előttem a foglyok. – találta ki segédje gondolatát a helyttartó. Még nem is tudta, hogy mekkorát tévedett.

 

 

 

*

 

 

 

A lövedék csak egy fél milliméterre Ubi van feje mellett csapódott be a falba. Már egy órája harcoltak ezzel a hatalmas droid sereggel és még mindig semmi. Amikor előrenyomulnának, a droid tankok visszaverik őket, amikor a droidok nyomulnak előre, nos, hát igen, akkor ők egyre hátrébb mennek. Ubi van már megbánta, hogy otthagyták azt a félkarú, féllábú katonát, akit Jár Jár ütött le megint, mert azt hitte,hogy egy zombi és meg akarta menteni King Kongékat. Szegény katona. Mondjuk az könnyített az ifjú dzsedáj lelkén, hogy megígérte a haldokló katonának, hogy visszajönnek érte. Ezután történt az, hogy Jár Járt megint leütötték, majd a nyelvével összekötötték a bal lábát a jobb kezével és a jobb lábát a bal kezével, majd a száját betapasztották szikszalaggal. Ez csak azért volt érdekes, mert ugye a nyelve a szájából jött ki. Szóval képzelhetitek, hogy nézett ki szegény. Utána Kong mester a hátára vette és elindultak egy űrjárművet keresni. Nem jutottak sokáig, hiszen összetalálkoztak ezzel a droid hadsereggel. A királynő a dzsedájok mögött kuksolt, miközben azok az életüket adták érte. A droidoknak viszont nem volt pénze, hiszen rosszul fizették őket, ezért inkább megpróbálták elvenni tőlük. Azóta megy a harc. Ubi van kezdett fáradni, mesterére pillantott, hátha neki van valamilyen ötlete. Mestere azonban nem is volt ott. Már a falon mászott, Jár Járral a hátán, és a királynővel a mellkasán. Ubi vannak egy kicsit rosszul esett, hogy így itt hagyták, de nem állt le gondolkozni, hanem gyorsan mestere után mászott. A droidok közben továbbra is lövöldöztek, nagyrészt vaktában. Amikor felértek a falmentén egy emeleti folyosóra, rögtön eltették fegyverüket és futásnak eredtek.

- Mester, mért nem szóltatok? – kérdezte futás közben, nem kicsit lihegve- hiszen törött lábbal nehéz futni-  Ubi van.

- Bocsáss meg tanítványom, de muszáj volt, hogy fedezz minket addig, és másként nem mentél volna bele. Ismerlek. – mosolygott King Kong – Hidd el, többet nem fordul elő, tényleg bocsáss meg.

Ubi van válaszolni sem tudott, mert egy hajó jelent meg az égen. Nagy sebességgel száguldott a hangár felé. Ahogy közelebb ért már olvasható volt egy felirat az oldalán:

MADE IN CHINA CUBA

Aztán a hangárban hirtelen eltűnt. Ubi van tudta, ha ez a hajó ott marad amíg oda érnek, akkor lesz esélyük elmenekülni vele. Erről a csodálatos felfedezésről akart szólni mesterének, ám mikor oldalra pillantott, nem látott senkit. Ekkor tudatosult benne, hogy amíg ő az eget kémlelte, addig a többiek megint otthagyták. De nem csak ez jelentett számára rossz hírt. Hanem az egyre közeledő folyosóvégi korlát. De sajnos ezt az utóbbit már csak későn vette észre. Már nem tudott megállni és átesett a korláton. Az esés nagyon fájt. Emellett egy újabb lábtörést okozott. De sajnos nem a lába okozta a legnagyobb problémát. Ubi vant a körülötte álló háromszáz droid valahogy jobban foglalkoztatta.

 

 

*

 

 

A sarkon befordulva King Kongnak hiány érzete támadt. Megtorpant. Körbe nézett, rápillantott a királynőre és a bekötözött Jár Járra.

- Ubi va…- kezdett bele a dzsedáj mester, amikor eszébe villant, hogy mi is hiányzik

- Ezt nem hiszem el!!! – üvöltötte hirtelen.

- Mi történt? – érdeklődött a királynő, aki nem tudott semmiről. Mondjuk neki egyébként is lassú volt a felfogása.

- Megint elhagytam a tanítványom – mondta immár inkább szomorúan, mint dühösen.

- Azonnal meg kell keresnünk.- mondta és megsem várva a többiek válaszát, otthagyta őket.

Elindult visszafele és közben veszettül sasolt, hátha meglátja tanítványát. De ehelyett inkább meghallotta. Ugyanis lézerfakard zümmögését hallotta és rögtön el is indult a hang irányába. Mikor elért a folyosó végére, lenézett, és látta drága padawanját, amint több száz droiddal harcolt, igaz elég erősen sántítva. Mire Vy Agra odaért már csak a dzsedáj mester hűlt helyét találta. Természetesen ő is lenézett, és megpillantotta azt, amitől a legjobban tartott. A két dzsedáj és Jár Jár – mivel neki nem volt választása, hisz King Kong hátához volt erősítve – lent harcol a droid sereggel. Ismét. Mondjuk nem azért ijedt meg, mert féltette az új barátai életét, hanem mert a sajátját féltette. Mert hát ott állt egy hálóingben, fegyver nélkül, egyedül. A királynő ezért nem csak a droidoktól, hanem a szatíroktól félhetett. Erre gondolva, elkezdett sírni és leugrott King Kongékhoz. Inkább meghal harcolva a dzsedájokkal, mint egy perverz miatt egyedül. Erre az áldozatra nem volt szükség, hiszen mire leért, már a dzsedájok – főleg Kong- már végeztek a droidokkal. Mondjuk itt nem voltak tankok. Azért sikerült nekik. Meg persze azért mert ők a főszereplők, és ha nem sikerülne, akkor bénák lennének, meghalnának és nem kéne most tovább olvasnod.

De

Sajnos kell.

King Kong ragadta magához a szót, mint mindig.

-         Bocsáss meg Ubi van! Most fordult elő utoljára, hogy egyedül hagytalak anélkül, hogy szólnék.

-         Semmi baj, mester – nagylelkűsködött az ifjú dzsedáj.

-         Hmmmmm – kapcsolódott be a beszélgetésbe Jár Jár is. Már régen szólalt meg a történetben, ezért gondolta ideje ezt az idegesítő dolgot csinálnia.

 Szegény King Kongnak így is pechje volt. Ugyanis Jár Jár Szarninak igen jól működött a bélrendszere. Igen szapora volt. Hehe. Na de a szereplők. King Kong eleresztette Jár Járt és megsétáltatta, majd a királynő felé fordult.

-         Felség, a nevem King Kong, mintahogy azt gondolom sejti, dzsedáj mester vagyok és azért jöttem, hogy figyelmeztessem az invázióról.

-         Háát… kössz, eddig ezt nem vettem észre – gúnyolódott a királynő

-         Elnézést felség, most viszont menekülnünk kell. El kell jönnie velünk Koszorúra. Ott biztonságban lesz.

-         Nem mehetek sehová. A népemnek szüksége van rám- ellenkezett a királynő

-         Tényleg? – kérdezett vissza Ubi

-         Áá nem, megyek magukkal. Csak kihúzzák nélkülem is. – válaszolt a királynő.

-         Ezesetben induljunk, nem késlekedhetünk. – sürgette King Kong

-         A hangárba, nehéz lesz bejutni dzsedáj mester. Nem ártana pár katona. – vetette fel Vy Agra.

-         Mi is megtesszük? – hallatszódott egy hang.

Mindenki a hang irányába fordult. Ott áll egy sereg ember, szivarral a szájukban, valamint egy Na Bú-i katona.

-         Mit keres itt? – lepődött meg Vy Agra, hiszen rögtön felismerte bátor testőrét Pannon kapitányt és rögtön hozzátette- és kik ők?

-         Visszajöttem magáért felség, ők pedig itt a barátaim. A kubaiak.

 

 

*

 

 

Póttizedes belépett a trónterembe. Megtett párlépést. Gyorsan szalutált. Majd megszólalt.

-         Uram, a dzsedájok és a királynő… eltűntek – mondta, és gépies hangján hallatszódott, hogy nagyon fél. Ami egy droid esetében nagyon furcsa.

-         Hát keressék meg őket, pó… póti… pöti… ötödös...póótttizedes- jött a furcsa, halandzsa, ám igen jó hangulatú válasz. A helyttartó nem volt túl becsületes ember. De amit ígért, azt általában betartotta. Mármint ha azt magának ígérte. Igen, most is ezt tette. Megígérte magának, hogy jól betép és meztelenül fog rohangálni. Hát ezt meg is tette. Most anyaszült meztelenül ült a trónján, továbbra is betépve és úgy hallgatta a póttizedes jelentését. Íti, a segédje ott térdelt mellette. Mondom mellette, nem előtte. Épp a hányást takarította fel, amit a kedvenc főnöke oda ürített. De Íti nem haragudott. Mindent megtett azért, hogy a helyttartó másban is a segédjének nevezze.

-         Nem hiszem uram, hogy a városban vannak. Még két dolog uram, egy hajó szállt le a hangárban, de a legénység eltűnt. Ezért elfoglaltuk a hajót. – folytatta a póttizedes a jelentést.

-         Hehe, biztos azért tűntek el, mert őket is felszívtam – jött Ganaj Túró nem épelméjű válasza.

-         És… a másik dolog… elfogtunk egy félkarú, féllábú katonát. Mit… csináljunk vele? – folytatta a póttizedes, de zavarban volt felettese viselkedése miatt – egy droidhoz képest.

-         Vigyék börtönbe, és hozzon nekem drogot.

Íti jelzett a droidnak, hogy csak a parancs első részét teljesítse, és utána leléphet. Miután kiment a póttizedes, Íti, a segéd próbálta megértetni főnökével, az imént elhangzottakat. Ezt úgy próbálta meg, hogy atyai türelemmel szóról szóra elmagyarázta a dolgokat, mint a hülye gyereknek az oviban. Ezzel viszont csak annyit ért el, hogy a helyttartó az ujját a szájába dugta és gügyögni kezdett.  A segéd végül feladta. Arra gondolt majd visszajön később. Sokkal később. Már félúton volt az ajtó és a hülye főnöke között, amikor hirtelen csipogni kezdett a helyttartó személyi adóvevője. Az az adóvevő, amelynek a számát csak egy ember tudta.  Íti megtorpant. Félelem lett úrrá rajta. Megfordult és ránézett a helyttartóra. Ganaj Túró arca ugyanazt tükrözte, mint az Ítijé. A helyttartónak most esett le az iménti jelentés súlya. Teljesen tisztán látott. Elszállt a fejéből minden drog. Elfogadta a hívást, mert nem mert mást tenni. Ekkor megszólalt az a hang, amitől a legjobban tartott, és megjelent annak az embernek a hologramja, akitől a legjobban félt. Darts Sicosíto alakja jelent meg.

-         Jelentést kérek! – jött a magabiztos és kemény hang.

-         Hogy vagy nagyuram?- jött a nyilvánvaló terelés a helyttartó felől.

-         Ne terelj, jelents te féreg.

-         Uram, ne haragudj, de nem találtuk meg őket. Az is lehet, hogy már nincsenek itt.

-         Nem érdekel! Keressék meg őket! A papírokat alá kell írni!- hangzott az egyértelmű parancs.

-         De uram, - itt Ganaj nagyot nyelt – ha nincsenek itt a bolygón, akkor máshol vannak, és akkor szinte lehetetlen megtalálni őket. – mondta a helyttartó ezt a nyilvánvaló tényt. Hiába azért az agyára még hatott a drog.

-         Egy Shit lovagnak nem. Ő itt a tanítványom Darts Mól kút. Ő majd megtalálja azt a k… t és a dzsedájokat.

Egy másik alak jelent meg a hologramon. Arca, tiszta fekete volt, amelyről még mindig folyt az olaj. Fején pedig egy MOL emblémás sapka volt.

-          Ne káromkodj uram. Nem illik. -oktatta ki a helyttartó a shit sötét és büdös nagyurát.

-         Mi? Ne szórakozz, mert legyilkollak – jött a fenyegetés, majd a nagyúr bontotta a kapcsolatot.

-         Uram, ez nem túl jó. Most már nem is egy van belőle, hanem- itt Íti gyors fejszámolásba kezdett, elővette számológépét, majd kinyögte- ketten. Viszont azt vette észre, hogy senki nem dicséri meg. Ez azért volt, így mert a helyttartó már a szekrényben kucorgott, és azon gondolkozott, hogy mi a francnak kezdett ebbe az egészbe bele. Mért nem maradt otthon, a tanyán, mért nem vett el egy tehenész lányt és most mért nem a karosszékében ül és a Győzike só nevezetű kulturális dokumentumfilmet nézi.

 

IV. Fejezet

A kimenekítés

 

 

 

 A szellőzőbe elég hideg volt. De hát mért ne lenne hideg, hiszen nem fűtik, mert nincs rá pénz és gáz se. Vy Agra már háromszor megbánta azt, hogy sajnálta a pénzt a fűtésre. Mondjuk az tény, hogy az sem segített a dolgon, hogy egy szál hálóingben már egy órája mászott bent. Nem tudta, hogy mi legyen, és azt se nagyon, hogy most egyáltalán hol van, de azt tudta, hogy el kell tűnnie innen minél hamarabb.  De az élet nem azt hozta, amit várt, mint ahogy senkinek ebben a társadalomban, ugyanis hirtelen egy nagyon rossz érzés fogta el. Úgy érezte, hogy a szellőzőcső- amiben épp tartózkodik- kezd leszakadni.

Lehet azért érezte így, mert így is volt.

Nem sokára bekövetkezett, amitől a legjobban félt.

 

 

*

 

 

-         Jelentsen! – csendült fel a kegyetlen és hűvös hang

-         U.. ur… uram, a dzsedájokat, még nem találtuk meg. – felelte, izgatottan a helyttartó. Ettől a beszélgetéstől tartott, mióta a póttizedessel beszélt.  Nagyon izgult, tudta, hogy a nagyúr bármelyik pillanatban megölheti őt. Hirtelen lepergett előtte az élete. A sanyarú gyerekkora, amikor a spájzba dugták a szülei, egy samponnal. Hirtelen nagy viszketés fogta el ott alul. Eszébe jutott, hogy mit kellett kiállnia mire sikerült egy kis örömet okoznia magának, és a samponnak. Azt, hogy ez után a szép emlék után meg kellett innia. Igen, Ganaj Túró nem volt túl okos ember és nem tudta, hogy mire is jó a sampon. Ezért is állt politikusnak. Hiszen elég jól megtanult hazudni az évek alatt, és egész jól elsikkasztotta a kormány pénzét. Aztán persze elkezdte keresni a rendőrség, amit meg is vásárolt, és kénye kedve szerint gyilkolászta a kissebséget. Nemhiába, nagy szemét volt ez a helyttartó.  De úgy tűnt már nem sokáig fog élősködni az adófizetők pénzén, hiszen Darts Sicosito nagyon dühös volt.

-         Maga szerencsétlen, tetű, béna elmebeteg fogyatékos köcsög, magára nem lehet bízni semmit.

-         De, uram, minden figyelmemet leköti az invázió vezetése. Kérem, uram adjon még pár óra haladékot.

-         A királynő aláírta már a szerződést? – váltott témát, kevésbé dühösen Sicosito.

-         Nem, uram. – válaszolta halkan a helyttartó, hiszen tudta, hogy a nagyúr hogy fog reagálni rá, és mielőtt a Darts válaszolhatott volna, gyorsan elköszönt, és bontotta a kapcsolatot.

-         Uram, elkaptuk a királynő tanácsosát, épp most hallgatjuk ki – jelent meg íti a segéd a semmiből

-         Rendben van, mindjárt megyek!

Az út elég hosszú volt, hiszen a táborhely és a palota között hosszú volt az út. Még a hiperhajtású megatankkal is, amely piszok drága volt és ahhoz képest nagyon lassú. Ganaj Túró nagyon közel állt az öngyilkosság gondolatához, de tudta, hogy ennek az útnak a végén ott vár rá a trón, amint a királynő aláírta a szerződést, legalábbis ő ezt hitte. Hehe. De ezt majd a végén. A helyttartó és segédje valamint a droid sereg, az unokaöccse és a szobatársa és a… mindegy, megérkezett a palota előtti nagy udvarhoz. Az udvar tele volt növényekkel és szökőkutakkal, amiben egy rakás kredit volt. Bár az összképet rontotta a kútban úszkáló, és a pénzt kihalászó csöves. Az egész palota és a környezete is hatalmas volt. Olyannyira, hogy az egész droid sereg elveszett benne. Ám a helyttartót most ez nem érdekelte. Rendíthetetlenül ment előre, annyira belemerült diadalittas gondolataiba, - hogy a tanácsos majd elárulja a királynő tartózkodási helyét és ő, a helyttartó majd átveszi a trónt-hogy észre sem vette az előtte lévő hatalmas táblát, amit stílusosan le is fejelt. Ezt egy profihoz méltóan ki is magyarázta. Azt mondta, hogy egy teknős kiugrott egy repülőből, az épp arra járó kamion elé esett, az megcsúszott az úton, és kiestek belőle a tekegolyók, olyan erősen, hogy felrepültek a levegőbe, át a palota külső falán és az udvar közepébe esett és őt találta el. Az igaz, hogy senki sem látta ezt a bizonyos tekegolyót. Mikor erre a tényre az egyik kis talpnyaló rávilágított, a következő sorra el is tűnt. A helyttartó méltóságát megtartva lépett be a palota belsejébe.  Miután két óra múlva sikerült megtalálniuk azt a szobát, ahol a királynő tanácsosa volt, megkezdődött a kihallgatás.  A helyttartó, több kínzást is bevetett a cél érdekébe, hogy megtudja hol a királynő, Ezeket most nem részletezném, mert elég durva lenne, és még amúgy sem találtam ki. Miután a tanácsost már órák óta kínozták, Ganaj végre megszólalt:

-         Jó napot, Ganaj Túró vagyok és lenne egy kérdésem: Hol van a királynő?

    A tanácsos – aki elég zokon vette azt, hogy előbb megkínozták és csak utána kérdezték – meggyötörten válaszolt:

-  Nem tudom, és ha tudnám, akkor sem mondanám el.

- Márpedig most elfogod mondani, mert különben találkozni fogsz a kiherélő szerkezetemmel. Nagyon hatásos, kérdezd csak meg az íti segédemet.

Íti, a segéd helyeselve állt a sarokban, és már azon volt, hogy megmutatja a beavatkozás helyét, de végül is lebeszélték egy baltával.

-         Nem érdekel, akkor sem tudom, hogy hol van. De van egy ötletem várjon itt és hátha majd az ölébe pottyan. – feleselt vissza nagyon keményen a tanácsos. Még nem is tudta, milyen igazat szólt.

A helyttartó épp válaszolni akart, amikor hirtelen hangos morajlás hallatszódott a plafon, pontosabban a szellőzőcső felöl. Ekkor hirtelen a cső leszakadt és egy hálóingben lévő nő esett a helyttartó felé. Egyenesen az ölébe.  A helyttartó meglepetten és nagyon finoman vágta földhöz a nőt. Rögtön felismerte a hálóinges jövevényt. Semmi kétség, ő volt Húzdmeg Vy Agra. A helyttartó rögtön intett a droid őröknek

- És most drága királynő, önre és kedves jós barátjára vár a cella, ahol elgondolkozhat azon, hogy mikor írja alá a szerződést, amivel törvényesíti az inváziót.

- Na, azt aztán lesheti. – válaszolt a királynő elég keményen és magabiztosan.

- Majd meglátjuk… felség

A droidok kivezették a két foglyot. Ganaj még utoljára ránézett a királynőre, pontosabban a hátára, na jó, a fenekére és nagy fájdalommal gondolt a samponra.

 

 

*

 

 

Egy hajó bukkant elő a vízből. A hajó, fedő része félresiklott, és három alak lépett ki rajta. Pontosabban csak kettő. A harmadik csak később csatlakozott hozzájuk, előtte még tizenötödjére is kinyomta a taccsot. Igen ám, csak hogy az volt a gond, hogy a hajó és a part között elég komoly különbség volt. Mondjuk feljöhettek volna közelebb is a parthoz, vagy akár fel se kellett volna jönniük, de hőseink ezt az utat választották, ha nem tetszik, nem kell olvasni.( persze ezt nem komolyan gondoltam, nyugodtan olvasd csak tovább, majd a következő részben, az lesz, amit te akarsz. Vagy nem.) King Kong épp azon gondolkozott, hogy hogyan is kéne kijutni a szárazföldre, a palota melletti erkélyre. Ekkor vette észre, hogy Jár Jár- akit az utazás közben többször is megvertek, aminek meg is volt a nyoma- épp horgászik. Ami ebben különös volt, hogy a nyelvével tette mindezt. Kong ugyanis most vette észre, azt az apró részletet, hogy Jár Jár nyelve több mint 30 méter. Azt, hogy ez hogy fért el a pofá…az arcában, azt nem tudni. A dzsedáj mester ezután gyors szemméréssel felmérte, hogy Jár Jár nyelve elég lenne ahhoz, hogy ő és tanítványa átegyensúlyozzon rajta. Jár Jár természetesen ennek, nem igazán örült, ám menekülésre alkalma nem volt, helye meg annyi sem. Ám végül a csí ellen nem tudott győzelmet aratni. A csí lekevert neki egy akkora büdös nagy pofont, hogy csak arról kódult.  Mindehhez King Kongot használta. Kong a csí segítségével rátekerte Szarni nyelvét az erkély korlátjára, majd tanítványa mögött elkezdetek óvatosan és nagyon lassan elindulni a túloldalra. Miután sikeresen átkeltek, Ubi van volt olyan kedves és aranyos, hogy Jár Járt nyelvétől fogva odarántotta magukhoz. Szegény Jár Jár, az elmúlt órák alatt többször bántalmazták mint egész életében. A két dzsedáj nem állt le ápolni Jár Járt, inkább belerúgtak egyet, kettőt, majd tovább rohantak, hiszen fontos küldetésük volt. Figyelmeztetniük kellett Na Bú népét a droid támadásról. Egy kicsit elkéstek. Az erkélyen végig futottak, majd befordultak, és egy emeleti folyosóra jutottak. Jár Jár közben lemaradt párszor, bár ez senkit nem érdekelt.  Már egy ideje futhattak, amikor Kong megtorpant. Ez Ubi vant nagyon meglepte és már szegény nem tudott lefékezni, és így sajnos belerohant mesterében, majd öt bukfenc után egymáson fekve érkeztek meg. Miután leporolták magukat, meg egymást is, felálltak és körültekintettek. Szinte egyből észrevették amint Vy Agra királynőt- egy száll hálóingben- egy droid sereg vezetette ki a palotából.

-         Azonnal ki kell szabadítanunk a királynőt- kezdett bele mondani valójába King Kong.

-         De honnan tudod mester, hogy ő az? – kérdezett vissza Ubi van, akinek csak ilyen lényegtelen és igen hülye kérdései voltak.

-         Érzem a vizeletemen, ifjú tanítványom- bölcselkedett King Kong.

-         Értem mester – hazudta Ubi van és szinte rögtön letekintett, hiszen a királynőt az udvaron át vezették át a másik épületbe, Ubi vanék pedig az emeleten voltak. Ubi vant rossz érzés fogta el, hiszen tériszonya is volt, és elég beszari is volt, ahhoz képest, hogy dzsedáj volt.

Mikor Jár Jár is befutott, King Kong sokat sejthetően rákacsintott tanítványára, ezzel jelet adva a támadásra. Kong átadta magát a csínek és leugrott. Ubi van nyelt egy nagyot, keresztet vetett, elmondott három mi atyánkat és épp készült egy szaltóra, amikor hirtelen valaki meglökte hátulról. King Kong az udvaron volt és zölden villogó dzsedáj kardjával aprította a droidokat és küldte őket a roncstelepre, ahová majd ő is kerül. Na de ez majd később lesz, Ubi van végül sikeresen földet ért, egy karcolás nélkül, csak a lába tört el. Két helyen. Mire összeszedte magát és kiordította a fájdalmát, már csak a roncshalmokat látta, valamint a hálóingben álldogáló királynőt és mesterét, aki szánakozva nézett rá. Ekkor érkezett meg Jár Jár szintén fentről. Ubi van előtt rögtön világossá vált, hogy ki lökte le. Jár Jár egyszer csak furcsa zümmögést hallott. Felnézett-, mert eddig a földet nézte, hiszen ő nem dzsedáj, neki igen is fáj, ha kiugrik húsz méter magasról és egy betonaszfaltra érkezik- és meglátta Ubi vant, kék festékkel bevont kardjával, amint felé igyekszik, és az arcán nem épp barátságos kifejezés ült. Tudta, csak egy dolgot tehet.

 

 

*

 

 

Cu-na– mi elég nehezen ébredt fel. Nagyon fájt a feje és a végtagjai is, amiből kettő meg sem volt.  Mióta a droid hadsereg betört a városba, nehéz volt az élet. Előbb lemészárolták a társait, utána pedig azokat, akik megmenekültek. Azok, akik az írói gondviselésnek köszönhetően, mégis megmenekültek, most épp egy rakás droid fogsága alatt voltak, és azon imádkoztak, hogy ne lőjék fejbe őket egy uzival. Cu-na-mi is ezek közé az emberek közé tartozott. Amikor felnézett, észrevette, hogy az udvaron van és a droidok épp a börtönblokk felé vezetik őket. Cu-na-mi nem volt hülye, csak értelmi fogyatékkal élő, ezért rögtön látta, hogy őt most cipelik. Bizony, százhúsz kilós társa a vállán cipelte. Hiszen az ájult ember nem tud járni. Főleg ha hiányzik a fél lába.

Mint, Cu-na-minak.

Amikor a nagy benga állat észrevette, hogy Cu-na-mi felébredt, egyből le is dobta magáról, hiszen már órák óta cipelte magán. Nem volt túl kellemes, és a csípőprotézisének sem tett jót. Cu-na-minek kezdett rémleni, hogy mi is történt. Amikor a droidok bejöttek a városba, rögtön riasztották őket- mivel Cu- na-mi, katona-szerűség volt, bár a munkavégzést nehezítette, hogy nem volt, csak egy keze és egy lába-így Cu- na-mi, felvette sexi rucikáját, beült az elhárító ágyú mögé, és nem csinált semmit. De hogy is csinálhatott volna bármit is. Fél kézzel nem lehet egy ágyút használni.  A harc hátralévő részét az ágyú mellett egy kis popcornnal töltötte. Végig nézte, míg barátját elcsapja a tank – amiről már beszéltem- és mikor már a droidok elfoglalták a várost, menekülőre fogta a dolgot. Már majdnem kijutott, amikor elgáncsolta egy mókus, előre esett, és négy bukfenc után lefejelt egy acéltankot. Amikor magához tért, az egyik droid fejbe rúgta és megint elájult. És itt ébredt fel barátja vállán akit – még pár emberrel együtt- épp a börtön fele vittek. Cu- na-mi tudta, hogy valamit ki kell találnia, ha nem akar borzalmas kínok között, szappanért hajolgatva, börtönben meghalni. Ám neki nem kellett semmit csinálni, mert a segítség magától jött. Egy hangra lett figyelmes, egy zümmögő hangra, majd lövéseket hallott, és egy őrült ordibálását, hogy eltört a lába. A droidok otthagyták őket és a hang irányába indultak.  Így csak két őrző droid maradt ott. A menekültek, Cu-na-mival az élen, rögtön vad kézjelezésekbe kezdtek – Bár ez Cu-na-minak komoly gondot okozott- és megindították a támadást a két őr felé. Cu-na-mi szokásához híven távol maradt és onnan drukkolt a többieknek. De most komolyan, ki venné hasznát? A két droidot ez váratlanul érte, így könnyű volt legyőzni őket. A fegyvereiket elkobozták, majd miután kilőtték az összes tárat, egy arra járó vadgalamb csoportra, gyorsan futni kezdtek és követték Pannon példáját. De szép hely az a Kuba. Cu- na-mi azonban bátor volt és ott maradt. Hallotta, hogy nem hall semmit. Nagyon érdekelte, hogy kik voltak, akik elvonták a droidokat, és akik azt a bizonyos hangot kiadták.  Elindult, kúszva, nagyon-nagyon lassan. Miután két óra múlva sem jutott hat méternél tovább, végül felállt és egy lábon ugrálva folytatta útját. Kiért a főudvarra ahol megdöbbentő látvány tárult a szeme elé. Egy hosszú fülű, furcsa lényt látott, aki fel alá rohangált és menekült egy fél lábbal csoszogó kékkardú és ordibáló elmebeteg elől, akit egy szakállas, zöldkardú férfi követett, aki után a hálóinges királynő futott üvöltözve.

-         Állj meg te, istenverte genny – üvöltözött a csoszogó ember

-         Ne bánts – védekezett a hosszú fülű

-         Hagyjátok abba – próbált rendet tenni a zöldkardú férfi

-         Ne üvöltözzetek már barmok, mert mindjárt elájulok- üvöltötte a királynő

 Cu-na-mi meglepődött, hogy a királynő egyszál hálóingbe, futkározik és mocskosan beszél.

Ekkor rossz dolog történt. Az egész társaság Cu-na-mi felé fordult és immár felé futottak. Mindezt úgy, hogy észre se vették, hogy ott van. Cu-na-minak esély sem volt. Mire észbe kapott, egy kék kard tartott a feje felé.