Start Watta

VIII. Fejezet

Kell a pénz!!

Meleg volt és büdös. Ez a két tulajdonság megszokott volt a Tatún. Ha az ember oda akart utazni, akkor nagyon alaposan fel kellett készülni, a különböző viszonyokra az utazási prospektusokból. Erre azonban nem volt mód, mivel ezt a bolygót csak nagyon kevesen hagyták el élve, és ha valamilyen csoda folyamán mégis sikerült valakinek elszökni innen, az mire hazaért teljesen megőrült. A nagy elhalálozási aránynak viszont nem csak a szaghoz és meleghez volt köze. Hanem a va-kondokhoz is. Ők ugyanis előszeretettel rabolták ki a szagtól megtébolyult, és a melegtől kiszáradt gazdag turistákat. A kirabolt turistáknak pedig nem volt pénzük se vízre, se pedig orrcsipeszre. Ergo elég hamar meghaltak. Vagyis a va-kondok teszik lehetetlenné az életet ezen a bolygót. Ezért érdemes ide szegényen, pénz nélkül jönni. Viszont ezt senki nem tudhatja meg, mivel valakinek ezt át kéne élnie, hogy utána elmesélhesse a többieknek. De az életben maradás esélyeit már tisztáztuk. Hehe.

Az egyik vakond osztag épp a közeli Mos Apart város mellett voltak és a fent említett biztos anyagi forrással rendelkező turistákra vadásztak, amikor az égen megpillantottak egy közelgő hajót.

- Főnők, főnök! Hajó!- szólította meg az egyik va-kond a másikat, aki nyilván a főnöki beosztásban volt.

A főnök, akit mellesleg Ferinek hívtak, és nagy görbe és hosszú orráról ismertek fel a többiek, az égre pillantott.

- Milyen hajó az? – kérdezte Feri a harmadik beszélni tudó va-kondot, aki valamilyen kukkoló szerepben volt. Amaz előkapta távcsövét, majd egy ideig az eget fürkészte. Végül így szólt:

- C-4-es típusú hajó uram. Kubai.

- Haha. Azok tele vannak pénzzel. Gyerünk! Minden osztag készüljön fel a támadásra.

- De uram, ha lelőjük őket, akkor a pénz is megsérülhet. – okoskodott okoska. Legalábbis a többiek így hívták.

-  Csak teszünk róla, hogy lezuhanjanak – gonoszkodott Feri – majd a túlélők megölése után, elvesszük a megmaradt pénzt.

- Whao! Főnök, hogy te milyen okos vagy!- ámuldozott egy másik va-kond, aki valószínű, hogy a talpnyaló szerepét töltötte be.

- Nos, hát igen. – szerénykedett Feri – Ezért vagyok én a főnök és nem te.

A hajó egyre közelebb került, így Feri elérkezettnek látta az időt, hogy elindítsa a támadás első részét.

- Alfa egység, támadás!! – ordította jó vezetőhöz méltóan Feri.

- De uram, nincs alfa egység. Sőt még béta sem. – szólt be megint okoska, aki nem bírta tartani a száját.

- ööö…hát akkor, okoska, Viktor, Gábor és még te is Ibolya lőjetek!! – mondta zavartan ám mégis határozottan Feri. - Te pedig Gordon fiam! Hozd a páncélöklödet, amit Karácsonyra kaptál, és a barátaiddal szereld össze.

A harc tehát elkezdődött. A harc, ami abból állt, hogy a Va-kondok támadnak, a hajó meg csak közeleg.

A lövésektől nem lehetett hallani semmit. Így azt sem, hogy Feri ordibál.

- Álljatok már le, ti idióták! Gyerünk, tüzet szüntess!!

Ám ez senkit nem hatott meg. Feri nem hiába kiabált, mint az állat. Mivel ő ésszel lövöldözött, ezért észrevette a gépből kiugró embereket. Illetve csak két embert. A harmadik inkább kiesett. A többiek viszont ezt nem vették észre, mivel vaktában lövöldöztek. A két ember meg csak közeledett. Feri kénytelen volt feladni az ordibálást és célba vette őket. Hamar kiderült, hogy ide kevés lesz a pisztoly. A lövedékeket ugyanis hárították két, színes kardszerű eszközzel. Tatú vidéki bolygócska volt, így az ott lakok azt sem tudták, hogy mik azok a dzsedájok.

Feri érezte, hogy meghűl ereiben a vér. Egy pillanatnyi boldogsága azért mégis csak volt. A harmadik ember-, akiről Feri a távolság csökkenésekor megtudta, hogy valójában nem is ember- lezuhant. A boldogság azonban két dolog miatt és szertefoszlott. Egy: a hajó annyira nem volt magasan, tehát az élőlény biztos nem halt meg. Kettő: A két kardos földet ért, közvetlenül mellette. Mostmár a többiek is észrevették őket. Feri már a nyakán érezte a kardot, így bátor döntésre szánta el magát.

*

A két dzsedáj simán földet ért, és elkezdte a harcot a va-kondokkal. King Kong figyelmét nem kerülte el az a tény, hogy Jár Jár lezuhant, de jelen pillanatban nagyon nem érdekelte. A két dzsedáj három részre osztotta a társaságot. Az egyik tábor Ubi vant támadta meg, a másik pedig King Kongot. A harmadik tábor…hát igen ők menekültek. És be kell látni ők voltan többségben. Kong gondolkodott rajta, hogy útjukat állja, de végülis nem gyilkolni ment. A harmadik csapat élén egy fura hosszú és egyben görbe orrú va-kond üvöltött.

- Futás!! Gyerünk csak bátran! Gyere már fiam!

King Kong látta, hogy a férfi kinek ordibál. A fiú lesem tagadhatta volna apját. Az orra ugyanolyan volt mint az apjának. Kong logikusan vonta le a következtetést, hogy a gyerek enyhén hülye. Ugyanis még ki sem ugrottak a gépből, de a kisgyerek és a barátai már a páncélököllel szerencsétlenkedtek, és még most se jutottak előbbre.

- Micsoda család lehet. – gondolta magában a dzsedáj mester. – A fiú hülye, az apja meg gyáva.

Nem is kell mondanom, hogy a csata hamar véget ért. A harmadik egység elmenekült, a többiek meg meghaltak.

A két dzsedáj tiszteletüket kifejezve elégették a holttesteket halomra, majd mentek megkeresni Jár Járt. Szarni alig néhány méterre feküdt a csata helyszínétől. Ahhoz képest, hogy nem volt ejtőernyője, egészen jó állapotban volt. Nem tört el semmije, csak egy kicsit megzúzódott a karja.

Meg a lába.

Meg a feje.

De amúgy jól volt.

- Gyerünk, menjünk be a városba. – mondta Kong, akit továbbra sem érdekelt a genny egészségi állapota. Ugyanis kezdett elege lenni, hogy annak mindig van valamilyen baja.

Jár Jár és Ubi van szó nélkül követték a dzsedáj mestert.

A város tényleg nem volt messze. Sőt, nagyon is közel volt. Olyannyira, hogy még a városba beérve tisztán kivehető volt az egyik halott va-kond karján lévő, hamis Rolex. Ahhoz képest, hogy nem volt nagyon ismert ez a bolygó, a fővárosában Mos Apartban elég nagy volt a forgalom. Persze itt nem turistákra kell gondolni, mert ők érthető és már sokszor tisztázott okok miatt nem lehetnek itt. Viszont sok volt a helybeli. Akik viszont totál elmebetegek voltak.

De tényleg.

Kong épp lelépett volna a járdáról, amikor is majdnem elcsapta őt egy biciklis. Utána meg még neki állt följebb. Ordibált, csapkodott, verte magát.

A végén már King Kong is.

Őt.

A dzsedáj mester érezte, hogy nem fogja sokáig bírni itt. A sok idegbeteg gázoló, a bűz és a rohadt meleg időjárás nem neki való.

- Mester, nézd! – szólította meg az épp ezen elmélkedő mestert, tanítványa.

King Kong arra fordította fejét amerre tanítványa mutatott. Egy bolt állt ott. Nem is akármilyen:

NONSTOP VEGYES ÉS HAJTÓMŰVEL KERESKEDŐ KISBOLT

Hőseink azért szálltak le, hogy hajtóművet és több liter rumot vegyenek, de álmukban sem gondolták volna, hogy mindezt egy helyen megtehetik.

- Király! – mondta ki tömören véleményét King Kong.

A dzsedáj mester lépett be először a boltba, majd Ubi van és végül Jár Jár. A boltban nagyon kevesen voltak. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor senki nem volt bent. Ezen Kong meglepődött, hiszen nehéz egy olyan helyet, ahol ennyi minden kapható.

Több polc mellett elsétáltak, mire kezdett az őszülő dzsedáj mesternek leesni, hogy mi lehet ennek az ürességnek az oka. Az árak ugyanis piszkosul magasak voltak. Úgy látszik ide is eljutottak a válságos idők, amely már egy ideje bejárta a galaxist. Sok ember a gatyáját is eladta már, ami így nehézzé tette az öltözködést. Így, ruha nélkül, viszont könnyebb lett elkapni a különböző betegségeket. Ami pedig kevesebb gyereket eredményezett. De hát hogy is ne eredményezett volna kevesebb gyereket, hiszen senki sem szeretne egy beteg, taknyos, fekélyes valakivel lefeküdni. Ha pedig nem születnek gyerekek, akkor az emberiségnek annyi.

- Sögíthötök valamibön?- szólalt meg egy hang valahonnan a sarokból. King Kong odapillantott és meglátta az eladót. Egy furcsa kékszínű és szárnyas jószág volt. Úgy nézett ki, mint akit egy átmulatott éjszaka után lehánytak. A dzsedáj mester ekkor elolvasta a névtábláját.

Vagyis elolvasta volna.

Ha lett volna neki.

De.

Nem volt.

- Igen, egy C-4-es típusú hajóba keresek hajtóművet.

- Cé négyös hajtómű? Az van. Kövössön.

A dzsedáj mester elindult a furcsa beszédű élőlény után, de még két társának gyorsan hátraszólt:

- Ti maradjatok itt. És lehetőleg ne öljétek le egymást.

- Ne féljen, vigyázok rájuk. – felelte egy tök új figura.

A fiú kicsi volt és ártatlan, mint a ma született fekete bárány. Kong nyolc év körülire saccolta a fiú életkorát. Rengeteg dolog kavargott a fejében. Vajon ki ez a fiú? Vajon mért beszél az eladó olyan furcsán? Vajon mért nem követi a kék élőlényt? Vajon miért evett romlott halat vacsorára? Vajon miért görbe a banán? Vajon miért tesz fel magának ilyen hülye kérdéseket?

- Hát te meg ki a frász vagy? – kérdezte Kong a tőle telhető legbarátságosabb hangon.

- Amdul Skywalkman. – mutatkozott be határozottan a kisfiú. – Itt dolgozom.

- Mondd csak fiú! Miért beszél ilyen furcsán a főnököd? – kérdezte Kong helyett Jár Jár.

- Egyszer elcsapta őt egy biciklis és hát nem túl jól esett. Ráesett egy öreg nénire, aki azt hitte, hogy rablóval van dolga, és ezért fejen vágta a járóbotjával. Az orvosok azt mondták, hogy elég furcsa helyen találta el a néni a főnököt. Ugyan is egy olyan ideget talált el, ami segítette az e betű kimondását. Azóta a főnök nem tudja kiejteni az e betűt csak az é-t, és ráadásul szintén a balesetnek köszönhetően, az e helyett ö betűt ejt.

- Hát ez szomorú. – érzett együtt Kong. – Most azonban bocsáss meg ifjú, de a nyelvhibás főnököd vár rám. Azzal King Kong kiment a boltból nyíló udvarba.

A kék – mint később kiderült – tulajdonos, már várt rá. Ezt Kong onnan tudta, hogy már ki is kereste a megfelelő hajtóművet.

- Nos, öz az. Köll vagy nöm köll? – tért gyorsan a lényegre a tulaj.

- Hát hogy a francba nem kellene, amikor ezért jöttem ide. Mennyibe kerül? – kérdezte a dzsedáj mester, aki nem mindig is fontosnak tartotta az anyagiakat.

- Hát ha bölöszámitjuk az áfát, és a járulékadót, valamint hogy nem tudok böszélni, akkor háromözör krödit körül lösz.

- Mi a…. ???? – káromkodott Kong. – De rohadt drága bolt ez.

- Hát igön, tudja mög köll élni valahogy, és örrö a lögjobb mögoldás az, ha ilyön mérög drágán adom a dolgokat.

- De nekünk csak ezerötszáz kerditünk van. – szomorkodott a nagy dzsedáj.

- Hát az szívás. Akkor itt fognak porosodni amíg mög nöm döglönök. Höhö.

- Jó kösz a semmit. Majd még jövünk. – mondta King szinte fenyegetően.

- Hátha nöm lösz pénzük, akkor fölöslögös. – válaszolt kárörvendően az a mocsok tulaj, mire a dzsedáj faképnél hagyta.

*

- Viszlát, és jöjjenek máskor is. – köszönt el a két idegentől és attól a fura szaros lénytől Amdul, miközben főnöke visszajött az udvarról egy kicsit mérgesen.

- Ezek a hülye külföldiek, azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. – zsörtölődött Vackor a kék tulaj. – Ilyen kispénzű senkikkel még soha nem volt dolgunk, ugye Amdul.

Amdul Skywalkman rabszolga volt. Igen, Tatún- hála a va-kondoknak –még mindig volt rabszolgatartás. Dolgoztatták és verték őket, és a fizetés pedig elég kevés volt. Amdullal még kedvesebben bántak, hiszen kicsi volt még. Na de az anyjával már nem annyira. Bár ő nem is olyan rabszolga volt, mint a többiek. Vackor, aki Amdul és édesanyja gazdája volt, nagyon is sokszor járt szegény nőhöz, és perverz vágyait elégítette ki rajta. Ilyen perverz és szemét alak volt ez a Vackor. 

 - Nekem rendes embereknek tűntek, főleg az, akivel kint voltál. – mondott ellent Amdul aki rendszeresen kihasználta, hogy nem bántják és állandóan visszaugatott.

- Mind közül a legzsugoribb. – mondta továbbra is mérgesen Vackor, majd egy kicsit enyhébben folytatta. – Most elmehetsz, ma elég keményen dolgoztál és még azt a nénit is sikerült kiüldöznöd, aki minden évben eljön, hogy bocsánatot kérjen.

Amdulnak feltűnt, hogy mikor gazdája zaklatott, akkor megszűnik létezni az e betűs problémája. Most is, Vackor tökéletesen beszélt.  De ez most egyáltalán nem érdekelte, örült, hogy ma korábban hazamehet és dögölhet a tv előtt.

- Köszi Vackor.

- Nincs mit. Na siöss még miölőtt möggondolom magam, ja és szólj édesanyádnak, hogy holnap östö beugrom hozzátok. – mondta Vackor, és Amdul – a nyelvhiba előjöttéből kikövetkeztetve – tudta, hogy gazdája és főnöke mostmár teljesen nyugodt.

Az utca elég forgalmas volt, mintahogy mindig. De hát az emberek ilyenkor jöttek a munkából, és alig várták, hogy hazaérjenek. Csak úgy, mint Amdul, aki elég éhes volt. Vackortól ugyanis nem kapott enni napközben, így csak este ehetett, otthon. Most viszont még csak délután volt, így aztán a vacsorára még várhatott. Elindult hát az egyik étkezde fele. Ez volt Amdul kedvenc helye. Az MC Donald ka-csa. Jó, és nagyon gyors étterem volt ez.

Ahogy Amdul beállt a sor végére, ismerősöket pillantott meg. A három idegen, akik felhúzták Vackort, ugyanis az Amdul melletti sorban állt. A fiú úgy döntött, megvárja, míg megkapja a kajáját, és majd csak utána megy oda hozzájuk. Erre nem kellett sokat várnia, hiszen ez az étterem nem hiába volt gyors. Két perc alatt, több mint húsz embert szolgált ki.

- Mit szeretnél? – kérdezte egy finom női hang Amdultól.

- Egy nukleáris katasztrófát és egy csomó pénzt. – viccelődött Amdul, ám amikor látta, hogy ezen senki sem nevet, inkább komolyra fordította a szót.

- Egy BIG MC- t, egy M MC-t és egy nagy MC krumplit szeretnék. Amdul utálta, hogy az összes ételnévben ott volt az MC, de hát mit tudott volna csinálni. A lényeg, hogy finom volt.

Ahogy Amdul elmondta kívánságát, a kaja már repült is a feje felé.

Tálcástul.

A fiú összeszedte magát és az MC- ket, és elindult ülőhelyet keresni. Azért szerette ezt a helyet, mert ki lehetett ülni a szabadba, és mindig volt ülőhely.

Kivéve most.

Most ugyanis nagyon nem volt ülőhely, és ez egy kicsit bosszantotta Amdult. Ekkor azonban megint meglátta a három idegent, aki jóízűen kajáltak az egyik kinti asztalnál. Amdul odasietett hozzájuk és helyet kért magának.

- Persze nyugodtan ülj le. – mondta a fiatalabb idegen, aki épp egy szendvicset tuszkolt bele a fura élőlény szájába. Ez nem lett volna olyan rossz, ha nem lett volna benne már másik hét.

Amdul leült, és az idősebbik emberre fordította tekintetét. Arca gondterhelt volt, és a szendvicséből is alig evett.

- Ha nem haragszol, megkérdezhetem, hogy mi a baj? – kérdezte az ifjú csevegő hangon.

- Nem! – felelt az idős elég gorombán.

- Hagyjad, amikor ideges mindig ilyen. – mondta kedvesen a fiatal, miközben tovább fojtogatta a fura élőlényt. – Az a baj, hogy nincs elég pénzünk egy új hajtóműre, és nem tudjuk, hogy szerezzünk pénzt.

Amdul elgondolkozott a problémán. A fiú segíteni szeretett volna nekik, mert szimpatikusak voltak szárára. Még úgy is, hogy az idős elég goromba volt.

A megoldás olyan hirtelen jutott Amdul eszébe, hogy még a székről is leesett.

- Miért nem köttök fogadást Vackorral, az eladóval? Imád fogadni, és ha nyertek vihetnétek, amit akartok.- mondta, miután feltápászkodott a földről.  

- Jól hangzik, nem mester? – kérdezte a fiatal az idősebbiket. Amdul furcsállta a mester megszólítást, de ezzel most nem törődött. Büszke volt magára és az ötletére. Most végre kifoszthatja Vackort.

- De mire fogadnánk? – kérdezett vissza az idős férfi az előbbi megszólalásánál jóval barátságosabban.

- A fogat-húzó verseny. A legnépszerűbb sport itt a Tatún. Én is versenyző vagyok, benevezhetnétek a versenyre, ha Vackor megengedi. Persze csak akkor.

Az idős férfi elgondolkozott.

- Hát egy próbát megér. – mondta végül. – De nehéz lesz meggyőzni a főnöködet.